Demons //BEFEJEZETT//

Epilógus

Ha az ember belép a Malfoy házba, és körbenéz az első dolog ami feltűnik neki, azok a képek. Minden tele van megörökített mozgó pillanatokkal. Képek a gyerekekről, képek a családról, illetve egy-egy olyan is van, amelyen csak Zara látható. Ezek közül is a legtöbb inkább a hálószobájukban található.

- Édes istenem! Ezt nem rakhatod ki - mutatott fel a nő egyet - Sehova! Te is tudod, hogy Sophie és Scorp jövő héten érkeznek haza az iskolából. Nem teheted ki sehova. 

- Miért? Szerintem művészi kép... - nevetett fel a férfi.

- Nem. Nem az! Magadnak megtarthatod, de nem rakhatod ki. - próbált egyezkedni.

- Hát jó! De szeptemberben amikor elmennek kirakom és nem veheted majd el - vette el feleségétől a képet, majd jobban szemügyere vette - Vagy esetleg csinálhatnék még egy hasonlót...

- Biztos, hogy nem! Így is van egy halom olyan képünk, amit ki kell válogatnunk. De ha valamelyik is ehhez hasonló, máris mehet abba a kupacba, hogy Szekrény legmélye! 

3 év telt el, az ikrek 4. roxforti évük végét járták, a vizsgák már lementek, de csak pár nap múlva indult a vonat Londonba. Mióta az a bizonyos öregdiák bál volt, és mindenki számára tudatosult, hogy Zara életben van, valamint Scorpiusnak van egy ikertestvére, Sophie sem maradt átlagos. Másodévesként mindketten bekerültek a házuk quiddich csapatába hajtóknak, sőtt Scorpiusnak volt esélye ötödévben prefektusnak lenni. 

Amint a pályaudvarra befutott a vonat és hangosan fékezve megállt, az első aki leszállt, sőtt, szinte lerohant az nem egy varázsló, vagy boszorkány volt, hanem egy állat. Mögötte pedig egy hosszú, szőke hajú lány.

- Fufu, az istenért, gyere vissza! - Sophie olyan gyorsan ugrott le a vonatról, és rohant a furkász után, hogy észre sem vette szüleit. Mögötte a testvére szállt leröhögve, figyelve mit bénázik a lány. - Ezt nem hiszem el! Ne, ne, ne... - hitetlenkedett, amikor meglátta, hogy a háziállata, amely eléggé szerette a csillogó dolgokat, éppen a vágány kijárata felé igyekezett. A mugli világba.

Azonban még mielőtt belerohanhatott volna a furkász a falba, valaki átjött a vágányra, ezáltal majdnem felrúgva az állatot. Ám Fufut ez sem tántorította el. Átkarolta James lábát és úgy próbált meg felkapaszkodni rajta, hogy minél hamarabb a zsebében tartott pénzérmékhez jusson.

- Ne haragudj James - ért elé a lány, majd gyorsan levette a furkászt a lábáról.

- Semmi baj. Régen láttalak Sophie - köszönt, majd adott két puszit a lány arcára. - Szerintem a szüleid már várnak.

- Ja, igen. Mégegyszer bocsi - rohant el vissza testvére, illetve szülei felé.

- Miaz Soph, találtál magadnak egy fiút? - lökte meg húga vállát Scorpius.

- Mondod ezt te, aki minden héten másik lány barátja vagy! - vágott vissza - És ez még nem elég! Neemmm. Nekem kell elmondani nekik, hogy már nem akarsz velük járni. Én a testvéred vagyok, ami azt jelenti, hogy segítek ha kell, bizhatsz bennem, és meghallgatlak. De nem azt, hogy engem szidjanak a volt barátnőid. Ennyi, többször nem csinálok ilyet.

- Hé, oké, nyugi. Mindjárt felrobbansz...

- Anya, apa, képzeljétek jövőre prefektus leszek - mutatta szüleinek a jelvényét amikor hazaértek. - Rászólhatok majd a kisebbekre, vonhatok le pontot, és bejárásom lesz a prefektusi fürdőbe.

- A prefektusi fürdőbe? - köpte ki a kávét amit éppen ivott Zara.

- Igen. Oda. Miért?

- Semmi. Anya csak azt akarta mondani, hogy az nem is olyan nagy szám - mosolyodott el Draco is, majd amikor a gyerekek nem figyeltek, egy sejtelmes pillantást vetett feleségére, aki ettől megint majdnem köpött egyet.

- Pedig nekem azt mondták, hogy tök jó... Soph, jössz repülni? - mutatott a seprűkre.

- Ezer örömmel. - válaszolt a lány, majd fölkapva a sajátját kivonult a kertbe.

- Szóval a prefektusi fürdő... - ült le Zara a férje mellé.

- Pontosan. Remélem az a hely nem tudja visszaidézni azokat a dolgokat, amik ott történtek - karolta át, és húzta közelebb magához Draco a nőt.

- Azt hiszem az volt életem egyik legjobb döntése, hogy nem hagytam neked aznap éjjel, hogy aludj, hanem csakazértis elintéztem, hogy utánam gyere. - hajolt közelebb a férfihez, hogy a végére már az ajkaira suttoghasson. Érezte a lehelletét a saját száján, tekintetét Dracoéba fúrta, elmerülve a szürke szemeiben.

- Én sem bánom, hogy utánad mentem. Sőtt, mennyiszer hálát adtam érte - tapasztotta ajkait a Zaráiéra. Olyan szenvedélyesen csókolta őt, mintha az élete múlna rajta.

- Akkor ma is csak egy pólóban aludjak? - húzta huncut mosolyra a száját a nő, miután elváltak egymástól.

- Még mindig meg akarsz őrjíteni?

- Talán azzal jobban menne, amit te ajánlottál még aznap...

- Az, hogy egy székhez kötözöl, és táncolsz előttem? Meztelenül? - húzta fel a szemöldökét a férfi - Mert erre még nem került sor.

- Még. És mostmár nem vagyok olyan szégyenlős...

- Én viszont még mindig nem tudnék neked ellenállni. És soha nem is fogok tudni. - húzta vissza az ölelésébe, az éppen menni készülő Zarát - Szeretlek. Örökké szeretni foglak. Nem számít hány év telt el, és mennyi fog eltelni, ugyanúgy foglak szeretni, talán mégjobban. Tudod mit szeretek benned a legjobban?

- Mit?

- Azt ahogyan a szemeid csillognak amikor a szemembe nézel. A lelkemet nem hagyja nyugodni, ha nem látom ezt minden nap amikor felkelek és lefekszem. Hogy még a legrosszabb napokon sem tud kihunyni a fény belőlük. Mindenki azt mondja a szem a lélek tükre. A te szemed valami olyat tükröz, ami teljesen más, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Más a jelentése, és ezt csak te meg én tudjuk. És ez így van jól. Ugye?