Demons //BEFEJEZETT//

20.

- Akkor most szépen elmesélsz mindent - szólalt meg Draco, miközben átkarolta a nőt. A kanapén ültek egymás mellett, Zara feje a férfi vállán pihent, úgy várta a vallatást. 

- Nem volt ott mindenki azok közül akik elraboltak, és fenyegettek, amikor lezuhantam a tengerbe. Páran azon a helyen maradtak, ahol fogva tartottak, ezért ők még szabadon kószáltak. És ha egyszer fenyegettek akkor másodszor is fognak. Ezért nem árultam el, hogy nem haltam meg. A víz nem tudta volna parta mosni a testem, tehát tökéletes volt. Nem azt mondom, hogy nem voltam veszélyben, mert igen, és tényleg majdnem meghaltam, de szerencsére még időben eléggé távol kimosott a tenger a homokba. Viszont a gyűrűm elveszett. Nem volt az ujjamon, és mellettem a parton sem, tehát nagy eséllyel valamerre a vízben lehet. Megpróbáltam felállni, de valamire rátenyereltem, ami nem engedett felállni, és... - emelte le a válláról a köpenyt, láthatóvá téve szárnyait, amelyek tökéletesen illeszkedtek a hátára. Draco először elképedve nézett a nőre, majd óvatosan megsimította a szénfekete tollakat. 

- Hogyan? Mi történt?

- Nem tudom. Amikor felébredtem újra itt voltak. Elképesztő érzés volt. - bújt vissza férje karjaiba Zara - Aztán az előző 12 évet London külvárosában éltük le. Éjszakánként mindig kijártunk repülni, amikor senki nem láthatott. De az a fura, hogy sokkal jobban hiányzik a gyűrű, mint a szárnyam hiányzott. Igyekeztem úgy élni, hogy senki ne fogjon gyanút, és nyugodt lehessek. Aztán szeptember elején feltűnt Harry, és kicsit beszélgettünk - szépítette a vitájukat - Magától jött rá. Illetve volt egy kis segítsége... Elmondtam neki, hogy miért van ez az egész, és megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek. És csak nemrég sikerült elkapni az utolsó elrablómat, ezért vagyok most itt. És azért, hogy ne tegyél kárt magadban...

- Szóval minden évben te voltál? Miattad tűnt el minden pia ilyenkor? - mosolyodott el a férfi - Te akadályoztad meg minden évben, hogy a sárga földig leigyam magam? 

- Pontosan. 

- És... Legalább jó körülmények között éltél? Nem volt hiányod semmiben? 

- De, igenis hiányom volt elég sok mindenben, méghozzá benned, és a fiúnkban. De azon kívül mindenünk megvolt...

- Többes szám? Ki volt még veled? - ült ki a féltékenység Draco arcára, hiszen ő 12 éve nem randizott, még csak nem is nézett ilyen szemmel a nőkre, erre kiderül, hogy a feleségének, aki mégsem halt meg, és tudja, hogy ő sem, lesz valakije. Közben Zara egy fényképet halászott elő valamelyik zsebéből, és a férfi kezébe adta. 

- Ő itt - mutatott a lányára, aki egy kis zöld ruhában táncolt az esőben a kert közepén - Sophie. Múlt héten lett 12 éves. 25. - én. 

- Dehát ha most lett 12, és akkor van a születésnapja, mint Scorpiusnak, és szinte ugyan úgy néznek ki, az azt jeleni, hogy... - nézett hitetlenkedve a nőre. 

- Hogy ők ikrek. Sophie ugyanúgy a te gyermeked is, mint Scorpius. - vágott közbe Zara - Róla nem tudtak, mert csak pár pillanattal a levél érkezte előtt született, ezért én neveltem, hogy vele ne tudjanak fenyegetni. Ne haragudj, hogy nem is szóltam róla - hajtotta le a fejét. 

- Olyan, mint te - nézegette a mozgó képet, amelyen a kislány folyamatosan körbe-körbe pörgött - Talán csak a haját örökölte tőlem.

- És a szemeidet... - ölelte át a férjét, majd sóhajtott egyet - Bárcsak inkább a gyűrű lenne meg, nem pedig a szárnyaim. 

- Nem kívánhatsz ilyet! 

- De igen, és fogok is! Bárcsak lenne út a kettő között - simított végig a gyűrűsujján, ott ahol a két összefonódó szárnyat ábrázoló ékszer volt. - Van is! Emlékszel, amikor megkérted a kezemet és hozzám került a gyűrű, akkor fortak be a sebek a hátamon. Nem azt mondtad, hogy anyukád adta, aki azon a helyen találta, ahol elkábítottak, és eltűnt? Azért nem éreztem annyi éven át semmit, pedig még egy-egy kihullott tolllal is érzem, hogy mit csinálnak. Azért nem éreztem semmit, mert végig ott volt nálad, nem bántották. A gyűrű volt a szárnyam, amit te adtál vissza... Tehát vissza is tud változni, ha kell. Ha úgy érzi, hogy nekem most arra van szükségem. 

- De azt csak akkor fogod megtudni, hogy mikor volt szükséged rá, ha visszaváltozik azzá. És miért cserélnéd el a szárnyaidat egy gyűrűért? - hitetlenkedett a férfi. 

- Mert azt a gyűrűt te adtad nekem - ismerte be Zara - És tudom, hogy mi lesz a megoldás. Szükségem van a gyűrűmre! - mondta magabiztosan a nő. Bizsergő érzés járta át a testét, majd amikor lepillantott a kezére ott volt az ékszer - Látod? - mutatta a férjének. - Minden újra a régi lesz. Minden...

Az ikrek a Nagyteremben ültek, egymás mellett, amikor megérkezett a posta. Több száz bagoly repülte keresztül a termet, egy-egy csomagot pottyantva minden gyerek elé. Már május vége volt, azonban Dracoék még nem árultak el semmit sem a gyerekeknek. Meglepetésnek szánták.

- Azta! Apa hosszabb levéllel válaszolt - bontotta ki a borítékot Scorpius. - Nem, csak kettőt küldött. Nézzük...

Scorp, 

Örülök neki, hogy ennyire jól mennek a tantárgyak, de nem kéne ennyire kiborítani a tanárt. Direkt mást csinálni? Ráadásul többször? Merlinre, kitől örökölted ezt... Tudom, hogy a születésnapod már több, mint 2 hónapja volt, és fel is köszöntöttelek, azonban van még egy ajándékom. Remélem örülsz majd neki. Ha felviszed a másik levelet McGalagony igazgatónak, és ő is megengedi, akkor ki vagy kérve a mai napra, és szeretném, hogyha fölmennél anya régi szobájába. Tudom, hogy tudod hogy hol van, hiszen annyiszor írtad, hogy próbáltál feljutni, de nem sikerült a sok védőbűbáj miatt. Ne feledd a sorrendet: levél az igazgatónak, utána mehetsz csak föl. 

Szeretettel, 

                  Apa

- Ez nagyon király! Eddig soha nem engedte meg, hogy anya cuccai között kotorásszak. Most viszont biztos találok valami olyat, ami mindig érdekelt. Valamit a gyermekkorából. Arról senki nem tud semmit, még apa sem...

- Veled mehetek majd? Még otthon, mielőtt elkezdődött a suli megfogadtam, hogy egyszer a legmagasabb toronyból fogok lenézni a tóra. Persze csak ha nem baj... - nézett kérlelve Sophie a fiúra. 

- Dehogy baj. Csak nem tudom McGalagonynál hogy fogod elintézni. Bár amilyen kedve van most... - nézett el el a professzor széke felé, aki mindenem gondolkozhatott egyszerre, ugyanis először hatalmas mosoly terült szét az arcán, majd elkomorodott. És ezek váltakoztak. - Több hete ilyen, és azóta senkihez egy szót sem szólt. 

- Képzeld én is tudom, ugyanis én is ide járok, ahogyan engem is tanít - emelte fel a hangját a lány. 

- Oké, nyugi, nem kell felrobbanni! Hallod?

- Te csak ne nyugtass engem, jó? Nincs semmi látnivaló, el lehet fordulni - rivallt rá Sophie a gyerekekre, akik mind feléjük fordultak. 

- Á, szóval te vagy Sophie Moore, ugye? - nézett rá McGalagony a lányra, mire az bólintott. A reggelivel már végeztek, és éppen az előző pillanatban nyitottak be az igazgatói irodába. 

- Igazgatónő, egy levelet hoztam apától, és azt üzente, hogy ha ön is engedi, akkor felmehetek anya régi szobájába. Ugye megengedi? - nézett Scorpius a professzorra.

- Természetesen, csak előtte elolvasnám a levelet - vette a kezébe a lapot - És a kisasszony miért jött?

- Én is szeretnék fölmenni a toronyba. Nem kutakodni, csak az édesanyám mesélte, hogy onnan a legszebb a kilátás. Azt nem mondta, hogy hogyan jutott fel, csak azt, hogy mindig onnan nézte a csillagokat. - magyarázta Sophie - És igaz, hogy most nem este van, de én csak a kilátás miatt mennék. 

McGalagony gyorsan elolvasta a levelet, majd bólintott, ezzel elengedve a gyerekeket. Elől ment a fiú, gyors léptekkel haladt a torony legfelső emelete felé. Mögötte a lány, aki ugyanannyira izgatott volt, csak nem ugyanaz miatt, mint Scorpius.

- Készen állsz? - nézett a fiúra Sophie, majd mikor az bólintott belökte az ajtót, és egymás mellett léptek be a szobába. Azonban az ajtó túloldalán különleges meglepetés várta őket...