Public horror (HUN)

Angel eyes

Anna! Kelj fel! Itt van az angyalom!
-Mi van? -Kinyitottam a szemem, de csak hunyorítani tudtam az öcsémre. Kinyitottam volna jobban a szemem, de nem tudtam. Azzal a rohadt zseblámpával világított a szemembe.
Elzavartam a kistestvérem aznap este nem is figyeltem rá. Ez volt a legnagyobb hiba amit elkövettem valaha.
Anya mindig is... ’’erőszakos’’ volt nincs rá jobb szó. Ordibált velünk, lealacsonyított minket és elég sokszor is káromkodott. A verbális erőszakban anya a toppon volt. A fizikai erőszaknál már minden homályos. Megüt minket, de olyan ritkán, hogy inkább csak mentálisan bánt minket legjobban.
A legrosszabb az volt amikor Brian kiengedte a kutyáját. Akkor kapta pont a hetedik születésnapjára még el se neveztük. Azt mondta hogy jó lenne kiengedni a kutyát, hogy felfedezzen egy kicsit. A kutyát rögtön elütötte egy autó. Anya kirángatta Briant majd ordibált vele, hogy nézze mi lett a kutyával aztán a földre dobta és ott hagyta sírni. Anya aztán felment a szábájába és nem is jött ki. Mikor kijött már a munkaruhájában volt és megparancsolta nekem hogy vigyázzak az öcsémre mivel túlóráznia kell és csak korán reggel jön haza. Aztán elment a kocsival és hozzá se szólt Brianhez.
Kimentem hozzá és megkértem hogy jöjjön be. Felajánlottam neki, hogy kap jégkrémet is. A halott kutyát nézte még egy percig majd elkezdett halkan sírni miközben fogta a lehorzsolt térdét. Szó nélkül bejött.
Egész este nem beszéltünk. Ült a kanapéba és csak bambulta a rajzfilmeket. Egy idő után meguntam, hogy őt figyeljem ezért felmentem a szobámba és beszéltem a barátommal Lisával jó egy órán keresztül. Mire visszaértem Brian már nem volt a kanapén. Pánikba estem elkezdtem keresni majd meghallottam a hangját.
Hallgatóztam és észrevettem, hogy kint ül az utcán a kutya mellett és úgy nézett ki, mintha beszélne valakivel aki magasabb mint ő. Megnyugodva, de még dühösen kimentem hozzá.
-Brian! Mégis mit gondolsz mit csinálsz?
-Bocsánat... láttam.... itt volt egy nő a kutyus mellett azt mondta, hogy egy angyal és segít neki.
-Nem láthatod az angyalokat mert nem ig... mert láthatatlanok. Vigyáznak ránk de levegőszínűek.
-Nem nem láthatatlanok. Fehérek.
-Igen, de látha... Ugh. Mindegy. Gyere be ideje aludni.
Felöltöztettem a pizsomájába nem törődve azzal hogy nem fürdött vagy mosott fogat. 13 éves voltam akkor nem gondoltam arra, hogy bármit is rákényszerítsek. Brian és én egy szobába aludtunk, amit nagyon utáltam ezért átmentem aludni anya szobájába. + óra körül hazaért anya és kirúgott engem az ágyból. Félálomban elkezdtem visszamenni  a szobánkba, amikor hallottam Brian hangját.
-Szép ott?
Megálltam egy helyben és hallgatóztam. Gondoltam, hogy telefonál ami persze nem volt szabad ilyen későn. Észrevettem azt is, hogy fel van kapcsolva a lámpa mivel kiszivárgott a fénye a szobából.
-Nagyon szépnek hangzik. De a kutyus meghalt és nagyon csúnyán megsérült. Hogyan lehet boldog? Nem lesz szomorú örökre?
Egy pillanatra befejezte a beszédet.
-Ohh értem. Tudsz nekem még beszélni a mennyországról?
Még olyan 5 percig hallgatóztam, de nem mondott semmit már. Egy idő után a fény kialudt én belopakodtam a szobába és láttam, hogy Brian alszik vagy azt tetteti.
Bemásztam az ágyba és aludtam.
Másnap reggel Briannek mindenféle története volt és egyfolytában csak beszélt és egy percre se maradt csendben amíg elkészülődtünk a sulihoz.
-És ezek nagyon szépek nagy magas virágok még nálam is nagyobbak és mindenhol állatok vannak, mert az állatok is oda jutnak, mint az én kuytusom! Ohh és a kutyusum már nem fáj neki semmi! Ha odajutsz már semmi nem fog fájni soha és-
Anya lejött a lépcsőn és félbeszakította. 
-Jézus faszát már kussolj már be bazdmeg! Istenemre esküszöm a mégegy kurva szót szólsz arról a kurva mennyországról én küldelek oda!
Anya csinált magának kávét mi meg csendben ültünk majd elmentünk suliba.
Anya vitt minket kocsival a suliba, Brian félúton megszólalt. 
-Azt mondja, hogy nem kéne Istennek a nevét így használnod.
-Mi a faszt mondtál nekem? Te Isten csapása.
Brian kitört magából. 
-NEM VEHETED ISTEN NEVÉT A SZÁDRA ÍGY!!!
Anya megfogta a termoszt hátradobta. Briant a szemén találta el. A kávé kifolyt és Brianre ömlött az egész. Nem volt olyan meleg, hogy kárt tegyen benne de Brian akkor is ordított.
-Kussolj már be! Kurvára semmi bajod nincs!
Brian csendben reszketett a hátalévő út végéig amint odaértünk a sulihoz már ki is szaladt a kocsiból.
-Várj -Szólt utána anya. Elővette a focimezt és odaadta neki. Miközben cserélte a pólóját anya ezt mondta neki.
-Sajnálom Brian, de nem szabadna így beszélned velem.
Bólintott, majd könnyes szemmel elszaladt a terme felé.
-Szia anya szeretlek- mondtam neki könnyes szemekkel én is.
Tudom, hogy anya rosszul érezte magát az ilyen esetek után. Néha túl mérges lett. Ha tudta volna kontrolálni a dühét... még mindig velünk lenne Brian. De ugye, ha én máshogy cselekedtem volna akkor is itt lenne Brian.
Miután elindultunk haza anya megpróbált kedves lenni. Vett Briannek szendvicset a kedvenc gyorsétterméből és még egy kerülőt is tettünk, hogy együnk muffint. Brian boldognak tűnt, de csendben maradt még akkor is amikor a kedvenc filmjét néztük ami egy elveszett bohócról szól.
Anya elaludt a kanapén. Brian azt súgta nekem, hogy menjünk be a szobánkba. Be is mentünk és leültünk az ágyamon.
-Anna. Az angyalom azt mondja, hogy megtudja oldani az,t hogy soha ne fájjon többet semmi.
-Brian kérlek ne kezdd....
-Kérlek Anna hallgass meg. Nem akarok többet szomorú lenni. Nem szeretem, hogy anya mindig ideges. Az angyal azt mondja, hogy megtudja csinálni azt, hogy anya ne idegeskedjen és én nekem ne legyen többet bajom. Megkértem, hogy veled is csinálja meg és azt mondta, hogy eléggé ártatlan vagy hozzá hogy te is gyere.
-És hova fogunk menni?
-Egy csodálatos helyre. És soha többet nem fogjuk látni anyát, az angyal megígérte.
-Úgy hangzik, hogy a mennyországról beszél, de hogy oda juss először meg kell halnod.
-Nem fogunk meghalni az angyalom mondta.
-Igen? És hogyan bízol te meg benne? Csak tudod? Érzed a lelkedben? Látod a szemeiben?
-Nem... Nincsenek szemei.
-Oké Brian, ez elég lesz vannak szemeik az angyaloknak. Menj aludni.
-De nem nekik. Azoknak nincs akik a mennyországba vezető utat mutatják meg. A szívüket használják pont úgy, ahogy nekünk kéne.
Nem tudtam mit mondani. Bámult rám és megszólalt.
-Ma este megyek majd felkeltelek, ha ideért.
Tényleg felkeltett engem de ellöktem, mivel azt gondoltam, hogy csak játszadozik velem és majd megy aludni. 1 órával később anyának a sikolyát hallottam.
Az utcán találtam anyát miközben zokogott. Egy autó volt az útpatkára felhajtva  és Brian az utcán volt. Pontosan ott feküdt, ahol a kutyája.
Nem... Nem írom körbe a látványt, biztos vagyok benne, hogy láttál már mókust elütve teljesen laposra nyomva, darabokra törve. Na ezt láttam én is, csak nem mókus volt, hanem az öcsém.
Egy részeg sofőr ütötte el, az embert lecsukták és az öcsémet 2 napra rá zárt koporsóban eltemették.
A szónok a temetésen a mennyországról beszélt. Elmondta, hogy a kisgyerekek és kislányok odajutnak mind. Hogy soha nem szenvednek és éreznek fájdalmat. Azt mondta, hogy nem teljesen halottak ott az emberek mivel a szivünkben tovább élnek.
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mi történt volna ha kikelek az ágyból aznap este. Nem tudom hogy megbírtam volna-e állitani. Nem tudom, hogy én is az utcán végeztem-e volna. Csak el szeretném felejteni az egészet. Eltudnám felejteni azt a fényt, amit láttam, amikor Brian a szemembe világított a zseblámpával. Biztos, hogy zseblámpa volt. Nem lehetett más de ahányszor csak visszaemlékezek fekete ajkakat látok, egy orrt... de szemeket nem.
Nem emlékszek arra, hogy lettek volna szemei...