Tükörgát (Átírás alatt)

12. Bárcsak meghallgatnátok...

- Amélia! Amélia!

Hangok. Hívogató, halk hangokat hallok, amelyek szüntelenül az én nevemet zengik. Még nem vagyok teljesen magamnál, ezért csak résnyire nyitom ki bágyatag szemeimet, úgy, hogy a fények épphogy beszűrődhessenek rajta. Ez a vakító fehérség egyre inkább azt érezteti velem, hogy valami jócskán megváltozott körülöttem. Már nem a számomra tetszetős rózsaillatot érzem, hanem tipikus kórházi atmoszféra steril fertőtlenítőjének álmosító szagait.

- Amélia!

Ez a valaki még mindig a nevemet kántálja, ezért most már tényleg muszáj felébrednem, hogy a tudtára adjam, nem vagyok süket.

- Amélia, szívem ébredj!

Anya?

Most már teljesen kinyitom a szemeimet és a halvány színek közül felvillan az anyukám sugárzó arca.

- Anya? Te... Én hol vagyok? - hebegem, mert nem teljesen értem, hogy mi történt velem az utóbbi pár órában.

Anya letérdel elém és kezeit az enyémre kulcsolja, majd mélyen a szemembe néz. Ahogy pedig ránézek, az erős sminkje és a begöndörített, frissen mosott haja alapján arra következtetek, hogy Anya az este folyamán megrendezett divatbemutatóról kellett, hogy eljöjjön. Miattam. Azonban az arca nem csalódottságról vagy esetleges bosszúságról árulkodik, melyeket talán érezhetne irántam jelen pillanatban.

- Kicsim. Jól vagy? - kérdezi halkan, szeretetteljes arckifejezéssel, és ettől a lágy higgadtságtól énis megnyugszok.

- Öhm... Igen, persze. - felelem buzgón. - Anya... Én... - keresem a szavakat. -... Hát... Izé... Ahogy látod, csak az egyik osztálytársamat kísértem ide... - és a betegágyra pillantok, azonban ott csupán Eszti hűlt helyét találom.

Mégis hová tűnhetett?

Anya is az ágyra pillant, majd érdeklődve visszanéz rám.

- Miről maradtam le? - kérdezi furcsálkodva.

- Nos... - nagyot nyelek, és felkészülük a lehető legrosszabbra, ami az elkövetkező másodpercekben szinte valamiféle viharként robbanhat ki Anyából a kényes téma miatt. -... Tudom, hogy te az ilyet erősen ellenzed... - közben kutatva tanulmányozom az arcát, de ő csupán érdeklődést sugall. -... Szóval az osztálytársamnak... Esztinek volt egy... hát... kisebb... - Problémája?

- Igen?

- Eszti terhes... - vallom be. - Volt. - teszem hozzá.

- É-értem. - motyogja meglepetten.

- Én pedig elkísértem, hogy erőt adjak neki.

Anya ránéz az órájára, majd vissza rám.

Tuti, a rendezvényről kellett eljönnie.

- Haragszol? - kérdezem, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.

- Nem, kicsim. Nem haragszok... De most kérlek, gyere. Haza viszlek.

•••

A nagy forgalom miatt amúgyis később érünk haza a kelleténél. Utazás közben bágyatag szemekkel nézem az autók és a jelzőlámpák színes fényárát, amik ahogy suhanunk az országúton, teljesen összemosódnak. Otthon Apa már a nappaliban ücsörögve néz az HBO-n valami sorozatot.

- Szia. - köszönök oda neki, de ahogy látom, már bealudt az álmosságtól.

A konyhában ránézek az órára, és megszeppenve látom, hogy már fél tizenegy múlt. Közben Anya sietve lepakolja a boltból vásárolt kajákat, meg a kulcsait, és nekilát, hogy valami vacsorafélét össze dobjon nekem.