blackbird

Taron Egerton

A férfi hangja betöltötte a sötét és csendes termet. Egy utolsót kortyoltam italomba és az asztalra helyeztem. Távol a tömegtől figyeltem őt, ahogy beleéli magát a dalba. Arcát nem láttam, de valahogy nem is tartottam fontosnak. Hangja az ami megbabonázott. A tekintetét egy ideig a pódiumra szegezte, majd mikor a refrénhez ért felpillantott és körbe kémlelt. Nem sokan voltak a bárban, de akik mégis itt voltak csodálattal hallgatták. Én is egy voltam közülük.

Pillantása körbe járta az embereket, majd hozzám is elért. Hamarosan azon kaptam magam, hogy nem vagyok képes elszakítani róla a tekintetem, de úgy tűnt neki is ezzel adódtak problémák. Olyan volt mintha csak nekem énekelt volna. Mire észbe kaptam a csodás dalnak vége szakadt és ő eltűnt a sötétben.

Nem volt erőm elhagyni a bárt, inkább kértem egy újabb italt és vártam, hogy valaki ismét kieressze hangját. Mikor volt időm akkor lejártam ide, hogy az estéimet valahogy elüssem. Általában rendeltem a bár legjobb alkoholjából egy vagy két pohárral és hallgattam az embereket, majd mikor úgy éreztem mindig leléptem.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem láttam meg az asztalom előtt álló férfit.

-Elnézést!-brit akcentusa, zene volt füleimnek. Szerettem, a brit férfiakat. Például Tom Hiddlestont is akivel párszor összehozott az élet. Istenem, mennyire felizgatott, ahogy fülembe súgta mocskos gondolatait. Szóval igen, túlságosan odavoltam az akcentusért.-Elnézést.

-Ne haragudjon.-kértem bocsánatot és ránéztem. Ő volt a férfi a pódiumról. Tekintete elárulta őt.-Segíthetek valamiben?

-Nem bánná, ha ideülnék magához?-bólintottam.

-Kérlek tegezz nyugodtan. Ha pedig továbbra is magázol akkor bizony bánni fogom, hogy ideültél.-vörös ajkam mosolyra húzódott, ő pedig kivillantotta fehér fogsorát. Az asztal felett levő lámpának, hála jobban megtudtam nézni szép és férfias arcát. Nem tudom, hogy honnan jött, de ha ott ilyen férfiak vannak a következő géppel mindenképp odarepülök.

-Hogy-hogy egy ilyen gyönyörű nő egyedül ül egy sötét bárban és iszogat?-ismét elmosolyodtam, aranyos volt.

-Miért kössem az orrodra?-vágtam vissza és eltereltem a témát más irányba.-Szép hangod van, és ismerős is.-tényleg az volt, de az arca semmit nem mondott nekem.

-Köszönöm.-majd tekintetével inkább a tömeget kezdte pásztázni. Úgy éreztem mintha valami rosszat mondtam volna.-Azt hittem, hogy itt az emberek nem ismernek fel, de tévedtem.-azonnal magyarázkodni kezdtem.

-Téged valóban nem ismerlek, de a hangod mégis ismerősen cseng.-szeme felcsillant mikor rájött, hogy őt valóban nem ismerem.-Tudnom kéne ki vagy?-fejét nemlegesen rázta.

-Nem. Sokkal jobb ez így.-és a mosoly amit felém eresztett, tényleg azt súgta, hogy jobb ez így. Bár, ha el is mondta volna ki ő, nekem akkor is egy dögös brit akcentusú férfiként lenne elkönyvelve, akivel többet nem is találkozom.-Mi az?-baker ugye nem bámultam?

-Bocsi, kissé elkalandoztam.-vallottam be. Kissé közelebb csúszott hozzám, de még így is volt egy karnyi távolság.

-Ha nem veszed tolakodásnak megkérdezhetem, hogy vár-e otthon valaki?-most egy pasira gondol? Megráztam a fejem.-Nagyszerű.

-Akkor gondolom te sem veszed tolakodásnak, ha én is ugyanezt megkérdezem.-kacsintottam rá.

-Nem, csak egy macska.-talán most fogtam meg az Isten lábát. Egy pasi aki rohadt dögös, brit akcentusa van és macskája is van. Imádom a cicákat is.

-Milyen macska?

-Keverék. Talán neked is van?-érdeklődött kedvesen, miközben kiitta a pohara tartalmát.

-Jó is volna. Amit bérlek lakást, ott a tulajdonos nem tűri meg az állatokat. A szüleimnél megint nincs mert édesanyám allergiás rájuk.-hagytam annyiban. Majd anélkül érdeklődtünk a másik iránt, hogy észrevettük volna. A harmadik pohár után, sokkal közelebb merészkedtem hozzá és előfordult, hogy olyat mondtam neki, amit józanon nem tennék.-Gondolom a nők lábad elé vetik magukat, ha meghallják a hangod.-jelentettem ki.

-Igazad van, volt alkalom rá.-nevetett, miközben fehér fogai kilátszódtak. Ha nem itt lennénk, én is szívesen vetném elé magam.-Abban én is benne lennék..khm.-rekedtes hangja átcsábított egy másik világba.

-Basszus hangosan mondtam, igaz?-ő nem szólt, csak tenyerét meztelen combomra helyezte és gyengéden simogatni kezdte. A sötét sarokba, az asztal alatt egyre fentebb tolta a ruhám alját. Mintha keresett volna valamit. Miközben feltolta, torkából mély morgás tört fel, de csak én hallottam, mert a háttérben zene szólt.

-Nincs rajtad bugyi?-fülemhez hajolva, kérdezett rá a keresett tárgyra. Megráztam a fejem. Nem tudtam beszélni, érintése felkavart. A francba is még a nevét sem tudtam. A lábamat elhúzta egymástól, majd a combom belsején apró köröket írt le ujjával. A lábam köze égett a vágytól.-Gyere velem!-nem várt választ, én pedig hülye liba módjára nem is ellenkeztem. Intett az ajtó mellett álló fekete öltönyös férfinak, aki gyorsan odalépett mellénk. A combomat simogató férfi valamit mormolt a másiknak, aki hátat fordított és kilépett a bár ajtaján.

Mikor az öltönyös ismét belépett a bárba. A mellettem ülő, gyengéden karon ragadott és kihúzott az asztal mögül, a sötét utcára és egy ott parkoló limuzinba ültetett. Elmormolt egy címet a sofőrnek és azonnal felhúzta az elválasztó falat. Keze ismét visszatért oda, ahol a bárban is volt, a combom belsején. Nem szórakozott, egyik ujját gyengéden belém vezette és úgy kényeztetett, míg csillagokat nem láttam.

Az autó egy magas épület előtt állt meg. Az idegen férfi bekísért és egy szobát kért éjszakára.

Vágytól fűtve estünk be, a szoba ajtaján. A brit nem szórakozott, szeme a szenvedélytől elsötétült úgy esett ajkaimnak, majd egyre lentebb haladt. 

Testem sajgott mikor kinyitottam a szemem. Egy ismeretlen helyen voltam, egyedül és meztelenül. Majd pár kép beugrott a tegnapról. A csodás hangú idegen, akivel egy szenvedélyes éjszakát töltöttem, de most lelépet. Most már sose tudom meg, hogy ki a titokzatos brit.