Nem volt gyöngyház kapu. Az egyetlen ok, amiért tudtam, hogy egy barlangban vagyok, hogy áthaladtam a bejáratán. Hatalmas sziklafalak meredtek mögöttem, hogy a tetejét nem is láttam és tudtam, ez az, amiről a vallások beszélnek, az ember legnagyobb félelme. Éppen beléptem a pokol kapuján. A barlang egy élő, lélegző teremtménye emlékeztetett. A bent terjengő rothadó hús bűze pedig maga alá gyűrt. Aztán egyszerre mindenhonnan megszólalt az a hang. „Légy üdvözölve” „Ki vagy te?” Kérdeztem miközben megpróbáltam megtartani a lélekjelenlétem. „Tudod te azt” válaszolta a hang. Tudtam. . „Te vagy az ördög” hebegtem és azzal el is veszítettem a lélekjelenlétem. „Miért én? Olyan jó voltam életemben amennyire csak tudtam” Csend töltötte be a termet, ahogy a szavaim elhaltak. Óráknak tűnt, amíg végre választ kaptam. „Mire számítottál?” A hang ellentmondást nem tűrő volt, de türelmes. „Nem is tudom… sosem hittem az ilyesmikben” ejtettem ki a számon. „Ezért vagyok itt?” Csend honolt, így folytattam. „Azt mondják, a legnagyobb trükköd az volt, hogy elhitetted a világgal, hogy nem létezel.” „Nem, a legnagyobb trükköm az volt, hogy elhitettem a világgal hogy van más lehetőség.” „Tehát, nincs Isten?” Ejtettem ki remegve. A barlang beleremegett a válaszba: „Én vagyok Isten”
YOU ARE READING
Public horror (HUN)
Paranormal"Mark Twain szerint az állatok közül egyedül az ember kegyetlen.Ő az egyetlen aki azért okoz fájdalmat,mert örömét leli benne."
