A Karácsony békésen és nyugisan telt. Természetesen meglátogattuk az összes rokont, akihez pedig nem jutottunk el azzal amúgy is találkoztunk a nagyinál 25-én este. Szegény nagyika rengeteget főzött-sütött, hiába mondtuk neki, hogy ne vigye túlzásba. Úgy látszik, ez már belé van kódolva...
A családom sokat faggatott Kundiról és a legtöbben kíváncsian várták a vele való találkozást. Annyit tudtam nekik mondani, hogy a szülinapomon úgyis lesz családi banzáj, akkor majd megismerhetik. Ezzel le is zártuk a témát.Ajándékokat tekintve nem igazán kaptam mesélni való ajándékokat. Legtöbb esetben pénzt kaptam, amiből elszánt tervem volt nyárra fesztivál bérletet venni. Bár azt a témát egyelőre "jegeltem", hiszen január végére volt kitűzve a Snowattack nevű síelős/snowboardos, bulizós esemény középsulisoknak és egyetemistáknak, amire megbeszéltük, hogy elmegyünk: én, Hannus, Henrik, Marci, Robi, Ádám, meg az ő barátnője, aki évfolyamtársunk volt, Zora.
Szóval a nyári csapatás gondolatkörét félre téve a Snowattacket szervezgettem-tervezgettem karácsony után.Kundival természetesen naponta videochateltünk, de még így is rettenetesen hiányzott. Furcsa volt nélküle, hiába láttam és hallottam mindennap. Neki is jól teltek az ünnepek Kolozsváron. Ő is családdal ünnepelt és végre volt lehetősége velük lenni, hiszen már hónapok óta nem volt otthon. Talán ez kicsit enyhítette az én fájdalmamat, a tudat, hogy a családjával van, akiket már annyira hiányolt.
December 31-én viszont végre visszatért Kundi BP-re. Elé is mentem a pályaudvarra, ezzel alaposan meglepve a kis pudingomat.
- Hello, te kis rosszaság!- köszönt meglepett arccal, amin hatalmas mosoly terült szét
- Szia!- ugrottam a nyakába, ő pedig a földre ejtette a csomagját a lendületes érkezésem miatt.
- Hiányoztál. - mondtam neki őszintén, fülig elvörösödve
- Te is hiányoztál, bébi! - mondta mélyen a szemembe nézve, majd átkarolta a derekamat és forrón megcsókolt. El is felejtkeztünk néhány pillanatra arról, hogy a pályaudvar közepén ácsorogtunk és Kundi épp ezért a fenekembe markolt és alsó ajkamba harapott.
Akkor kaptunk észbe, amikor egy néni hangját hallottuk meg
- Na de fiatalok! - rivallt ránk rosszallóan és fejét rázva elsétált mellettünkSzétröppentünk és elnevettük magunkat, mint a béna kisgyerekek. Egymásra vigyorogtunk, majd megtörtem a csendet
- Jó, hogy megint itt vagy, puding!
Erre lágyan elmosolyodott
- Én is örülök neki, Lédám!Elmeséltük a karácsonyi eseményeket egymásnak, majd miután végeztünk az élménybeszámolókkal,már nálunk punnyadtunk. Megnéztünk egy vígjátékot, majd elszundítottam Kundi karjaiban.
Délután 5 után keltem fel arra, hogy Kundi az arcom cirógatja és apró puszikkal borítja be az orrom. Lassan kinyitottam a szememet és széles mosoly terült szét az arcomon, amikor kitisztul a kép és magamba fogadhattam Kundi látványát. Annyira de annyira szerettem őt! A lelki társamat...
- Jó reggelt, nyuszi! Ideje lenne készülődnöd, különben nem érünk oda 8-ra a buliba.- mondta halkan KundiNagyot nyújtóztam, majd némán bólintottam
- Már majdnem el is felejtettem, milyen édesen alszol. - mondta majd lassan megcsókolt
- Te kukkoló.- mondtam kuncogva miután elváltunk egymástólElszaladtam tusolni, meg készülődni, addig pedig ha jól hallottam Kundi apuval beszélgetett. Ennek örültem, hiszen apa nehezen fogadta el Kundit,de ez annak volt a jele, hogy nemcsak hogy elfogadta, hanem talán még csípte is, elvégre minek beszélgetne vele...
Fél 8-kor lementünk a Kundi által megrendelt taxihoz és a házibuli felé vettük az irányt, ami Petinél, Kundi egyik spanjánál volt megrendezve.
- 3.....2.......1..... Boldog új évet! - kiáltottuk el magunkat éjfélkor, egyszerre az ott lévőkkel, majd Kundival szenvedélyes csókcsatába kezdtünk
- Boldog új évet, bébi! - mondta vigyorogva és tök részegen Kundi
- Boldog új évet, puding! - feleltem szintén berúgva majd hozzábújtamKirály volt a buli, nagyon jól éreztük magunkat és alaposan sikerült berúgni....
Röhögve szálltam ki a taxiból hajnal 4 tájékán a házunk előtt. Széles jókedvemnek azonban egy sms vetett véget, ami nekem jött, de mivel Kundinál volt éppen a telóm, ő olvasta elFeladó: W. Marci
Kicsi Léda!😊 Boldog új évet!😘 Alig várom a snowattackot, hogy végre menőkhöz illően csapassuk együtt!😎😊😉 Puszi😘
- Ez meg mi fasz?!! Ti együtt mentek snowattackra?- ordított Kundi majd a kezembe nyomta a telefonom. Elolvastam az üzenetet és tekintetemet a barátomra emeltem
- Ugyan már! Csak haver, te is tudod! Nem én írtam neki ezt az üzenetet, hanem ő, ezért ne basztass már! - kiabáltam én is vele- És igen együtt a többiekkel!- Kurvára utálom, hogy ez a szarházi körülötted ólálkodik, érted?! - ordítozott tovább
- A haverom, értsd már meg! Nem akarok tőle semmit!- hátat fordítottam neki és a házunk felé sétáltam, de Kundi a csuklómnál fogva visszarántott és erősen szorítani kezdte azt
- Nem beszélhetsz vele! Megértetted?! Megtiltom!- ordított az arcomba, olyan dühös és elvetemült arccal, ahogyan még sosem láttam
- ÁÁÁÁ, ez fáj.- sírtam fel, de nem csak a fizikai fájdalomtól, erre láttam, hogy észbe kapott és eleresztett- Megint itt tartunk, ezt rohadtul nem bírom elhinni! Eddig tartottak a nagy ígéretek?! Meg mi az, hogy megtiltod, hm?! Nem szólhatsz bele abba, hogy kivel beszélek! Nem vagyok a tulajdonod!- sírtam
- Ne haragudj, bébi, sajnálom, nem akartam...- nyúlt felém szenvedő arccal, de elhúzódtam
- Mindent gondoltam volna, de azt hogy bántanál....na ezt nem...- ráztam a fejem hitetlenkedve és hangosan zokogva
- Kicsim! Bocsá-
- Fogd be! - kiabáltam hisztérikusan az idegességtől- Mindig bocsi, meg jajj megváltozok... Ugyanolyan féltékeny vagy, mint korábban.... sőt talán még jobban.- rázott a sírás- Menj haza, gondolkodnom kell. Most egy időre hagyj békén...
- Ne ne ne ne ne, Léda, kérlek, ne! - könyörgött Kundi, az ijedtségtől tágra nyílt szemeivel
- Már jártunk ezen a helyen Kundi, de te most egy egészen új határt léptél át... nem bírom ezt... - sírtam, majd hátat fordítottam neki és felszaladtam a lakásba.Na sziasztok!😉
Mi a véleményetek? Mi lesz szerintetek ebből?🤷♂️
Peace✌

أنت تقرأ
Vakrepülés
أدب الهواة"Vad szirttetőn mi ketten Állunk árván, meredten, Állunk összetapadtan, Nincs jajunk, könnyünk, szavunk: Egy ingás és zuhanunk. " /Ady Endre- Vad szirttetőn állunk/ - Te is érzed. Tudom, hogy így van...- suttogta Kund - Persze, hogy érzem...- fe...