Bucky Barnes

886 44 7
                                    

/Bosszúállók/

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

/Bosszúállók/

Howard most büszke lenne fiára, hogy milyen biztonsági rendszert épített ki. Rám pedig azért mert ezt is feltudom törni, ahogy az övét is. Sose árultam el neki, hogy sikerült, hisz maradjon ez az én titkom.

Éppen megszólalt a riasztó, amit persze sikerült egyből kiiktatnom. De van olyan érzésem, hogy fent egy kisebb csapat fog várni. Szépen nyugodtan elsétáltam a lifthez, majd a felső szint gombját megnyomtam. Nem is telt sok időbe még felértem, fent pedig ahogy éreztem tényleg egy csapat várt, őrök. Miért is nem lent voltak?

Mindegyiket egyenként leszedtem, majd mint aki jól végezte dolgát tovább mentem, megkerestem a nappalit, ahol a bosszúállók álltak felkészülten.

-Üdv!-tekintetem végig vezettem a csapaton, itt volt Steve, Tony, Bruce, Clint és Natasha. Mielőtt nekem ugrottak volna felemeltem a kezem, ezzel időt kérve.-Nem rossz szándékkal jöttem. Egyébként Tony ügyes biztonsági rendszer, bár mégsem elég ügyes, hisz átjutottam rajta.

-Te mégis, ki a franc vagy?-emelte fel elém kezét, és úgy készült mint aki bármelyik pillanatban meglőhet.

-Te mégis, ki a franc vagy?-emelte fel elém kezét, és úgy készült mint aki bármelyik pillanatban meglőhet

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

-Áh, csak egy régi ismerős.-nyomtam meg a "régi" szót.-Helló Steve.-intettem a kapitány fele. Úgy láttam, hogy a Stevenek nem jut eszébe kivagyok. Na nem baj majd rájön.

-Kiiktattad a biztonsági rendszeremet. Mit akarsz?-jött közelebb még Tony. A fegyvert és a vassal borított kezét még mindig felém tartotta.

-Apádét is mindig kiiktattam, mennyit is vitatkoztunk miatta.-kacsintottam az ifjabbik Starkra.-Az egyik ügyem ide hozott. Úgy tudom, hogy ti tudjátok hol van a tél katonája. Szóval halljam, hol bújtatjátok?-kíváncsiskodtam.

-Honnan ismered apámat? Miért érdekel Bucky?-tette fel a két külön álló kérdést Steve és Tony.

-Ácsi fiúk egyszerre egyet. Howard egy jó barátom volt, mondjuk így. Rogers, te pedig nem ismersz meg?-esküszöm olyan volt, mintha kapitány feje fölött egy égő villant volna fel. Nagy léptekkel sietett oda hozzám, kezébe kapott és megölelgetett. A többiek csak értetlenül néztek ránk.

-T/N, te mégis, hogy kerülsz ide? Hogy vagy ennyire fiatal?-rakott le a földre.

-Elsőnek megmondanád a többieknek, hogy nem harapok, vagyis ha nem muszáj.-nevettem fel.

-Tényleg Rogers, mond el nekünk is, hogy ki ez a nő.-kérte számon Tony, így tiszta olyan volt mint az apja.

-T/N egy ügynök, Peggy mellett volt. Nos igen, tényleg az apád jó barátja volt, bár azért Howard nem igen tekintett úgy rá.-kacsintott felém. Tényleg így volt, az idősebb Stark imádta a szőkéket, sajnálatomra én pedig az voltam.-Azt még kihagytam, hogy Bucky egykori szerelme volt. Remélem tudod, hogy emlékszik rád.-fordult felém, amit mondott én már régen tudtam.

-Steve tudok róla.-kérdő tekintetét látva elkezdtem magyarázni.-Még a halálod előtt, Howard szuper-katona szérumból kivont egy kisebb dolgot, ami által nem nézek ki úgy mint te.-utaltam izmos testére, hisz azelőtt egy kis vézna férfi volt.-Majd pedig ami által, fiatal maradsz benne hagyták és tessék itt vagyok. Majd a S.H.I.E.L.D.-be álltam és a H.Y.D.R.A-ba küldtek beépülni.

-Na várj, te voltál az ellenségnél? Ott ahol Buck is?-bólintottam.

-Persze én nem fogolyként, én ápoltam. Miután megkínozták hozzám küldték be, hogy ápoljam le. Persze akkor mindig emlékeztettem őt szerelmünkre és rád. Mikor találkozott veletek akkor, is ott voltam a közelben. Most pedig tényleg érdekelne, hogy hol van megszeretném találni.-Steve szólásra nyitotta száját, de Natasha, közbeszólt.

-Honnan tudjuk, hogy nem a H.Y.D.R.A. küldte?-fordult a kapitány fele, de a kérdést nekem szegezte.

-Elhiheted nekem, hogy a H.Y.D.R.A. már rég nincsen. Vagy akár kérdezzük meg Philt vagy Sharont, gondolom egyiket sem kell bemutatnom. Válassz a gyors hívómon van mindkettő.-Natasha egyből elhallgatott, én is így gondoltam.-Egyébként Tony van számodra valamim.

-Nekem?-nézett rám meglepetten.

-Igen, nem mintha ismernék más Tonyt is.-mondtam, miközben a táskámban keresgéltem egy kép után. Mikor megtaláltam diadalittasan fel emeltem, és oda sétáltam hozzá.-Apád és én vagyunk a képen. A hátulján pedig van egy kis üzenet amit számodra írt.-a fiatal Stark kissé meghatódva, elvette a kezemből a képet és olvasni kezdte a hátuljára firkált rövid levelet. Közben pedig egy szobába sétált be, ezzel elzárta magát tőlünk. Kaptam az alkalmon és ismét Bucky után érdeklődtem.-Steven, kérlek mond el hol van James, látnom kell.

-T/N, meglátom mit tehetek, várj.-ölelt meg majd ő is eltűnt az egyik szobába.
A nappaliban maradtam két bosszúállóval, hisz Bruce a felénél lelépett. Hivatalosan is beállt a kínos csönd. Egy telefonálás után Steve is megjelent.-T'challa azt üzeni, hogy ha hajlandó vagy pár vizsgálaton át esni, akkor meglátogathatod Buckyt.

Boldogan egyeztem bele, hisz mindenképp szerettem volna látni Jamest. Azóta nem tudok róla semmit mióta Amerika Kapitánnyal elrepültek valamerre. Hisz akkor a S.H.I.E.L.D. nagyon lefoglalt. Most viszont itt ülök a bosszúállók egyik gépén és Wakanda felé tartunk.

A vizsgálatok gyorsak és fájdalommentesek voltak. Shuri végig kísért minket egy folyosón miközben, minden fontos tudnivalóval ellátott engem. Kinyitotta az egyik vizsgálóajtaját, és hagyta, hogy mindenki belépjen rajta. Bucky egy vizsgálóasztalon ült vele szemben pedig T'challa. A Fekete Párduc ugyan észrevett minket, de az előtte ülő katona semmit nem érzékelt.

Steve megérintette a vállamat, hogy most már nyugodtan megszólíthatom. Felkészültem, hogy újra úgy köszöntsem mint régen.

-Privet, sladkiy.-szólaltam meg oroszul. Buckynak mikor átmosták az agyát, nehezen ugyan, de egy orosz szót sikerült teljesen megtanítanom neki, amit nem felejtett el sosem. Ez által sikerült egy kicsit is a régi énjére emlékeztetnem, főleg rám. Amikor kitörölték az emlékezetét, akkor mindig hozzám került, én pedig csak egy szót mormoltam neki, édes.

James lassan megfordult, ránézett a kis társaságra először, Stevent vette észre, a végére pedig engem. Szája O alakot formált, majd ajkáról egy szót olvastam le.

-Rastsvetat'.

( Privet, sladkiy - Helló édes

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

( Privet, sladkiy - Helló édes.; Rastsvetat' - Virágszálam.)

blackbirdTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang