Demons //BEFEJEZETT//

15.

- De hiszen ez csodálatos! - eszmélt fel először Ginny.

- Igen, tudom, csak azt nem értem, hogy hogyan történhetett meg... Meg, hogy ha igaz is, akkor egészséges lesz-e? Én túl fogom-e élni az egészet?

- Igen. Túl fogod - nyugtatta Hermione is. 

- Nem lehetsz benne biztos - görnyedt össze a lány, miközben szeméből folytak a könnyek.

- De igen, teljesen biztos vagyok benne. Sőtt, bizonyítani is tudom. - szaladt be a házba, majd kevesebb mint egy perc múlva egy eléggé megviselt könyvvel tért vissza - Tessék, ezt akkor találtam a minisztériumi könyvtárban, amikor ti nászúton voltatok. Mindent leír benne az őseidről, honnan származtak, és magáról erről az átokszerűségről, ami a gyerekekre vonatkozik. Ami azt illeti azt is leírja, hogyan lehet megtörni az egészet. 

- Hogyan lenne ilyen könyv? Ki írna ilyet? 

- Szintén az egyik felmenőd, aki akarata ellenére hozta létre az átkot. Neki fiatalon született egy gyermeke, viszont még így is a szárnyait tartotta a legfontosabb, legfeláldozhatatlanabb dolgának, mindaddig amíg a gyermek kiskorában betegségben meg nem halt. Csak akkor jött rá, hogy mekkorát tévedett, amikor képtelen volt újra teherbe esni, ezért megfogadta, hogyha születik még egy örököse, akkor feláldozza érte mindenét. Az életét áldozta érte, amikor belehalt a szülésbe. De mielőtt megszületett volna a lánya, látomása volt, miszerint utódai is olyanok lesznek mint ő, ugyanolyan önzők, és nagyképűek, ezért rájuk is rájukszáll majd az ő fogadalma, így ők is mind feláldozták az életüket a gyerekeikért. Akaratuk ellenére is, mindaddig, amíg nem védelmeznek jobban valamit a szárnyuknál. - magyarázta izgatottan Hermione - Mint mesélted nekünk, anyukád minden bájitalt megivott amit csak mondtak, hogy segíthetne, ezért nagyon beteg is lett. Viszont ez is tartotta életben a szülésnél, és mivel te mindennél többet jelentettél a szüleidnek, így édesanyádnak volt valamilye amit jobban féltett a szárnyainál. Téged. És ezzel megtörte az átkot, tehát rád már nem vonatkozik. És ez hamarabb azért nem következett be, mert a felmenőid a szülésbe haltak bele, tehát a gyermeküket még csak a kezükbe sem foghatták, így nem is igazán tudták védelmezni. 

- Ha jól értem akkor azt mondod, hogy fog születni egy teljesen egészséges gyermekem, akit nem veszélyeztet semmijen átok, illetve már engem sem, ezért mellette lehetek, felnevelhetem, és egy boldog családként élhetünk?  - emelte fel a fejét Zara, reménnyel teli szemeit Hermionéra függesztette. 

- Pontosan!

- Úristen! - pattant föl a lány, majd szorosan megölelte barátnőjét. - Ezt el sem hiszem. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

- Ne nekem köszönd. Én csak megtaláltam a könyvet, és elmeséltem neked, hogy miről szól. De ez már a tiéd - nyújtotta oda neki.

- Tényleg nagyon hálás vagyok! - kezdte el Zara rögtön lapozgatni, majd hirtelen eszébe jutott valami - De ha rám már nem vonatkozik ez az egész, akkor hogy lehet, hogy eddig nem történt meg?

- Erre is tudom a választ. - húzta ki magát büszkén Hermione - A levendulatea amit minden reggel megittál. Régebben azt tartották, hogy nyugtató hatású, de rád és a felmenőidre más hatást is gyakorol. Az illatához szinte vonzódtak, te viszont már csak kellemesnek gondoltad, mivel varázsló felmenőid is vannak, de attól még ugyanúgy reggelente megittál egy pohár teát belőle. Mikor is hagytad abba?

- Kb. nyár elején, amikor sikerült végre megkóstoltatnom Dracoval, neki viszont annyira nem ízlett, hogy ki is dobta a maradékot, és nem engedte, hogy többször vegyek ilyet. Azóta csak másfélét iszunk. De miért fontos ez?