Demons //BEFEJEZETT//

7.

Kedves Draco !

Nem is tudom mit mondhatnék. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a nyáron a leveleidre, de képtelen lettem volna szavakba önteni az érzéseimet. Amikor 4 éve a suli vége után utánad mentem a Roxford expresszre, azt hittem végre egy kicsit világot láthatok, nem lesz semmi baj. Aztán jöttek a halálfalók, és elvittek. Nyugi, nem téged hibáztatlak, te se hibáztasd magad, hiszen alig voltál 14 éves. 4 évet töltöttem külföldön "kiképzése", majd a csatára jöttem vissza. Amikor a tó fölött repültem át, úgy éreztem, mintha otthon lennék. Úgy igazán otthon.

Másnap annyi minden történt, hogy talán ha az egészet leírnám, akkor még holnap sem tenném le a pennát. Nem számít. Úgy érzem, az volt életem legrosszabb és legjobb napja egyben. Rossznak ott volt a háború, a nevelőapám elvesztése, illetve a szárnyaim... szóval, igen, a szárnyaim is odalettek. Viszont mégegyszer, utoljára láthattam azt, aki nem adta fel a keresésem, illetve téged is megtaláltalak, ezzel teljesítve apám utolsó óhaját. Annyira sajnáltam, hogy az a pillanat nem tarthatott tovább.

Tudod mi volt a legrosszabb?

Az, hogy nem voltál mellettem amikor felébredtem. Az volt az a pillanat, amikor úgy éreztem cserben hagytál, hiszen amikor elájultam, még mellettem voltál, mikor pedig felkeltem már nem. És csak azután jött a legrosszabb. Hideg ágytakarót éreztem a hátam alatt, amiről már tudtam, hogy csak rosszat jelenthet, amikor viszont megpróbáltam felülni, és nem éreztem magam mögött szeretett szárnyaimat, úgy éreztem, mintha egy világ dőlt volna össze bennem. Torkom szakadtából ordítottam, nem bírtam elviselni a fájdalmat, mely a hátamba nyilalt, amikor a sebhez akartam érni.

Nem tudtam feldolgozni mi történt. Nem akartam elfogadni, megtörténtté nyilvánítani. Amikor visszarohantál a gyengélkedőre, és megöleltél, egy másodpercig olyan volt, mintha minden rendben lenne, mintha nem lett volna háború, és nem vesztettem volna el senkit és semmit.

Miután az állomáson elbúcsúztunk, én mentem az Odúba, te pedig édesanyáddal elmenekültetek az aurorok elől. Végülis örülök, hogy mostmár nyár végére sikerült tisztáznotok magatokat. Emlékszem a nyár folyamán egy csomószor felriadtam, hogy hol vagyok, mi történt... Ilyenkor ordítani volt kedvem, azt hinni, hogy az egész csak egy rossz álom volt, és mikor felébredek, akkor megint a te szobádban leszek, megírjuk a levelet Perselusnak, és végighallgatjuk a leszidását, majd a következő év szeptemberében találkozunk a suliban. De ez sosem következett be.

Tudod, engem is visszahívtak Roxfordba. Hetedévesnek. De nem megyek vissza. Még csak az kellene. Eleve, mikorra már ezt olvasod én valahol a világ egyik távolabbi pontján leszek. Kérlek, ne is próbálj megkeresni. Nem fog menni. Levelet sem tudsz majd küldeni,ugyanis nevet változtattam. Ne is próbáld.

Varázslóvilágban ne is keress, elegem van a mágiából, a mugliknál meg nem tudnál kiigazodni.

Köszönök mindent amit tettél értem, ígérem egyszer meghálálom. Ja, igen. Még valami van ami a tiéd és nálam maradt. A gyűrűd. A kígyós. Bocsánat, hogy elvettem, de eddig nem tudtam visszadni.

Lehetőleg, én majd igyekszem küldeni neked egy-két baglyot képekkel, illetve egy-egy levéllel, persze csak miután továbbálltam az adott városból. Kérlek ne csinálj semmi hülyeséget, amit később megbánhatsz.

Ölel,
       Zara

Ennyi volt. Ennyi maradt Draco Malfoynak a lányból, akit annyi éven át szeretett, úgy is hogy nem is emlékezett rá. Draconak legnagyobb bánatára vissza kellett mennie a Roxfordba befejezni hetedik évét. Semmire sem vágyott jobban, mint seprűre ülni, és akár az egész világot körbeutazni, hogy megtalálja Zarát.

A lány viszont ennél óvatosabb volt. Tudta, hogy a Malfoy fiú nem fog felhagyni a keresésével, ezért még mielőtt felszállt volna a repülőre, már más volt a neve.

Ő volt az orosz származású modell, Kristina Valentina Morozov, tökéletes élettöténettel és múlttal. Így történt, hogy Kristina (Zara) a mugli világban is híres lett.

Tudom, hogy rövidebb, (sokkal rövidebb) mint az előzőek, de sietek a folytatással.