Szabadság angyalai|Ateez ff.| /Befejezett/

•57•

ANA

A várakozás egy pokoli időtöltés, főleg úgy hogy a gyomrod mogyoró nagyságú.Stressz, stressz és még egy kis csipetnyi stressz.Borzalom!Szemeim cikáztak minden rezdülésre a környezetemben, ujjaim táncoltak a combjaimon, miközben ajkaimat harapdáltam idegességemben.Nem volt mellettem senki, egyedül voltam, ami feszélyezett.Aggódtam a többiekért, de ezt tetőzte, mikor megláttam a hibrid gyerekeket a katonákkal és Kaial, na akkor emelkedett a vérnyomásom a Marsig, ha nem tovább.Kivettem a csapatból a páromat, amitől körmeim szinte belevájódtak húsomba, ettől majdnem felsikítottam, de inkább csak leszidtam magam, hogy hogy lehetek ekkora nyomorék.A fák rejtekében bújtam meg, ahonnan mindent jól ki tudok venni.Folyamatosan szemmel tartottam Taehot, amikor kitette a koszos bakancsos lábát a nagy épületből.Nehezen vettem a levegőt, mikor felmértem a férfit.Nem is volt csúnya darab annyi szent, de a feketés íriszeiben valami baljóslatú erő megcsillant a Nap sugarainak hála.Kezdtem furán érezni magam vele kapcsolatban, sugárzott belőle a magabiztosság és a legyőzhetetlenség, az ereje felett teljes uralma volt, ami mégjobban megrémített.Én is uralom az erőm nem erről van szó, de tartok attól hogy valamit tartogat a tarsolyában, amiről nekem fogalmam sincs, hisz neki volt ideje kísérletezni, szabad volt..., míg én a táborban raboskodtam.A telepátia, mint erő kegyetlenül nagy koncentrációt igényel és fizikai erőnlétet, aki gyenge az erejével szemben az el fog hullani.A táborban nem én voltam az egyetlen telepátiával rendelkező fiatal, rajtam kívül voltak még legalább hatan, de nem bírták az erő súlyát és egytől egyig elvesztek.Akkor is egyedül voltam, mígnem Lay mellém szegődött, bár az elején kis pióca volt és mindenhova követett.Szép emlékek...

Rémtörténetek hada terjeng arról hogy, ha két telepata egymás elméjében harcolna...Destinynek elmondtam már régebben a veszélyeit, de mint utólag kiderült Chanyeol nem rendelkezett eme erővel, de mégis ennek is vannak kockázatai.Viszont Taeho és én is telepátia képességgel bírunk, ami nem kicsi aggodalomra ad okot, mégis szeretném neki vissza adni, azt amit tett Baekhyunékkal, a táborom lakóival.Itt az a kérdés hogy ki az erősebb ebben a csatában...Ki tudja legyőzni a másik elméje okozta démonokat?Soha életemben nem harcoltam Taehoval hasonlóval, de ha nem hiszek magamban biztos elbukom, magabiztosnak kell lennem, mégha a rosszullét is kerülget.A félelmedet úgy küzdöd le, ha szembe nézel vele.

Ábrándozásomból egy sípoló hang szakított félbe és az épületben hirtelen kialvó világosság, majd annak helyét piros villódzás vette át.Ez a jel, hogy az események felgyorsultak és most én következem.Felálltam ülő helyzetemből és beletúrtam a göndör tincseimbe, amik rendezetlenül hullottak vissza a helyükre.Egy részről megnyugodtam, hisz akkor ezek szerint sikerült Baekhyunéknak kiiktatni a rendszert.A terv jól halad, márcsak rajtam múlik hogy térdre tudom e kényszeríteni Taehot.Figyeltem ahogy a katonák berontanak az épületbe, így én is követtem a példájukat.Határozott léptekkel szeltem a távolságot, miközben szemeim fehérré változtak, mikor az utolsó katona akart bemenni, így megálljt parancsolva neki, hogy én is be tudjak menni utánuk, ugyanis a biztonsági rendszer még épp volt Baekhyunnak hála, így a belépő kártya működött az elektronikus panelen.
-A kártyát.-billentem félre a fejem, amire a katona megfordul és pislogás nélkül nyújtja át a farzsebébe levő kemény lapot, amit elvéve érintem a panelhez, ami halkan pittyent egyet, ezzel is jelezve felém hogy szabad utam van befelé, de még hátra fordultam a megbabonázott katona felé-Hívd a rendőrséget és mondj el nekik mindent, világos voltam?-emelem meg kicsit a hangom
-Hívom a rendőrséget.-hajol meg előttem, amitől egy mosoly kúszik ajkaimra
-Tégy úgy.-ezzel a pár szóval zártam le a beszélgetést és csak figyeltem, ahogy a fény egyre jobban ki szökik a helyiségből és helyét sötétség és piros vészfény veszi át