Demons //BEFEJEZETT//

17.

Abban a pillanatban amikor Zara leesett a tengerbe újra érezte azt, amit akkor, amikor több, mint 20 éve először repült. Szabadságot. Teljes, független szabadságot. Csak most nem volt semmi, ami megakadályozná abban, hogy beessen a vízbe. Újra ott volt körülötte a süvítő levegő, és várható becsapódás a háborgó hullámok közé. És ez most meg is történt. Több méter mélyre süllyedt, próbált levegőhöz jutni, de sehogysem sikerült a felszínre kerülnie. 

Fél órával később és pár mérfölddel arrébb egy testet mosott ki a víz a partra. Nem volt halott, csak eszméletlen. Senki sem láthatta, elhagyatott környék volt, és a vihar is tombolt még. Nagy nehezen, de a lánynak sikerült felköhögnie az összes lenyelt vizet, és felülnie. Végignézett magán, mindene csurom víz volt, néhol sár és homok is borította bőrét, azonban ami a leginkább megrémisztette, az az volt, hogy nem volt az ujján az eljegyzési gyűrűje. Turkált a homokban is, de nem találta. Tehát beleveszett a tengerbe. Próbált felállni, ám valamire rátenyerelt, ami mindig visszarántotta. Óvatosan hátrapillantott, felkészülve, hogy rátámadjon bárkire aki akadályozza őt, de ehelyett meglepődöttségében olyat sikoltott, hogy talán még mérföldekkel messzebb is halhatták. 

Egy nagy, fekete köpenyes alak érkezik a gyermekotthon ajtaja elé, senki sem látja az arcát bemegy a bejáraton, majd pár perccel később egy takaróba bugyolált csecsemővel lép ki. A fekete csuklya és a félelmetes hatás ellenére a gyermek mosolyog, szürkéskék szemei csillognak. Este, a sötétben ha nézni akarná őket valaki, akkor sem láthatna senkit, mert a következő pillanatban hopponáltak. 

London külvárosában, majdnem a határán állt egy ház, amelyet igaz mindenki láthatott, kevesen léphettek csak be. Pontosabban ketten. Zara, és az egyre cseperedő lánya Sophie. A nő keveset mászkált ki a házból, akkor is csak éjszaka egy hatalmas fekete köpenyben, ami alá el tudta rejteni azt, amit a legjobban irigyeltek volna tőle, ha az emberek meglátják. De nem látták. Csak a lánya tudott róla, hogy Zara valamilyen csoda folytán visszakapta szárnyait, amelyek úgy illeszkedtek a hátára, mintha nem is lettek volna leválasztva majdnem 10 évig. Igaz elkapták azokat, akik ott voltak vele, amikor lezuhant, de nem mindet azok közül akik elrabolták, mert valaki maradt a háznál, ezért a nő jobbnak látta, ha mindenki azt hiszi meghalt, így nem fenyegeti veszély a családját. Akármennyire is fájt neki ez a döntés.

Akárhogy is próbált távolságot tartani szeretteitől minden évben, miután a lánya születésnapján lefektette Sophiet, az éjszaka leple alatt lopódzott el régi házáig, ahol Draco és Scorpius éltek. A kisfiú kiköpött édesapja volt, leszámítva a szemeit, melyek ugyanolyan zöldeskékek voltak, mint Zarának. Minden évben a születésnapján írt egy levelet a fiának, aki igaz csak 5 évesen tanult meg rendesen olvasni, az előzőeket is mind megtartotta és olvasta. Tudta ki írhatta őket, de úgy gondolta biztos a halála előtt írta ezeket, és csak az apja adja tovább neki, viszont sohasem köszönte, vagy emlegette ezt neki, Draco még csak azt sem tudta, hogy a fia leveleket kap ezeken a napokon. Scorpius pedig azért nem emlegette, mert már kissrácként is valahogy érezte, hogy a születésnapját mindig boldogan ünneplik, azonban az azt követő napokon nem érdemes felhúzni az apját. Ezek voltak a kritikus napok. Amikor Scorpius vagy Narcissánál, vagy Ginnyéknél volt. Apja ugyanis ilyenkor bezárkózott a szobájába, senkit nem engedett be, egymaga volt. Már másodszorra töltötte így ezeket a napokat, amikor felfigyelt valamire az ablakból. Úgy gondolta csak a képzeleg, de minden évben ilyenkor egy fekete köpenyes alak mozgolódott a birtokon. Nem tudta ki lehet az, csak annyit, hogy az illető az ajtón is próbált már bejönni, de sosem sikerült neki. Ez ment éveken keresztül. Zara minden évfordulón ellenőrizte férjét, nehogy valami hülyeséget csináljon.

Zara sikeresen új nevet vett fel, valamint új külsőt is, hogy végképp ne ismerje fel senki. Danica Moore. Senki sem mondaná, hogy szép név, de a jelentése sokkal szebb, és értékesebb egyesek számára. Kivilágosította a haját világosbarnára, és másképp is hordta. Szárnyai maradtak feketék, azonban sokat repkedett kint egy-egy elhagyatott erdőben, vagy fölötte Sophieval, aki igaz nem örökölte édesanyjától a szárnyakat, a seprűt kiskora óta nagyon jól meg tudta ülni. Kislányként sokat érdeklődött, hogy neki miért nincsenek szárnyai, és hogy ő is akar, de Zara mindig azt mondta, hogy neki is van, csak még nem érzékelhetőek, és majd ha a lány veszélyben lesz, vagy rosszabb, akkor aktiválódik. Ezóta Sophie nem is akarja, hogy legyenek szárnyai, ugyanis nem szeretett volna szenvedni értük, hiszen édesanyja mesélte neki, hogy mennyi mindent kellett átélnie. Örült annak, hogy átlagos volt.

11 évesen az ikrek is megkapták a Roxforti levelüket, miszerint szeptemberben kezdhetik az iskolát.

Az Abszol út forgalmas hely. Igaz, hop-porral érkeztek, még így is egy csomót kellett várniuk ahhoz, hogy valahogy kijussanak az üzletből. Draco Malfoy egy kis pénzt adott fiának, majd elmondta neki a tökéletes tervet.

- Ahhoz, hogy minél gyorsabban végezzünk, és mehessünk haza quiddicsezni szét kell válnunk - mutatott körbe mosolyogva a forgatagon. Tudta, hogy ha megemlíti a sportot Scorpius rögtön kapni fog az alkalmon és figyel rá - Te elmész varázspálcáért, majd talárért. Én addig megveszem a könyveidet és az üstöt, meg minden csecsebecsét - forgatta a szemét - A varázsvicc bolt előtt találkozunk, oda nem mehetsz be egyedül, mert a végén eltűnsz. Ott elköltheted a zsebpénzed, de semmi olyan ami a nagyoknak való. Utána együtt megyünk az állatkereskedébe és választhatsz - vázolta fel a tervet a férfi. - Mehet? - nézett az órájára mérve az időt.

- Mehet - bólintott vigyorogva a kisfiú, majd elrohant az egyik irányba. Draco is indult volna, de meglátott valamit. Illetve valakit. Vagyis valakiket. Nem tudta kik lehetnek, csak egy tejfölszőke kislányt látott, aki mellett egy fekete köpenyes alak sétált, akinek nem látszott az arca. A két alakot elnyelte a tömeg, a férfi pedig megrázva fejét elindult a másik irányba.

- Ne már anyu! Nézd milyen kis édes! - nyöszörgött Sophie, amikor beértek a kisállatkereskedésbe.

- Az egy furkász. Tudod milyenek. A csillogó dolgokra utaznak - mosolygott rá Zara.

- De nézd milyen cuki!!!

- Igen, látom, de akkor sem...

- Jó, akkor egy denevért szeretnék - nézett körbe az üzletben a kislány.

- Denevért? Miért nem baglyot?

- Mert bagoly lesz a Roxfortban is. De denevér nem. - vágott vissza Sophie.

- Rendben. A denevéreket merre találjuk? - fordult az eladó felé a nő.

- Sajnálom, de pont az előbb vitték el az utolsót. - húzódott szomorú mosolyra a pult mögött álló varázsló szája.

- Akkor megkaphatom a furkászt? - vigyorgott a kislány - Tudom is, hogy hogyan fogom elnevezni! Kérlek anyu! - nézett fel könyörögve Sophie a köpenyesre.

- Oké, rendben. Megkapod. De ne engem hibáztass, ha eltűnnek a holmijaid. Főleg a csillogóak...

Szeptember 1-én szokás szerint indult a vonat a 9 és háromnegyedik vágányról, a Kings Crossról. Zara szokásához híven hatalmas fekete köpenyében és csuklyájában sétált lánya mellett, egyenes háttal, de lehajtott fejjel. Őt sokan megbámulták, ő maga azonban senkire sem nézett, egyedül csak akkor a lányára, amikor az elbúcsúzott tőle, majd felszállt a Roxfort expresszre.

Zara óvatosan körülnézve látta szeretteit, akikhez nem mehetett oda megölelni őket oly sok év után, nem kívánhatott sok szerencsét a fiának az évre, nem ölelhette és csókolhatta meg a férjét, nem beszélhetett Ginnyvel és Hermionéval önfeledten, nem ugrathatta Harryt és Ront. Nézte ahogyan Scorpius először felszáll a vonatra, keres egy helyet az egyik kupéban, nem messze az ikertestvérétől, akiről nem tudja, hogy ott van, vagy hogy létezik de talán érezhetett valamit.
Ginny és Harry idősebb fia most kezdte 5. évét, a fiatalabbik a 2. - at, huguk Lily pedig jövőre fogja az elsőt. Hermione és Ron lánya, aki augusztus elején született szintén most kezdi az első évet, öccse pedig Lilyvel együtt fogja.

Zara mosolyogva nézte ahogyan a vonat egyre távolodott az állomásról, majd teljesen eltűnt. Éppen indult volna kifelé a vágányról, amikor utoljára szétnézett és a tekintete megakadt egy szőke hajkoronán, mely még mindig az expressz után bámult, és mintha a nő belelátott volna Draco fejébe. Látta rajta, hogy nehéz évek várnak rá, hiszen egyedül lesz egy olyan házban, ahol minden rá emlékezteti, és nem hagyja majd a gondolat nyugodni, hogy már senki sem lesz, aki ott lesz vele. Hiszen az évek alatt Scorpius a Roxfortban lesz, utána meg nagy eséllyel már költözik is el, és ő egyedül marad a gondolataival és a fájó emlékeivel.