Vakrepülés

37. "... elborul az agyam..."

- Remek volt gyerekek! Jövő hét szerdán ismét próba!- dícsért meg a tánctanárunk, erre pedig az egész osztály tapsolt és ujjongott
Imádtuk a próbákat. Vicces volt, sokat nevettünk, így mindig alig vártuk, hogy végre megint elérkezzen a következő próba. Már szinte tökéletesen ment a koreográfia így pusztán élvezetből, örömből táncoltunk, nem is igazán kellett koncentrálni, legalább is nekem.

Osztálytáncos próba után minden csütörtökön keringő próba volt. Hosszú és sűrű volt egymás után a kettő, de a keringős tánctanár azzal érvelt, hogy legalább így az évdolyamból, ami három osztályból áll, legalább egy tuti teljes létszámmal jelen lesz. Ez mondjuk igaznak bizonyult.

A keringő partnerem Henrik volt, az osztálytársam. Jófej gyerek volt és szerencsére könnyű volt vele, mert haverok voltunk. Néha olyan hülyeségeket mondott halkan tánc közben, hogy kirobbant belőlem a nevetés és ennek köszönhetően mindig lemaradtunk.De mindent összevetve egészen ügyesek voltunk.

A keringő tanár bejelentette, hogy következő héten lesz a ruhapróba, ahol végre láthattuk, hogy milyen ruhában táncolunk. Izgatott voltam már nagyon.

A próba után Henrikkel hangosan vihogva mentünk ki a teremből, a cuccainkkal a kezünkben, s egyszer csak megpillantottam Kundit hanyagul a falnak dőlve, és minket méregetett Henrikkel. O-ó! Jajj ne!

Reménykedtem abban, hogy nem fog jelenetet rendezni... Ugyanis Kundi elég féltékeny Henrikre.... meg úgy mindenkire. Pedig mondtam neki több alkalommal is, hogy csak őt szeretem és Henrik pedig csak egy haver. De Kundi teljesen birtokolni akar...
Ebből kifolyólag a fiú barátaim hanyagolásra kerültek akkoriban.

- Szia bébi!- köszönt Kundi és látványosan lekapott Henrik előtt
Most komolyan... ha ennyire meg akarta jelölni a területét, akkor már kb le is pisilhetette volna a lábam, mint a kutyák...
- Csá.- vetette utána oda foghegyről Henriknek
- Szia manó!- bújtam Kundihoz, hátha megnyugtatom vele, s be is vált. Gyengéden megsimogatta a hátamat és belepuszilt a hajamba
- Akkor én lépek.- mondta Henrik- Majd dumáluk Léda!- integetett- Sziasztok!- mosolygott kínosan. Ő is érezte, hogy Kundi bepöccen, ha továbbmaradt volna.
Miután Henrik elment, Kundi fele fordultam
- Szivem, erre nincs szükség! Csak a tiéd vagyok és ezt te is tudod...- mondtam nyugodtan-Szeretlek! Csak téged!- suttogtam és lágyan megcsókoltam
- Bocsi, csak elborul az agyam, ha belegondolok, hogy más ér hozzád.- mondta halkan és érezhetően kirázta a hideg
- De a táncpartnerem, muszáj megfognia...- csitítottam
- Oké, tudom.-mondta szégyellősen majd mélyen a szemembe nézett- Nem lehetsz senki másé...soha!- suttogta égő tekintettel - Csak az enyém! - cirógatta meg a hüvelykujjával az ajkamat- Szeretlek, mindennél jobban!
A falnak nyomott és hevesen megcsókolt. Átölelte a derekamat és magához ölelt egyik kezével majd a másikkal a hajamba túrt.
Levegőhiány miatt váltunk el, és egymásra mosolyogtunk. Az orrom hegyére adott egy pici puszit és kézenfogott majd csendben elindultunk.

- Van kedved elmenni valahova?- kérdezte Kundi az ágyamban fekve, miközben én a leckémet fejeztem be épp.
Korábban megnéztünk már egy filmet és Kundi csak punnyadt egy ideje.
- Aha. Valamit nasiznék. - lepődtem meg a saját kijelentésemen miközben becsuktam a biológia könyvem
- Komolyan?- csillant fel Kundi szeme- Menjünk!- pattant fel vidáman- Mit ennél?- hadarta érdeklődve, engem átölelve
- Valami sütikét...- mondtam szégyenlősen
- Kérésed számomra parancs.- kacsintott aranyosan

Felöltöztünk és elmentünk a közeli cukrászdába. Kértem egy habos islert, Kundi pedig magának egy francia krémest, egy lekváros piskótát és egy sajtos rolót. Ki is nevettem
- Te kis haspók!- kuncogtam
- Naaa... ne csináld ezt! Megéheztem.- vágott sértődött arcot
- Ugyan.... csak ugrattalak, te is tudod.- mondtam játékosan
Erre elvigyorodott és jókedvűen evett egy falatot a krémeséből.

Én egy pár pillanatig szemeztem az islerrel, majd, egy nagyobb sóhaj kíséretében, ettem egy falatot belőle. Az eszem és a szervezetem tudta, hogy így volt a helyes és ennem kellett, de még mindig nem tudtam teljesen elengedni magam evés közben. Végig bűntudatom volt, de szerencsére már egyátalán nem hánytam ilyenkor. Ezt már hatalmas előrelépésnek nyilvánította a pszichológusom.

Lassan elmajszolgattam a sütim, és éreztem, hogy Kundi folyamatosan rám-rám pillantott, mintha attól félt volna, hogy sírok vagy valami, de egy kis idő múlva mosolyogva nézett rám és enni is elfelejtett.
- Annyira boldog vagyok...- mondta halkan fejét oldalra döntve és megsimította a kezem, amit a tányér mellett az asztalon pihentettem.- Örülök, hogy jobban vagy! Nagyon büszke vagyok rád, szerelmem!- mondta és áthajolt az asztalon majd egy puszit nyomott a számra
Úgy elpirultam, hogy csak na...
- Szeretlek.- mondtam neki boldogan
- Én meg NAAAGYON SZERETLEK!- kiáltott fel vidáman, kezeit az ég felé emeleve, ennek köszönhetően mindenki ránk nézett, de nem érdekelt. Csak ez a csodálatos, melegszívű, imádnivaló, szívdöglesztő fiú számított, akit az életemnél is jobban szerettem.

Halihó!😊
Itt a folytatás! Kezdenek rendeződni a dolgok, és közeledik a szülinapi buli....🤭☺️😊😍
Peace✌🏻