A MI szigetünk (TaegiKook)[Befejezett]

Az első nap✅

**Jungkook szemszög**

Éppen arról beszélgettünk Tae-vel, hogy mi lehet a filmben, ami miatt kékre kellett festeni a hajunkat. Látom, ahogy körbejár a szeme a gépen, így én is elemzem kicsit. Otthonos, bár kissé luxus hatása van. A falak mályvarózsaszínek, vörös hullámvonalakkal díszítve. Az ülések extra puhák, amikor nem ül rajtuk senki, akkor viszont feszesek, és látszik rajtuk egy gyönyörű, fekete minta. Apám most nevetne, ugyanis a repülő aljába vörös szőnyeget helyeztek el, hogy még luxusabb hatást keltsen, de nincs arany szegélye.

– Lehet, hogy csak azért, hogy kitűnjünk a tömegből, és a pilóta felismerjen. - Szólal meg aztán hirtelen ismét TaeTae.

– Az azért durva lenne! – Az elképzelésen mégis jóízűen nevetek fel.

– Aahhh, igen – nyög fel alvó társunk Tae mellett, amivel mindkettőnket fülig pirít. Automatikusan rápillantunk, és zavartan felkuncogunk látva, hogy bizony nem a lottót nyerte meg álmában a kis morcos. Vagy legalábbis ha a lottót nyerte volna meg, nem nyúlna az ágyékához álmában, hogy kissé... Nos, üm, igazítson rajta. Noha enélkül is jól látszik, hogy igencsak szirén álmai vannak.

– Felkeltsük? – kérdezi Taehyung.

– Meg akarsz halni? – Nevetve kérdezem, ám ez a nevetés már többnyire zavarból jön, mintsem jókedvből. – Elég morci hozzá, hogy megverjen, ha megteszed.

– Akkor inkább ne. Mondjuk ilyen álomból kirángatva lehet, hogy én is üvöltöznék egy sort. - Tae aranyosan rázza meg a fejét felém tartott tenyerekkel.

– Kíváncsi vagyok, ki mer-e menni a mosdóba tőlünk, vagy végig szenvedi inkább az utat. - Sandítok szótlan barátunkra.

– Én tuti nem bírnám ki - teszi vissza az ölébe kezeit TaeTae. - Hány órát is utazunk?

– 4-6? Igazából gőzöm sincs. Majd egyszer megérkezünk. – Épp válaszolna valamit, de aztán kikerekednek szemei, és egy pillanat alatt válik falfehérré.–  Mi a- – baj-t akarok kérdezni, de hirtelen szívinfarktust kaptok szinte az éles sípolástól, a villogó, piros fénytől. Aztán megindul a talaj vízszintesből majdnem függőlegesbe, ahogy bő 45°-al lejjebb süllyed a repülő orra. Ez aligha jelent jót! Főleg, hogy Morci is magához tér. 

Majd ő figyel erre a majmócára velem szemben, úgyhogy el is indulok a pilótához. Az övei tartják már csak, mellkasa előredőlt, feje lecsuklik. Megrázom John vállát, és rá is kiáltok, bár a sípolásban elvész hangom. Hogy térítsem magához? Veszélyesen közeledünk egy aprócska sziget felé. - Nem tudom felkelteni! - Kétségbeesetten kiáltok hátra segítségért. Nem tudok jobbat, hiába rázom, hiába pofozom fel. Kezd eluralkodni rajtam a pánik. Morci megindul felém ezerrel, ami még jobban megijeszt, így meglökök valamit, ahogy automatikusan hátrébb lépek. 

Még jobban megdől a repülő. 

Nyugodj meg, Kook, most rögtön nyugodj meg! Ó, bár ilyen egyszerű lenne! Ütközik egyet a gép, előreborulok, és beverem a lábam. Szinte rögtön ütközünk megint, most viszont repülök egy kicsit, és ahogy ráesek Morcira,  végigsajog az alkarom, az egyik csuklóm, a térdeim, és az oldalam. A mozgó járművön képtelen vagyok leszállni róla. Karjaim alá húzom a fejem, és várom, hogy megálljunk. A repülő nagyot csattan, mi egy pár centire feljebb emelkedünk, hogy ismét a padlóra zuhanjunk. Éles csikorgással haladunk tovább, lassulva. Pár kínzóan hosszú perccel később a repülő megáll, az elektromosság egy mély, hosszas zúgással lekapcsol. Le is mászom rögtön az alattam fekvőről. Nevéhez hűen áll fel, fogja az orrát. Aucs. Megnézi a kezét, én pedig megszeppenten figyelem, még mindig karjaim biztonságából.