Public horror (HUN)

Clockwork

Egy kislány ült a szobájában. Kócos barna haja kis copfokba volt kötve és mogyoróbarna szemeivel az ajtóra meredt. Közelebb ölelte a plüss zsiráfot apró testéhez és figyelmesen hallgatta az apja és az anyja kiabálását.                                                                       
-Soha nem kellett volna egy kibaszott gyereket vállalnom! - üvöltötte egy hangos, mély hang.
-Csak rendetlenséget csinálnak, panaszkodnak, rajzolnak a falra. 
A lány anyjának dühös, magas hangja szakította félbe.
-GYEREKEK David! Nem tudják hogy nem szabad!
-Oh bazd meg Marybeth! Nem akarok hallani még egyet a szar bocsánatkéréseidből!
-És mégis mit tervezel csinálni?!
A lány hangos lépteket hallott amik a szobája felé közeledtek és szorosabban ölelte a zsiráfját.
Az ajtó kivágódott és ott állt az a nagy, mérges, túlsúlyos apja. Egyik kezében egy nagy jegyzetfüzetet tartott.
-David, hagyd! - ordította az anyja.
De az apja nem törődött az anyja kérésével. Megragadta a kislányt a nyakánál és ő sikítozott, vergődött és reszketett félelmében. Az apja feltartotta a füzetet.
-Ezt a rajzokért kapod a kibaszott falamon te ribanc!
Évekkel később a kislány akinek a neve Natalie 9 éves lett. A pubertáskor miatt egy kicsit pufi volt. Mint általában a szobájában ült és nézte a TV-t. Az apja valami gazdasági cuccról beszélt de legkevésbé se érdekelte miközben popcornt evett.
Éppen egy képet rajzolt. Volt benne egy kis erőszak de furcsamód nagyon szeretett vért rajzolni. Másrészről több dolgot egyszerre csinálni sose volt probléma neki. Fiatal korában tűnt fel neki miután nehéz munka közben is képes volt több dolgot csinálni egyszerre. A rajzolás lett a tehetsége és a szenvedélye. Így szökött meg a valóság elöl, vagy amikor valami rossz dolog történt vagy amikor unatkozott.
Hirtelen meghallotta hogy becsukódott az ajtó és balra nézett befejezve a popcorn evést. Ott állt a bátyja Lucas aki 14 éves volt. 
-Miaz? 
Még mindig hallotta az apja orditását az ajtón túlról.
-Megijeszt apa? - a bátyja nevetett.
-Dehogy. Szerintem mindketten hozzászoktunk már az ordibálásához. - elnémult egy pillanatra. 
-Szóval miért is vagy itt? - elkezdett játszani az ingével.
-Kérdeznem kell valamit. - folyamatosan bámulta Natalie összeráncolta a homlokát és türelmetlenkedni kezdett, hogy miért zavarta meg a bátyja filmezés és rajzolás közben.
-Azt mondtad... - közelebb ment - ...hogy szeretnél király lenni és felnőtt mint egy tinédzser ugye? Bólintott kicsit felvidulva.
-Hát van egy ajánlatom.
-Bökd már ki mit akarsz!
-Tudod mit... mit csinálnak a nők és férfiak együtt ugye?...
Másnap a suliba Natelie nem szólt egy szót sem. Egész nap nem beszélt. Úgyse volt senki akivel beszélhetett volna. Senki nem tudhatta. Senkinek nem volt szabad megtudni. És ezért senki nem tudta. A tanára felfigyelt a zavart kifejezésére de nem törődött vele mintha csak nem tudná a leckét. Súlyos fájdalmai voltak. Nem gondolta soha hogy... fájhat. Rémülten hazasétált és csendesen a szobájába ment. De később még aznap a bátyja ismét üdvözölte.
Senki nem tudhatja.
Suliban végre eldöntötte hogy elmondja valakinek. Nem voltak barátai de úgy érezte meg kell tennie. Odasétált pár lányhoz akit a folyosón látott. Kedvesnek tűntek és már korában is beszélt velük.
-Szia... Mia... - a vörös hajú lány hátranézett Nataliere.
-Igen?
-Én...Szeretnék veled beszélni valamiről. Már egy ideje ez van és te meg a barátaid azok az emberek, akikben úgy érzem megbízhatok. Mia és a barátai úgy néztek ki mintha mosolyognának, de csak egy pillanatra. Natalie nem igazán tudta, hogy pletykára voltak éhesek.
-Megbízhatsz bennünk. Mi az?
Egy nap kellett csak. Folyamatos megbélyegzéseket kapott a közösségi hálózatokon mint a Facebook. Egyszer valaki még kurvának is nevezte. Azt meg se említsük hogy az uzsonnájuk a hajában végezte. Ez volt a legkisebb problémája, de Natalie 9 évesen feldúlt volt miatta.
Akár hogy is nem vágta magát, nem bujkált és soha nem szolt egy szót se. Mindent magában tartott úgy gondolta így jobb, hogy ne használják ki a fájdalmait.
Hajnali három. Iskola nap. Az anyja nem tudta hogy még fent van. Natalie már 16 éves volt. Sikeres volt a gimnáziumban majdnem kitűnő tanulóként. Nyugodt és boldog volt. Általában remeteként elbujt a szobájában az apja elöl aki folyamatosan a gazdaságról, pénzről, politikáról és minden olyan dologról amibe már belefáradt, hogy hallgassa.
Nehéznek érezte a szemeit. Volt egy feladata amin dolgoznia kellett, de már nem volt fontos neki. Csak az alváson járt az esze. Kikapcsolta a laptopját és miután a szemei hozzászoktak a sötéthez látta a régi, leharcolt plüss zsiráfját a sarokban. Ahogy bámult rá teljes csendben érezte hogy közel van a síráshoz de gyorsan visszafojtotta.
-Nincs több rendetlenkedés. - de tovább bámult rá. 
-Mi a faszt nézel?  mondta a kitömött tárgynak. Csak bámult rá vissza lágy fekete szemekkel. Natalie megrázta a fejét és felállt. Ránézett szomorúan a kis játékra gyengéden felvette a kezeibe.
-Sajnálom.- Néhány könnycsepp folyt le az arcán. Gyengéden megsimogatta durva rövid bundáját ahogy lefeküdt az ágyra és lassan elaludt.
Az anyja mérges hangja ébresztette fel. Nagy nehezen kinyitotta az egyik szemét.
-Nem hiszem el, elfelejtem elvenni a laptopot és te egész este azt bámultad igaz?- Natalie felnézett aztán visszafeküdt és átölelte a zsiráfot. Az anyja sóhajtott majd kisétált. Miután kikelt az ágyból lezuhanyozott, megmosta a fogát, megreggelizett és felöltözött. Egy szürkéskék pulcsit vett fel aminek ki volt bélelve a kapucnija, nem ez volt a kedvence, de ez volt az egyetlen amit feltudott venni mivel minden más mosásban volt. Fekete farmert és 'divatos' cipőket vett fel. Lement a lépcsőn és beszállt a kocsiba az anyja mellé és elindultak.
Oda úton a kevés alvás miatt elaludt. Az álmai vagy mondhatni rémálmai a gyermekkori bántalmazásáról és a bátyja által elkövetett szexuális erőszakról szóltak amik 4 évi tartottak mire lebírta őt állítani. Elkezdett rázkódni miközben aludt, de az anyja nem vett észre. Soha nem vette észre.
Hirtelen az anyjának a hangja ébresztette fel.
-Itt vagyunk.- Frusztrált kedve volt az álom miatt. Fáradtan sóhajtott felvette a hátizsákját és kiszállt a kocsiból.
-Majd beszélünk.- Becsukta a kocsi ajtót.
Besétált az iskolába és beszélt pár barátjával aztán elment a szekrényéhez a harmadik emeleten. Kivette a könyveit és bement az órára.
Az angoltanára idegesen rátette a kezét az asztalára.
-Hol a be adandója Miss. Quellette?
-Otthon felejtettem. Elnézés Miss. Homenuik.
-Az ideje lejárt Miss. Quellette. Ne okozzon csalódást.- Nem tudja miért de ezek a szavak furcsa érzéssel töltötték el. Nem törődött vele folytatta az óra hallgatását majd elaludt. Később aznap már negyedjére megy a szekrényéhez és a barátja odament hozzá.
-Szia...beszéljünk suli után oké?- Mosolygott, mindig is szeretett Chrisel beszélni. Furcsamód semmit sem sejtett mindig kedves volt. Francia órán nem figyelt, ehelyett rajzolt. Vér, erőszak, emberek leszúrva, kések és ilyen dolgok. Mások ezeket a rajzokat durvának találnák de neki normálisak voltak.
-Miss Oullette.
Gyorsan elrejtette a rajzát és felnézett a francia tanárra.
-I-Igen Mr. LeVasseur?
-Mutassa meg nekem a munkáját. Megmutatta a rajzot amin egy embert egy őrült leszúr. A tanár értetlenül nézett.
-Takarítsa ezt el és folytassa a munkáját.- Furcsán nyugodt hangon mondta.
-És Miss Oullette, majdnem lejárt az ideje hogy befejezze azt javaslom tegye meg most.
Mindig úgy érezte hogy az idő ellene van. Óra után kiment a suliból hogy megtalálja a barátját. Odasétált hozzá hogy ő biztos felvidítja a napját majd. Ahogy közelebb ment észrevette hogy nem mosolyog.
-Chris mi a baj? Miről szeretnél beszélni velem?- Chris sóhajtott.
-Natelie... úgy gondolom itt a vége.- Úgy érezte összetört a szíve.
-De-miért?- Értetlen tekintettel nézett rá.
-A rajzaid. Egyszerűen frászt kapok tőlük valami baj van veled biztos. És a legrosszabb hogy nem mondtad el nekem miért van ez és ezt nem bírom már tovább sajnálom.- És elsétált.
Natalie nekiesett a szekrénynek a fürdőszobában és magát bámulta ahogy a szemei pattogtak. 
-N-Nem fogom bántani magam, mint mások, erős tudok maradni!
Tű és fekete cérna volt a kezében.
-Értelmetlen ez nem segít.- Valami fura érzés hatott a tudatalattijára.
Gyengéden felnevetett.
-Nem... Azért csinálom mert AKAROM.- Feltartotta a tűt rajta a cérnával és vadul elmosolyodott.
-Idő lejárt.
Darab-darabot követően és vágás-vágást követően.
Elviselhetetlen fájdalmat érzett, de nem zokogott nem sírt, nem voltak már könnyei. Minden amit csinált... csak egy mosoly volt. Vér folyt le a lefolyóba ráfolyt a szekrényre és a földre. Amikor végzett hátrébb állt és csodálta a munkáját. Bámulta az öltéseket a szája két szélén, amik egy széles mosolyt formáltak.
Meleg nedves vért érzett az ujjain és gyengéden lenyalta és érezte a vér fémes ízét. Abbahagyta amikor meglátta az anyját a tükörben lesápadva, ahogy az ujjaira néz és csak vért lát. Hirtelen fájdalmat érzett és elkezdett sírni. 
-Anya?- Soha nem érezte magát még zavartabbnak. -Mi történt?
Az anyja beíratta terápiákra. Natalie nem szabadult meg az öltésektől, mert félt hogy fájna neki. Elment a terapistához. Biztosra ment hogy a kapucnija fent legyen hogy senki ne lássa. Leült egy kényelmes bőr székre és a szőke nőre meredt némán.
-Szóval Natalienek hívnak ugye?- Natalie csak bólintott.
-Debera vagyok és azért vagyok itt hogy segítsek, elmondanád hogy milyen problémáid vannak mostanában?
-Idő. Az idő a problémám.- Debera zavarodottan nézett.
-Mi a baj az idővel drágám?- Natalie megszorította a bőr szék karfáját.
-Minden. Az egész életedben jelen van a társadalom által irányítva, amíg észre nem veszed a szenvedésed közben, hogy ez egy ördögi kör, hogy nem áll meg vagy lassul le, hanem kegyetlen és mindig ugyanazt a szenvedést éled át miatta.
Natalienek fogalma se volt arról hogy mit mondott. Úgy érezte nem önmaga. Lehet ez azért mert ennyi mindent magában tart? Nem ez lehetelten. De valamiért... élvezte.
A terapista közelebb hajolt.
-Drágám szeretném, ha elmondanád mi történt veled.- Natelie még mindig csak bambult és mosolygott. A seb az öltéseinél ismét szétnyíltak. 
-Miért nem mondod meg szőke te vagy a szakértő.- Deberának ideges tekintete volt. 
-Nem tudok segíteni, amíg nem mondod meg, hogy mi a baj Natalie. - Az ujjaival elkezdte széttépni a széknek a karfáját. 
-Natalie már nincs itt.
Debera szemei tágra nyíltak.
-Mindjárt visszajövök kérlek maradj itt. - Kisétált egyedül hagyva Nateliet. Talán, ha most tett volna valamit akkor nem lenne az ami most is... talán többen élnének és talán újra ép lenne az elméje. Natalie nem mozdul teljesen mozdulatlanul ült a székében és várt. Kis idő múlva a szülei jöttek érte felállt és boldogan ment velük, de észrevette hogy furán néznek rá. Nem mondott semmit és követte őket a kocsihoz. Miközben arra gondolt, hogy haza megy elaludt.
Ijesztő hangokat hallott az álmában ami majdnem úgy hangzott, mint ő ahogy a végtelen sötétségben viszhagzik.
Hirtelen felébredt, de nem otthon volt és nem az autóban.
Egy ágyban volt. Fehér ágy fehér szoba látta, hogy gépekre van kötve és le van kötözve.
Pánikolt és megpróbált szabadulni, de abbahagyta amint meghallotta hogy kinyílt az ajtó. Egy fehér
köpenyes férfi sétált be keze a háta mögött. Natelie teljes figyelemmel hallgatta "Mr. Tudóst".
-Biztos nagyon össze vagy most zavarodva, de én azért vagyok itt hogy segítsek. A szüleid beleegyeztek, hogy adjunk neked olyan gyógyszereket, amik remélhetőleg segítenek az elmeállapotodban.- Kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen de félbevágták.
-Nem kell aggódnod normális leszel nemsokára most pihenj.- Arrébb sétált ő pedig megpróbáld mozdulni, de nem tudott a szíjak miatt. A doktor óvatosan rátette a maszkot. Próbálta levenni magáról, de érezte ahogy a gyógyszerek hatnak és lecsukta a szemét.
És aztán felkelt.
Nem tudta mi a francot lát.
Több injekciót kapott és még a bőrére is kentek gyógyszereket. Gyengének érezte magát, de tudatában volt mindennek. Belépett egy olyan ritka állapotba amibe a betegek szoktak a műtőben. Képesek voltak látni mi történik körülöttük, érezték a fájdalmat, de semmit se tudtak tenni. De ő tudott. A szívműködés a monitoron felgyorsult a doktorok észrevették és látták hogy nyitva a szeme.
Az egyik doktor a másikra kezdett ordibálni, de nem lehetett kivenni mit mondtak. Lassan kicsúsztatta a kezét a kötésből remegve. Az egyik doktor leakarta fogni, de hezitált és mind a 3 doktor hátrált. Natalie felült az ágy szélére leszedte a maszkot és kiszedte a csöveket a kezéből. 
Felkelt és elindult feléjük, a légzése szakadozott volt a látása pedig homályos. Halkan nevetett miközben feléjük ment, de hirtelen fájdalmat érzett ott, ahol a szívnek kéne lennie. Vért köhögött majd összeesett.
Amikor magához tért ismét az ágyban volt és egy doktor ült az ágyán.
-Valamit....elrontottunk.
Nem tudja hogy miért, de hatalmas dühöt érzett az orvos iránt. Az orvos észrevette és elfordult.
-Nem lett volna szabad felkelned miközben a gyógyszereket adtuk neked. Nem vagyunk biztosak benne hogy hatottak rád... De úgy érzem nemsoká meglátjuk. Egy pillanatra szünetet tartott miközben egy tükröt vett elő. 
-Úgy néz ki a kinézetedre is hatással volt.- Meglátta magát a tükörben és nem tudta elhinni... A szemei... Teljesen zöldek voltak. Észrevette hogy még mindig ott voltak az öltések a szájánál, de valamiért boldog volt.
A szívverése felgyorsult.
Halkan nevetett.
-Hahaahhahaaaaahahaaaa...
A doktor rémültnek látszott.
-Doktor...- Mondta ő még mindig nevetve
Remegve megnyomta a gombot a monitor alatt.
-I-Igen?
-Az időd lejárt.
Hangos kiáltások voltak hallhatók a "kórház" folyosóiról. 2 biztonsági őr rohant be a szobába berúgva az ajtót.
Vér volt az első dolog amit megláttak a falakonm, az ágyon, a földön. Natalie lekötözte a doktort az ágyra a gerince szét volt törve ahogy az ágy össze volt hajlítva, mint egy szendvics. Vér folyt a szemeiből az orrából és a szájából. És ott volt a sarokban a gyilkos, aki vidáman rajzolta a rajzait vérrel következő mondatot odaírva: "Your time is up." Lassan megfordult rájuk nézett és egy ördögi mosoly volt az arcán.
-Hello barátaim... Sz-Szeretnétek... Játszani?- Az őrök előrántották a fegyvereiket amikor rárontott az egyikre. Felvett egy kést és felvágta az őrt. Vér volt mindenhol. A másik félelmében elejtette a fegyverét. Lassan odasétált hozzá és a mellkasára helyezte a kést.
-Az időd lejárt.- És lassan beleszúrta a kést, majd felvágta a mellkasára helyezte a kést.
Natalie anyja csendesen aludt a szobájában a férje mellett. Az ajtó kopogásra kelt fel. Felkelt kisétált a szobából az első ajtóhoz. Kint szakadt az eső dörgött az ég és villámlott a távolban. Amint odaért az ajtóhoz és megakarta fogni a kilincset meghallott valamit.
Egy halk őrült nevetést hallott. Az eső és a mennydörgés hirtelen halkabb lett. Elkezdett hallgatózni az ajtónál.
-Hello anya.
Natalie betört az ajtón két késsel a kezében. Az anyja hátraesett és beverte a fejét a kabáttartóba. Az egyik kampó betörte a koponyáját és erőteljesen vérzett összeesett a földre megdermedve, de még öntudatánál. Natalie közeledett felé lassan letérdelt hozzá, hogy lássa a szemeit és megmutatta neki a két kést.
-Szenvedtem anya.... és te semmit nem tettél!- Natalie a hátára fektette majd egy V alakban felvágta a mellkasát és egy hangos reccsenéssel szétfeszítette. Azután elkezdte keresni a szívét és amint megtalálta kitépte a helyéről. Aztán nézte ahogy lassan meghal.
-Szép álmokat. Az időd már rég lejárt.- A szívet belerakta az anyja szájába és lenyomta a torkán. Még nem végzett.
Natalie apja zavarodottan kelt fel, hogy a felesége nem feküdt mellette és egyedül volt.
A szemeivel a sötétséget nézte és észrevette, hogy Natalie ül az ágya szélén világító zöld szemekkel. Csupa vér, halál szaga és szomorú arca volt.
-Oh szegény... Anya meghalt... Vajon ki kapja a pénzét? HahahaahahHA...
Hirtelen megragadta az apja fejét.
-Mindig csak a pénz érdekelt téged.- Az apja megragadta a torkánál a földre dobta és addig taposta a mellkasát amíg vért nem köhögött aztán csak nézett.
-N-Nem jó érzés apa? Hahahahaha.- Még több vért köhögött fel. 
-Mindazok után amiket tettél soha nem bántad meg az évek alatt igaz?
-Te nem a lányom vagy.- Egy széles mosoly volt az arcán ahogy vér folyt a szájából és világítottak a szemei.
-Igazad van. Nem vagyok.- Hirtelen megrúgta ami miatt elesett. Natalie felkelt és felvette a késeit.
-Azt mondják minél nagyobb, annál nagyobbat esik." Megragadott egy párnát és az apja fejére nyomta, majd elkezdte taposni egyre erősebben és meghallotta a csontok törését. Amikor levette a párnát az arca el volt deformálódva és erőltetett hangokat adott ki.
-Mi a baj apa? Túl sok a fájdalom neked?- Mindkettő kést beleszúrta a gyomrába, otthagyva őket amíg letört egy darabot az ágyról. Kihúzta a késeit.
-Ezek még kelleni fognak.- Rárakta a karót a gyomrára, majd ráült és egyre előrébb tolta magát teljes súlyával amíg az apja belső szervei a száján keresztül törtek ki és aztán kisétált.
-Az időd lejárt apu.
És elérkezett a kedvenc részéhez. Csendben bement a bátyja szobájába. Vér csöpögött le a késeiről amik zajt csaptak. A bátyja nem volt az ágyban biztos elbújt valahova.
-Oh, drága bátyus, gyerünk már.
-Csak szórakozni akarok egy kicsit.- Ahogy belépett mindenre odafigyelt a hangokra a lélegzésre és aztán légzést hallott.
A földre zuhant és látta a bátyját ahogy egy véres baseball ütő van a kezében. Ahogy a földön feküdt a bátyja még tovább ütötte.
-ANYA MINDIG AZT TETTE AMI NEKED JÓ VOLT TE RIBANC!- Megütötte még egyszer. Erősen vérzett, gyengének érezte magát. Ahogy a mennyezetet nézte eszébe jutott az a 4 év amíg a bátyja kínozta idebent. Hirtelen elkapta a düh és felkelt.
A bátyja megakarta ütni de a késeivel kivédte.
Meglökte és mind a két kést a kezébe döfte odaszögezve a falhoz őt.
-Lássuk mit tudunk használni.- Talált a szobában egy vajazó kést.
-Azt mondják az emberi szem a legpuhább része az embernek.
Rémülten nézett ki a bátyja és ezután kiszedte a szemeit a késsel miközben betömte a száját egy ruhadarabbal. 
-Nem akarjuk felkelteni a szomszédokat ugye?
Talál egy ollót. Odasétált hozzá beleszúrta az ollót a hasába és elkezdte felvágni. Feldarabolta a belsőségeit és utána elkezdte széttörni az ujjait. Miután a sikolyok elhalkultak letépte az ujjait. A saját vérében fuldoklott, ezért kivette a szájából a ruhát.
-Tessék bátyó edd meg ezt és jobban leszel.
-Lenyomta az ujjait a torkán és figyelte, ahogy lassan megfullad és meghal.
-Az időd lejárt.
A lány akit Nateliként ismertek besétált a szobájába. A sarokban ott volt a zsiráfja. Letérdelt hozzá bámulta, majd kiment a fürdőszobába. Magát bámulta és egy kattogó hangot hallott. Lenézett és egy zsebórát látott.
Elővett egy kést és addig faragta az órát amíg csak tudta.
-Az idő segít átvészelni a szenvedést. Lassan egész életeden keresztül a társadalom által irányítva. Lassan elkezdte kiszedni a bal szemét.
-Amíg nem találsz egy új célt.- Érezte ahogy a szeme kijön a helyéről.
-Egy ördögi kör.- Éles fájdalmat érzett ott, ahol a szeme volt.
-Az idő nem gyorsul vagy lassul le, hanem kegyetlen. Ugyanazt a szenvedést éled át újra és újra. Elkezdte az órát a szeme helyére illeszteni.
-Képtelenség elmenekülni előle.- Egy kis idő után az óra tökéletesen beillett a szeme helyére.
-Én vagyok Clockwork.
-A fiatal 16 éves lány, akit Natalieként ismertek kisétált az égő házból. A lángok elnyeltek mindent ami odabent volt. A zsiráf lassan elégett a családtagjaival együtt.

Néhányan azt mondják még mindig él.
Az őrültségét magával hordozva, holtakat hagyva maga után kiknek az idejét ő dönti el.
Csak úgy tudod, hogy ott van, hogy este a takaród alá bújva félálomban kattogást hallasz.
És meglátod az óra zöld fényét
Ha ő ott van
Tudod, hogy az időd lejárt.