Demons //BEFEJEZETT//

6.

Hirtelen történt. Draco éppen bocsánatot akart kérni, amiért annyira letámadta a lányt, amikor különös, bódító hatású szag csapta meg az orrukat. Halálfalók. Megint. Nem is volt arra idejük, hogy kigondolják, mégis hogyan csinálták ezt, olyan gyorsan estek össze eszméletlenül. 

Akadtak olyan halálfalók, akik nem elégedtek meg az emberöléssel, nekik több kellett. Hatalom. És mivel Zarának volt, úgy gondolták ellopják tőle, és mivel az egyetlen dolog ami a nagy erejére visszavezethető, az a szárnya így nem volt túl sok kétségük. Miután szegény lányt megfosztották szárnyitól, a halálfalók kézben fogva akarták a szárnyakat elhurcolni, de amint hozzájuk értek fekete porfelhő közepette hamuvá porladtak, Zara szárnyai pedig, mintha csak varázslat védené őket, gyűrűvé változtak. Fekete, két összekapcsolódó szárnyat ábrázoló gyűrűvé melynek mágiája a terem másik felébe röpítette a lányt. Igaz eszméletlen volt, a csapódást így is megérezte.

Nem tudták mennyi ideig lehettek ott, Zara hátáról csurgott a vér, már szinte abban feküdt, míg Draco egy két kisebb vágással megúszta a harcot. Az életben maradtak találtak rájuk, miután Harry végül, utoljára legyőzte Voldemortot. Az egész világnak ünnepelnie kellett volna, ám senki sem tudott a sok halott családtag, barát és ismerős miatt, akiket soha többé nem láthatnak. Amint a túlélők beléptek a terembe, először csak Dracot láttak, akit halottnak hittek mindaddig, amíg nem látták rendesen, hogy fel-le mozog a háta, tehát vesz levegőt. Odasiettek hozzá, hiszen bármennyire is ellenszenves volt az iskolában, a végén mégiscsak az ő oldalukon harcolt, ennyit megérdemelt.

Kb miután Ron Weasley harmadszor is megélhette legnagyobb álmát, (tehát pofon csaphatta a Malfoy fiút) Draco zavartan kinyitotta szemeit. Nem értette mi történt.

- Mitől ájultál el? Erősebb csapás nem ért... - kérdezte az egyik jelenlévő diák.

- Valaki mintha elkábított volna - kapott a fejéhez rögtön, mivel amint elkezdett gondolkodni a nemrég történt eseményeken a fejébe nyilalt a fájdalom. 

- Nem emlékszel semmire? Nem volt itt veled senki? - aggodalmat lehetett felfedezni McGalagony hangjában, mintha csak sejtené, ki lehetett az.

- Merlinre! Hol van? Miért nincs itt? - Draco olyan lendülettel fordult körbe a tengelye körül, hogy majdnam fellökte iskolatársait - Ő is itt volt! Láttam! Itt esett össze mellettem, amikor elkábítottak minket...

- De ki volt az? És merre van? - a szőke fiú ebben a pillanatban pillantotta meg Zarát, aki a terem sarkában feküdt, mint valami rongy, amit odadobtak. Eszméletlen gyorsasággal futott oda hozzá, majd szinte teljesen lesápadt, amikor meglátta a lányt szárnyai nélkül. Hiszen épphogy visszanyerte valódi énjét, máris elvettek tőle valamit. Draco amilyen gyorsan csak tudta, karjaiba vette a lányt, akinek hátából még mindig folyt a vér, ezáltal a fiú karjára csöpögve. 

- Ezt azonnal látnia kell Madam Pompfeynak! Most! - ez már McGalagony professzor hangja volt, aki olyan sebességgel furakodott át a tömegen, hogy szinte mindekit feldöntött. Aggódott a lányért, akit sajátjaként kezelt, akit oly sok éve nem látott, és aki most itt volt előtte eszméletlenül, olyan sok vért vesztve, hogy kérdéses volt, vajon túléli-e?

3 nap. 3 napba telt, mire Zara felébredt, akkor is csak pár másodpercre nyitotta ki a szemeit, utána visszaaludt, mégis mostmár biztos volt, hogy életben marad. A javasasszonynak igaz sikerült beforrasztani a sebet a lány hátán, a szárnyinak helye örökre meg fog látszani. Draco végig ott ült mellette, figyelve minden életjelét, hátha bármikor bármire szüksége van. Soha, senkiért nem aggódott még annyira, mint most, jobban félt attól, hogy elveszti Zarát, (akit csak most kapott vissza) mint magától Voldemorttól. Ami azért nagy szó, akkor is, ha a Nagyúr már halott.