Tükörgát (Átírás alatt)

7. Jól dönteni...

A történelem órát követő szünetben csillapodnak a kedélyek. Bár én még mindig rosszul érzem magam.

  - Jól vagy? - kérdezi aggódó tekintettel Niki.

  - Aha - és elveszem a kezem a szememről.

  Niki és vele együtt Zsanett is a szájához kapja a kezét.

  - Ennyire vészes? - kérdezem halkan. Niki egy smink tükröt vesz elő, és felém tartja. Belenézek, de sajnos csak a bal szememmel látom az arcom az amúgyis homályos tükörben. Mindenesetre látom, hogy kicsit kipirosodott a jobb oldali íriszem környéke, ezért gyorsan elszaladok mosdóba, hogy egy kis langyos vízzel enyhítsem az arcomon keletkezett pírt.

  Benyitok a lány vécébe, melynek másik végében épp Vivi, Fruzsi és Eszti tart kupaktanácsot. Emiatt sietősre fogom az arcmosást, mert nem szeretnék a bandájukkal beszélgetésbe elegyededni.

  Hallom, ahogy a jöttömre kicsit halkabbra veszik a hangjukat, majd pillanatokon belül elindulnak az ajtó irányába, azonban Eszti előre engedi Vivit és Fruzsit.

  - Mindjárt megyek énis. - a két lány bólint, majd kimennek, az ajtó pedig bezárul. A lány vécére csend telepedik.

  - Tudom, ki dobta a galacsint! - és mélyen a szemembe néz, én pedig elzárom a csapot, és felé pillantok.

  - Énis tudom, hogy az illető valamelyik fiú volt a hátsó padsorból...

  - Tévedsz! - szakít félbe.

  - Különösebben nem érdekel. Fontosabb dolgod is akad mások beköpésénél jelen esetben. - célozgatok kicsivel kimértebben.

  - Amit ma reggel mondtam... Miután beszéltem veled, elmondtam Dávidnak is. És segít nekem.... Még ma délután el tudom intézni. Ami fontos, hogy csak ti ketten tudtok erről. Még az anyámnak sem mondtam el. - és lesüti a szemét.

  - Jó, de mivel még kiskorú vagy, kell a beleegyezése, nem? - ekkor valaki lehúzza a vécét a hátsó kabinban. Remélem nem valami osztálytárs kíváncsiskodott.

  Sietősen visszamegyünk az osztályterembe, mert már amúgyis becsengettek. Az ofő hálistennek empatikus, és elnézi a késésünket, így nyugodtan leülünk a helyünkre. Pár pillanat múlva megint nyílik az ajtó, és Alexa lép be rajta.

  - Elnézést. - közben látom, hogy a vizes kezét törölgeti.

  Basszus... Ő hallgatott ki minket a vécében!!

  - Várunk még valakit? - kérdezi a tanár úr.

  Ekkor Ádám és Noel nyitnak be.

  - Bocsánat.

  - Látom, beindult a vécé turizmus. - mondja tréfásan a tanár úr, erre elkezd mindenki harsányan nevetgélni. Még Lívia is elmosolyodik. Azonban én és Eszti komoran nézünk magunk elé.

  Az órák után egyből távozok a suliból. Ahogy kilépek az ajtón, megcsapja az arcomat a fülledt májusi idő meleg fuvallata. Érzem, hogy a homlokomon apró verejtékcseppek kezdenek el gyöngyöződni, amiket hitetlenkedve törlök le a kézfejemmel. Mikor lett május elején ilyen nyárias az idő?

  Kikerülöm a suli épülete előtt várakozó diák csoportokat, akik már lenge trikóban, farmer sortban ácsorognak szandálosan. Az úttest túloldalára pillantok, és látom, hogy a parkban Eszti üldögél elmerengve az egyik padon. Odamegyek hozzá. A parkban a terebélyes fák lombkoronája elfedi a forrón izzó napkorong fényét, ezért már nincs annyira melegem.

  - Szia! - zökkentem ki a gondolataiból, és leülök mellé.

  - Szia. - mondja halkan.

  Látom rajta, hogy nagyon ideges. A karjával szokásosan a hasát takargatja. Hol a földet kezdi el tanulmányozni, hol a parkban sétáló járókelőket. Hirtelen elkezd csörögni a telefonja. Felveszi és méggondterheltebb arcot vág.

  - ... Hol vagy? Már nagyon régóta várok rád... Mi? Dehát azt mondtad... - arca csalódottságot sugall, de ugyanazzal a nyugodt hangvétellel folytatja -... Igen...Nem, minél előbb túl akarok rajta lenni... Igen, nálam van...Igen, azok is... Rendben... Majd megbeszéljük... Én is szeretlek. - a telefonját visszahelyezi a táskájába, és arcát a kezébe temeti.

  - Jól vagy? - kérdezem.

  - Aha... bár Dávidnak meg kell írnia egy fontos tézét, ezért nem tud velem jönni a kórházba, én pedig meghamisítottam az anyám aláírását, no meg Alexa is kémkedik utánam úgyhogy... - nagyot nyel, és felsóhajt - Igen, azt hiszem, voltam már jobban is.

  - Elkísérjelek? - kérdezem minden mindegy alapon.

  - Megtennéd értem? - kérdezi tágra nyílt szemekkel.

  - Igen. - bólogatok hevesen. - Gyere, induljunk.

  Már magam sem értem, hogy miért csinálom ezt, hogy miért segítek egy olyan embernek, akitől ilyenfajta törődést úgysem fogok kapni. Talán a választ nem a logikus gondolkodású fejemben, hanem a lelkem éltetőjében, a szívemben kell keresnem.

  Elgyaloglunk a buszmegállóig, ahol eléggé kellemetlen álldogálni, mivel nagyon meleg van. Már a pólóm is rámragadt a verejtéktől, amikor kb. tíz perc várakozás után végre megérkezik a busz, amin szerencsére van légkondi.

  A kórház melletti megállónál szállunk le, majd belépünk a hatalmas épületbe. Már ottlétem első perceiben felismerem a tipikus kórházi szagot, viszont inkább csak furcsa, mint büdös.

  Odasétálunk a bejárat előtt található recepcióhoz, ahonnan egy kedves nő átirányít minket a szülészeti-nőgyógyászati osztályra. Eszti félve lép be az orvosi szobába, én pedig kint maradok. Lehet, hogy még sosem járt nőgyógyásznál, ami tényleg kellemetlen. Mindenesetre csak egy gyors vizsgálatról van szó és pár papír kitöltéséről.

  Én ugyan nem tudok túl sok mindent az abortuszról, de annyi bizonyos, hogyha ilyen állapotba kerülnék, nem tudnám kioltani a testem és lelkem darabjának ártatlan létét. Évekkel ezelőtt az én anyukám is hasonló helyzetbe került. De nem tette meg, elvégre akkor most én nem ülnék ennek a kihalt, hófehér folyosónak az egyik kényelmetlen ülőalkalmatosságán.

  Hosszú percek elteltével Eszti holdsápadt arccal kilép a helyiségből. Kutatva nézek a szemébe, de csak gátlásokat és félelmet látok benne.

  - Fel kell mennünk... A műtő a másodikon van - mondja halkan, én pedig bólintok, és elindulunk. Érzem, hogy egyre rosszabb állapotba kerül. A helyében én is így lennék. Elvégre egy kis élettől fog megválni örökre.