Tükörgát (Átírás alatt)

11. Vendég

- Ez egészen biztos?

- Egészen. A kicsiben még akkor is dúlt az élni akarás, mikor az orvos már a testét tépte - mondja Effi.

A kisbabát a kezembe akarja adni, de arrébb húzódok.

- Én még soha nem fogtam ilyen picike lényt. Félek, hogy összenyomom.

- Ne aggódj. - és a karomra helyezi.

A gyermek békésen szuszog a kezeim bölcsőjében. Milyen tökéletes élete lehet. Csak egész nap alszik, ha nem alszik, eszik, és ha egyik sem következik be, akkor valaki szeretgeti. Ahogy a karomon szunyókál, érzem, hogy valamiféle olyan töretlenség járja át a baba miatt az egész testemet, hogy hirtelen megmagyarázhatatlan kéztetést érzek a vele szembeni odaadás és szeretet iránt. Az apró pillanatok percekké sűrűsödnek, a percek pedig lassan órákká.

- Ő... - rápillantok Effire - tényleg Eszti meg nem született gyermeke? - kérdezem még mindig hitetlenkedve.

- Ühüm. - bólint, és közelebb ül hozzám a sarokágyon. - Most már te gondoskodsz róla, Amélia. - mondja nyomatékosan.

Mintha a tejszínű világosság a hűvös szobában magába akarna szippantani. Nem tudom, hogy a bíborban pezsgő nőszemélynek miként tudnék reagálni a kijelentésére. A vörös hajú nő hirtelen feláll mellőlem, és váratlanul elsiet.

- Szia! - váltja fel őt a Kamilla nevezetű kislány.

- Szia! - közben a mellkasomra helyezem a babát, mert a karom már elkezdett az eredeti pozíciójában zsibbadni.

Kamilla odamegy az erkély ajtóhoz, és kitárja. Én ügyet sem vetve rá, a kicsi felé fordulok, akit a térdemről szemlélek, majd egy óvatos karlendítéssel a világos pólya alá sandítok, ezzel megtudva a baba nemét. Összerezzenek, amikor meghallom Kamilla édes, vékonyka hangját.

- Hogy tetszik az új szobád? - kérdezi, miközben a fehér, áttetsző selyem függönyöket behúzza, hogy a bogarak ne tudjanak behatolni.

A válaszon egy percig sem tétovázok gondolkodni. A helyiség falai lágy, mészfehér színekből állnak, az ágyam meleg prémekkel van kibélelve és aranysárga selymes baldachin borítja, van saját gardróbom és hogy a luxusnak itt még ne legyen vége, van egy panorámás balkonom is.

- Nagyon szép - felelem vidáman.

- Hamarosan alkonyodik. Haza kell menned, Amélia. - fúrja bele zafírkék szemeit az enyémbe.

A kijelentésén kissé furcsálkodok, aztán mintha szavait elfújná a szél, már csak a fejemben hallom, ahogy azt mondogatja, hogy ez itt mind csak álom. A szoba, mintha forogna velem. Szédülök. Úgy érzem, hogy elfogom veszíteni az eszméletemet. Kamilla feje homályosan eltorzul, majd mintha csak egy rossz álomba nyertem volna bepillantást, újra a Földön ébredek. A kórházban.