Tükörgát (Átírás alatt)

13. Néma sikoly

Végre hétvége. De jó!! Ja nem. Nem jó... Nem jó, mert attól, hogy nem kell találkoznom a többnyire bunkó osztálytársaimmal, találkoznom kell a rohadt mérlegemmel és vele együtt azzal is szembesülnöm kell, hogy milyen dagadt disznó vagyok.

  De ne is haladjunk ennyire előre. Ott kezdeném a gondolatmenetemet, hogy jelenleg az ágyamban fekszek és a telefonomon tömérdeknyi mennyiségű cikket olvasok arról, hogy hogyan váljak csontsovánnyá, illetve mit tegyek a bűntudatom ellen, ami akkor kezdett el somfordálni bennem, amikor tegnap éjszaka pár fontos dolgot láttam be az abortusszal kapcsolatban az interneten...

Tegnap éjszaka az ágyamban

  Úgy döntök, hogy egy kicsit jobban belevetem magam ebbe a rendkívül fontos témába. Először csak össze-vissza olvasgatok mindenféle cikket az interneten, illetve YouTube-on is keresgélek.

  Aztán átmegyek a Gyakorikérdések.hu-ra, ahol egy egyszerű abortusszal kapcsolatos kérdés alatt találok egy linket, melyhez csak annyit fűz a felhasználó, hogy érdemes rámenni.

  Így hát rábökök, és ismét a YouTube-on kötök ki, ami a link alapján egy videót hoz fel, melynek különös, sokat sejtető címe van... A néma sikoly.

(Itt az eredeti angol verzió található meg. Magyar szinkronnal is megtekinthető a YouTube-on (A néma sikoly)

  Miközben nézem a videót, és már túl vagyok a számomra drasztikusabb felvételeken, már nem is akarok szomorkodni, vagy netalántán üvöltözni, pusmogni, mondogatni, hogy hogyan vált ilyen kegyetlenné ez a világ. Mert tudom, úgyse hallana meg senki. Vagy meghallanának, de csak pont azok nem, akiknek igazán be akarnék olvasni.

  Egy szó: mindegy. Már teljesen mindegy az egész. Mert a jók úgysem győzedelmeskedhetnek a rosszak felett. Ja, várjunk csak! Lehet, hogy engem már alapból a rosszak közé sorolnak. Mert a legtöbben a magamfajta antiszociális senkikről már amúgyis azt gondolják, hogy nincsenek is érzelmeink, mintha a különcségem miatt nem is az emberi fajtársaim közé akarnának besorolni.

  Az egész rémálmom valójában nem akkor kezdődött el, amikor láttam azt a szegény, élettelen lányt, ahogy mozdulatlan testtel fekszik ernyedten az úttesten, s nem is akkor, mikor először megpillantottam annak a magányosnak, de érzelemmentesnek cseppet sem tűnő vörös hajú nőt, mint valami örökvándort...Nem. Nem.

  Az igazi rémálom mindigis az életem része volt. Tudom, hogy mindigis bennem élt, mint valami láthatatlan viharfelhő. Csak éppenséggel soha nem tudott eleredni, mert... Nem is tudom... Minthogyha valamire várna ez az esőfelhő... De mire vár? Mégis mire várhat még? Hisz' mindent megtett azért, hogy arra a kietlen pusztaságra vonszolhasson, ahol aztán teljesen rám zúdulhat. És tényleg azt látom, hogy a lelkem mélyén ott állok már az alatt a bizonyos felhőgomolyag alatt. Hm... Ez nagyon érdekes...

Reggel a mérlegen

  56,5. Ezt írja ki. Nos... Legalább nem híztam, mióta elkezdtem. Ez már egy jól jel arra, hogy nem adhatom fel. Most biztos, hogy nem. Hajrá! Gyerünk!! Végig kell csinálnom, akkor is, ha tudom, hogy amit most csinálok az egyáltalán nem helyén való... Legalábbis a koplalás biztos, hogy nem. De ez a legtutipp módszer, úgyhogy ez van, kész.

  Miután kicsit megmostam az arcomat és elmentem vécére, visszabújok az ágyamba, és megpróbálok motiválódás gyanánt továbbra is olyan lányokat nézegetni a neten, akik tökéletes alakkal rendelkeznek.