A MI szigetünk (TaegiKook)[Befejezett]

Törött bordák, törött szívek... - 2.Rész(+18)

*Suga szemszöge*

- Alpha, válthatok pár szót a fiúkkal? - Kérdezi Second a félszemű baromtól. Az válasza előtt megragadja a torkomat. 

- Igen. Szeretnék kicsit elbeszélgetni ezzel a gyerekkel. - Morog rám továbbra is. Felemel a torkomnál fogva.. 

Csak úgy, mint anno tette az a fiú, aki miatt pokolba fordul az életem újra és újra...

Elindul velem, miközben én fuldoklom, és még látom Kook összetört, megzavarodott, könnyes tekintetét. Nesze neked megmentő. Ő! Nem fog megmenteni. Még magán se tudna segíteni. Ő nem Arun... Ő nagyon nem Arun... Arun megvédene. Arun nem engedné, hogy így kivonszoljanak innen! Miért nem jött velünk Arun!?

Nekilök a falnak. A hátam végig belesajdul a kemény felülettel való találkozásba. De felnyögni sincs időm, már erős ütést érzek a gyomrom magasságában, amitől kiszalad ajkaimon egy hangosabb nyögés, és a sajgó felületet szorítva előregörnyedek. Fogalmam sincs, merre mentünk, nem is érdekel.

- Mit akarsz tőlem? - Kérdezem, hátha megúszom a többit...

- Az igazat: Veled született ez az élősködő? - Értetlenül nézek rá, amit egy újabb ütéssel díjaz, ez viszont már kurvára fáj, ugyanis a bordáimat éri. Nem csak felnyögök, de térdre is zuhanok...

Ez a helyzet is ismerős... A sötétség kezdi visszanyerni a helyet mellkasomon belül. Mint Kook előtt. Csak Kook előtt hozzá voltam szokva. Most nem vagyok. Pár nap alatt megpuhultam, és visszagyengültem. 

Alpha rendesen elpüföl valami hülyeséget állítva, mint egy őrült... Folyamatosan egy nem létező dologról kérdezget. Én pedig bőgök. Mindenem fáj. Leginkább a szívem, hogy Kook meg se kísérel segíteni. Nem jön utánam, nem borogat semmit... Az engem ért ütések és a farkas morgásán kívül semmi nem ad ki hangot. Még egy légy se repül el semerre. 

Cserben hagyottnak érzem magam. Cáfolja meg, hogy kételkedem benne! Annyira szeretném, ha jönne, és eljátszaná a szuperhőst. Még ha nem is sikerül neki megmenteni.. Csak.. Csak jöjjön utánam! Kérlek... Kérlek, Crysaline, küld utánam!

Nem figyelek arra, mi történik körülöttem. Eltompul a tudatom, mint amikor részeg vagyok, csak... marad egy egybefüggő tompa fájdalom a mellkasomban. Érzékelem, hogy zokogok, halovány képeket látok valahol a távolban, melyekről azt sejtem, valóság.

Félelmet érzek. Magányt. Fájdalmat. Csalódottságot. 

Kiragadhatlak a valóságból kettőtöket. De akkor az agyatok az ösztöneitekre fognak hallgatni a saját döntéseitek hiányában.

Bármit! Bármit megadnék most azért, hogy Kook itt legyen!

Szavad ne felejtsd.

Nagyon fura érzésem keletkezett abban a pillanatban. Aztán megláttam valakit, akit nem ismerek. Eltűnt tér, idő, fájdalom, minden. Még a lelkemből a sötétség is. Megelevenedett előttem.