Tükörgát (Átírás alatt)

9. Elfonnyadt rózsák

2015. december 8.

Hallom a konyhából kiszűrődő ordibálást. Hiába tapasztom a füleimre a kezemet, az apám üvöltözését akkor is hallom. Hallom azt, ahogy valami szilánkosra törik a padlón. Kikémlelek az ajtó szűk nyílásán, és látom, hogy a nővérem egy porcelán tányér darabjait szedegeti a földről.

   Az apámat ez nem érdekli. Döbbenten bámulom, ahogy a hajánál fogva végig vonszolja az üvegszilánkok borította padlón. Melisszának a bőre több helyen is megsebződik, de nem jajveszékel miatta. Ez a kevéske seb neki már semmi. Neki ez már elfér a többi hege és lila foltja mellett. Bár ne így lenne. Bár segíthetnék rajta...

   Az apám bizonyára a kamrába viszi. Már nem látom őket. Csak hallom, ahogy a tenyerével a nővéremet pofozza, majd lehúzza magáról az övét, és azzal folytatja a kínzását.

   - Te hülye kurva!! Ugyanolyan semmirekellő kurva vagy, mint az anyád!! Hallod??! Hallod, te kibaszott kurva???!!

   A nővéremtől csak halk nyögdécselést hallok, amik egyre jobban erősödnek. Nem tudom elképzelni, hogy Melissza min mehet keresztül már vagy ezredszerre abban a sötét sufniban. Azt tudom, hogy nekem erről soha nem számol be, én pedig félek kérdezni.

   Másnap van. Egy újabb nap kezdődik a pokolban. Tegnap a takaróm alá bújva aludtam el. Nagyon féltem, hogy az apám engem is megver. De nekem inkább csak parancsolgat. Melisszát viszont kedvére üti, veri, kínozza... Őt most sem látom az ágyában. Tudom, hogy hol van. A pincében. Odamegyek és látom, hogy a hideg padlón alszik mély álomba merülve, s közben hosszú barna haja kibontva omlik a hófehér, csontos arcára.

   Odahajolok hozzá és a kezeimmel a tincseit a tarkójához simítom. Lassan kinyitja a szemeit és rámnéz. Mosolyog. Miért mosolyog?

   - Elment - suttogja halkan. - Hajnalban elment ellenőrizni a munkásait. Most kell indulnunk, Amélia.

••••

Napjainkban

   - A vérszerinti apám egy szörnyeteg volt. Kedvére kínzott minket. Aztán elegünk lett, és elterveztük Melisszával, hogy megszökünk a házából. Ügyesnek kellett lennünk, mert tudtuk, hogy csak egy dobásunk van. Az ajtót mindig két lakattal zárta be, pedig csak fát vágni ment ki. Aznap viszont nem volt itthon, ezért észrevétlenül betudtuk törni. Csak ajtón keresztül tudtunk kimenni, mivel az ablakokat bereteszelte. Végül kijutottunk. Onnantól kezdve már könnyebb volt minden... Legalábbis annak látszott a helyzetünk.

   Effinek rezzenéstelen marad az arca. Az ideérkezésem napján, ami történetesen tegnap volt, elmondta, hogy ki ő. Hogy ő ennek az intézménynek a vezetője, ahova elhozott engem. És hogy elvileg kedves, érzelmes ember. Akkor miért néz most úgy rám, mintha a történetem semmit nem jelentene?

   - Azt hiszem, kicsit elfáradtál. És gondolom, éhes is vagy. - mondja a megszokott nyugodt hangján. - Ez itt a vendégszoba. Ide mindig az újoncokat, vagy az átutazókat vendégeljük meg. - a sarokfotel előtti kisasztalra mutat, amin egy tálat látok, benne zöldséggel. - Ezt edd meg. - és rámutat a zöldséges tál melletti kicsike fiolára. - Ezt pedig akkor vedd be, ha tényleg szükséged van rá. - és már menne is ki a szobából.

  - Várj! - szólalok meg hirtelen. Effi felém pillant.

  - Mikor mehetek el?

  - Amikor akarsz, viszont amíg itt vagy, bárhová elmehetsz, de...  - mély levegőt vesz. - A fekete ajtókat nem nyithatod ki! - én pedig egy bólintással a tudtára adom a megértésemet.

   Effi ezzel feláll, és kimegy a helyiségből, én pedig mohón elkezdem enni a... a szimpla zöldségsalátát. Ezek szerint tényleg éhes lehetek.

   Pár perc múlva már nincs semmi a tálamban. Nem tudom, hogy itt miféle zöldséget termesztenek, de úgy érzem magam az elfogyasztása után, mintha egy bálnát faltam volna fel.

   Eltelítődtem. Teljesen. Biztos valami mekis saláta lehetett, ami minimum háromszáz kalóriát tartalmaz.

   A lakmározásomat követően a kezembe veszem a fiolát. Az apró üvegcsén egy felirat jelzi, hogy mit tartalmaz.

   Hashajtó.

   Ezt nem értem. Honnan tudta a nő, hogy mire van szükségem? Otthon folyton-folyvást ilyen feliratú gyógyszeres dobozkát kerestem. Ami egészen biztos, hogy segítene abban, hogy a testemet teljesen megszabadítsam a kalóriák feleslegétől. És most itt van. Előttem. Csak arra várva, hogy segítséget nyújtson nekem és a célomnak.

   Lassan lecsavarom az üvegcse kupakját, és egy az egyben kihúzom a tartalmát. Az íze kesernyés, de a hatása annál kellemesebb.