•HÁBORÚS LELKEK-Honvéd Tábor•

14.ELSŐ NAP - helló táborozók!

Vasárnap délután elmentem a leégett házunkhoz és megkerestem a fontosabb cuccokat amik most nálam vannak. Apu képei amik mindig motiválnak de a legfontosabb a nyaklánc.
Látszatra csak egy sima kör alakú medál ha kinyitom,csak anyu es apu képe látszik. Azonban a kép mögötti mikrocsipen rajta van apa szerint minden ellenséges kém adat ami előre tudhatólag 6 évig tervbe van általuk felénk. Emlékszem apu mindig mondta hogy vigyázzak magunkra,olykor azzal viccelődtünk,hogy majd Nataniel megvéd minket de mar akkor is tudtuk,hogy az ő birodalma az informatika. Nem egy harcos típus,mint én. Apu összes jelvénye megvan. Lennt a garázsban minden háború előtt lerakta és miután visszatért egy újabb darabot hozott magával. Apu mindig is hős volt számomra. Én is hős akarok lenni anyuék számára. Aput nem leget helyettesíteni,de hasonlítani lehet. Nem?

Most pedig!
Megint ez a hang. Ez a csörömpölő ébresztő óra. Kipattannak a szemeim es az órát nézem. 5:45 . Elkésem.

Felkaptam magamra a szokásos melegítőmet és egy laza lófarokba kötöttem a hajamat a nyakamhoz. Megfogtam a bőröndjeimet és Gerire meredek.

Már a konyha asztalnál ül a kávéját kortyolgatva.

-Köszönöm Geri,mindent-mondom neki. Nem tukok fizikailag barmilyen érzést kimutatni. Nem hiszem azt hanem TUDOM hogy nem bírok. De ő mégis észleli,hogy hálás vagyok neki mindenért.

Geri feláll és megölel.

Rámnéz olyan szinten,mintha belémlátna. Büszke arckifejezesén meg egy kicsit én is meglepődöm.

-Arasd le a népet!-mutat a karkötőre.

Még mindig rajtam van. Sosem fogom levenni.

Kilépek a házból és kisétálok a két teli bőrönddel a kapun és buszra szállok.
Szerencsére a havazás miatt lerövidítették az utakat így hamarabb értem ki a vasútállomásra, már 6:15-kor ott álltam pár korombelivel.

Hideg van , a szél kicsípi az arcunkat. A sálat összehúzom magamon és a közeledő kisbuszt figyelem. Leszállnak rola vagy huszan még. Ez a mi osztályunk. De mivel csapatokra vagyunk osztva ezért feldarabolódunk. Páran ide jönnek a Henry oszlopába. A többi meg a többiekhez ahova kell.
Nem tudom. Valahogy nem bírok Henry szemébe nézni. Lehet,hogy megmentett de akkor is nagyon furi volt a szombati viselkedése.
A csapatunkban egyből kiszúrom Stuartot. Ő szolt hozzám szombaton. Ma egész más.

-Mi a B7-es vonatra szállunk fel!-mondja Henry.

Az egyik csapattársam kerdőn nézelődik.

-Az nem a hegyekbe visz?

-De oda visz-mondja Henry és láttat egy ravasz félmosolyt. A csapattársak félve egymasra néztek. Ezen csak mosolyogni bírok.

Egyenként felszállunk a vonatra ami vagy piros vagy csak annyira rozsdás,hogy mar szó szerint rohad. Leülök az ablak mellé. Miután mindenki helyet foglal Henri megáll középen.

-Újoncok! Én Prescott parancsnok vagyok! Ami azt jelenti,hogy...nem vagyok tanárúr. Nem vagyok... oktatóbácsi és apu sem vagyok. Ha nem parancsnoknak neveztek a tábor valamint az iskolaidő alatt akkor vések. Négy vésés és fegyelmi. Négy utáni két vésés kirúgás. Jó utat!---közli majd leül valamerre előre.---ja egyébként az út körülbelül négy órás lesz,tehát aki alszik az fennt marad.

De rendes.

Magamban elkönyvelem,hogy laptopozni fogok így felhúzom a lábaimat törökülésbe rakom és a bőröndömből előhajkurászom a laptopom.

A fejemre tettem a fejhallgatómat és bekapcsoltam az "I ant me-t Selenától" .
Mindenki azt csinál amit akar jelenhelyzetben. A többiek sem ismerik egymást ezért mindenki csak magával foglalkozik ,nem beszélgetnek.