Szabadság angyalai|Ateez ff.| /Befejezett/

•18•

DESTINY

Ma szakadó esőre keltünk.Hongjoong volt olyan aranyos, hogy felajánlotta a szobáját.Ha tizenöt percet nem, akkor egyet sem veszekedtünk, hogy ki aludjon a kanapén, míg végül Hongjoong szobájában aludtam.Nem féltem, hogy bármi olyat tesz ami ellenem irányulna, így nyugodt szívvel dőltem le a szőkéses srác mellé.Szemeim alatt hatalmas karikák fogalaltak helyet, hisz alig tudtam aludni San miatt.Sosem voltam együtt fiúval és nem is irányultak feléjük bármi nemű erősebb érzelmek, mígnem mikor ide kerültem mintha az életem tényleg a feje tetejére állt volna.Nem tudok mit lépni hisz nem vagyok az ilyenben jártas.
-Csodás szép reggelt!-ásít mosolyogva Yunho be érve a konyhába
-Neked is...-mosolyog szélesen Hongjoong és az érkező elé tolt egy konzerv kaját
-Nem aludtál Destiny?-huppan le mellém Mingi is
-De...csak...még mindig idegen kicsit a hely...-végül is tényleg igaz és örülök hogy megismertem ezeket a srácokat, de mégis rettenetesen hiányoznak a szüleim
-Lassan haza mehetsz hidd el nyugi...-ölel meg féloldalasan Wooyoung ami tényleg nagyon kedves tőle
-San?-kérdezi Hongjoong mikor Seonghwa is a köreinkben tartózkodott kivéve az említett vörös hajú
-Nem tudom...-von vállat a szőke hajú lezserül és foglal helyet az egyik széken
-Történt valami hyung?-fürkészi Jongho az idősebbik arcát de az semlegesen elkezd enni
-Hahh...megnézem őt...-sóhajt megadóan Yeosang és állna fel
-Hagyjad éppen duzzog...-legyint a szőke megállítva a cselekvő Yeosangot
-Mit mondtál neki?-vonja fel a szemöldökét Hongjoong gondterhelten
-Én?!Semmit!-mentegetőzik
-Megkeresem...-sóhajt újra elindulva Yeosang
-Menjen inkább Destiny, biztos neki jobban örül...-motyogja de ez nem sikerült olyan halkra, amire mindenki elhallgat és a hétköznapi morajlások is eltűntek, így a szoba csendbe burkolózott
-Nem értem mi bajod velem...-hajtom le a fejem szomorúan és inkább elhagyom a helyiséget mielőtt kínosabb lenne ez a helyzet

Nem akarom hogy miattam kapjanak össze.Nem tudom mit tegyek.Gyerekes lehet de hiányzik anya akivel bármit meg beszélhettem és segített, megnyugtatott majd utána vígan nevettünk.Kinézve a rozsdás rácsokkal borított ablakon újra elkapott az a szorító érzés a mellkasomban, honvágy.
-Sajnálom...-észre sem vettem hogy a szőke hajú srác áll mellettem megtartva a tisztes távolságot-Destiny...tényleg...nem akartam...bunkó voltam!
-Seonghwa megértelek téged és én tényleg nem akarok befurakodni közétek.-motyogom, de még mindig rosszul estek a szavai
-Tudod csak...-mély sóhajt hallat-Bennem van a felelősség érzet ami a többi tag iránt van, hisz én vagyok a legidősebb.Elvetem néha a súlykot de csak jót akarok nektek!Neked is és nem utállak sőt...mindig is akartam egy húgot...ahhh hagyjuk is...-felém fordulva látom ahogy zavartan túr a hajába és néz a másik irányba-Sajnálom...
-Nem tudom mit mondjak így hirtelen...-kapkodom a tekintetem-Ne sajnáld de azért kicsit tapintatosabban is fogalmazhatnál...-halkulok el hisz mégis idősebb nálam
-Köszönöm..-kapok egy halvány mosolyt tőle
-Mégis mit..?-nézek rá értetlenül
-Semmi...-legyint
-Én is akartam egy tesót, mert én...nos...egyke vagyok...-nevetek fel kínosan-De ti kezdtek olyanok lenni mint a bátyáim...-mosolygok rá mire csak lehajtja a fejét zavartan
-Köszönöm...-indul meg az ajtó felé majd megáll cselekedetében-Hugi...-majd egy ezer wattos mosoly után hagyja el a szobánkat

Hirtelen azt sem tudtam mit reagáljak.Meghatott hogy így gondolja és hogy most is bebizonyítja hogy nem egy jégszívű hanem egy igazán érző ember.
-Destiny!!!Destiny!!!-kétségbeesett kilátások felvitték a vérnyomásom így rohantam az ajtó felé amit szinte kitéptem a helyéről és egy lihegő Mingit pillantok meg
-Mingi!Uristen minden oké?-gugolok le hozzá hogy szemeibe tudjak nézni
-Megint itt voltak...a robotok és Kai...és...-szinte alig tudja szabályozni a lélegzetvételeit és teljes pánik uralkodik el rajta
-Mingi mi történt?Nyugi!-próbálom nyugtatni hullámzó hátát
-Elvitték...magukkal vitték!!!-borul rám és elkezd sírni így teljesen leblokkolok
-Kit?Kit vittek el?-simogatom a hátát
-Sant!!!Destiny...mit csináljunk?!!!Mi van ha nem hozzák vissza??!!-és itt szakadt el nála végleg minden és keserves sírásba kezd
-San...Sant?-remeg meg a hangom-Az nem lehet....Mingi mond hogy nem!!!-próbálom keresni a tekintetét, de ő erősen szorít magához így kezdtem én is homályosan látni, na meg elveszteni minden erőm
-Hongjoong!!!-ordítom az egyetlen nevet ami eszembe jut és az illető feszülten közeledik felénk-Ugye nem...-remegnek meg ajkaim
-A rohadt életbe!!!-rúg bele a falba amiről a vakolat recsegve hullik le, nem hallottam Homgjoongot káromkodni ami elég rosszat jelent
-Én tehetek róla...-motyogom közben Mingit elengedem és leültetem-Megkeresem!-rohanok le a lépcsőn
-Megőrültél?!!!Ne csináld!!!!-húz vissza Yeosang
-Nem érted hogy miattam vitték el?!!!-kezdek el jobban sírni és tehetetlenül kapkodom a fejem az ajtó és az engem tartó fiú közt
-Vissza hozzák...-ölel meg és kezdi el a hátam simogatni-De ha te most hülyeséget csinálsz lehet még jobban megsérül...-simít hajamra és úgy próbálja nyugtatni remegő testem
-Erős srác San és tudom hogy sebekkel ugyan de túléli.Mindenki higgadjon le!!!-inti le az idegeskedő többieket Yunho
-Megint álmatlan éjszakám lesz!!-dobol a lábával Hongjoong idegesen, miközben hajába túr
-Mikor aludtam én utoljára hyung...-nevet fel halványan Jongho
-Gyere Destiny mielőtt az erőd eluralkodik feletted...kérlek...-fogja meg finoman a kezem Wooyoung de én csak üveges tekintettel fixírozom a padlót
-Egy kis friss levegő segítene?-kérdezi arcom fürkészve
-Nekem igen szóval...-fújja ki a levegőt Hongjoong
-Menjetek nyugodtan.-motyogom és óvatosan kihúzom a szürke hajú kezéből az ujjaim majd komótosan fel sétálok a rozoga falépcsőkön amik nyikorogva jelzik lépteim
Kinézve a félig leragasztott ablakon mélyeket lélegzek a szobában bent rekedt tusfürdő illatától és óvatosan elterülök az ágyon amin Seonghwával osztozkodunk.Kint néma csend honol csak kis morajlást hallok ahogy a srácok a kis terasz szerűségen beszélgetnek.Elgondolkodva nézem a mára már szürke vakolatot ami egykoron szép fehéren virított.Hevesen dobogó szívvel emlékszem vissza a Sannal történt dolgokra...a vízmacskájára, az ágyas jelenetünkre, óvó szavaira és gesztusaira...