Demons //BEFEJEZETT//

4.

Amit Zara mindennél jobban megutált az előző években, az a hopponálás volt. Gyűlölte. Talán mindennél jobban. Az pedig nagy dolog volt. De sajnos nem volt mit tennie, Romániából Anglia északi részére így lehetett eljutni a leggyorsabban. 

- Az istenért, Zara! Told már ide a segged! - hallatszott Bellatrix hangja a bejárat elől - Te is tudod, hogy a Nagyúr mennyire dühös lesz, ha elkésünk! Ezt akarod?

- Dehogy akarom - válaszolt flegmán a lány, miközben lesétált a lépcsőn - Már mehetünk is... - mondta, miközben megfogta Bellatrix alkarját, és már hopponáltak is. 

Az eltelt négy év alatt Zara nagyon sokat változott. Külsőleg és belsőleg is. Hosszú, szénfekete haja most hófehéren lógott az arcába, szárnyait mintha hipóval mosta volna, olyan fehér volt az is. Régebben elég gyakran, mostanában ritkábban egy-egy tolla elkezdett sötétedni, ám amikor elérte a szürke színt lett, rögtön vissza is fehéredett. Megnyúlt, eléggé magas lett, igaz még nem volt 16 éves, sokkal érettebb volt, mint a vele egykorúak. Idősebbnek nézett ki, mint amennyi volt, amelynek köze volt ahhoz, hogy nem gyerekként bántak vele. Kezdettől fogva teljes értékű felnőttnek tekintették ereje miatt. Volt olyan halálfaló is, aki félt tőle. Mondjuk, volt is mitől, ugyanis Zara jellemileg is az ellentéte volt eredeti önmagának. Ártatlan embereket kínzott, sőtt még élvezte is. Nem is kell mondani, Bellatrix mennyire büszke volt rá. 

Utazásuk célja a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző iskola volt, amely alapból is túl ismerősnek tűnt Zara számára, igaz még csak távol voltak, hiszen mégsem mehettek be csak úgy, lazán az "ellenség" területére. A halálfalók főhadi szállása a Roxfortot körülvevő hegyek egyikén volt, ám ehhez el kellett haladni az iskola mellett, valamint a tó felett. Zara úgy repülte keresztül a tavat, mint pár évvel ezelőtt nyaranta, amikor kiengedték a toronyból. Hirtelen furcsa érzése támadt, mintha hazaérkezett volna. Úgy igazán haza. Rögtön el is hesegette érzéseit, hiszen tudta, hogy csak magához vonzza vele a bajt. Lágyan suhanva elhaladt az iskola ablakai előtt, ahol mindenhol be volt sötétítve, hiszen sejtették a közeledő veszélyt. 

Amint a találkozási helyre értek, Zara rögtön tudta hova kellett mennie. Neki ugyanis nem szabadott részt venni a halálfalók gyűlésén, hiszen ő maga nem volt az. A Sötét Nagyúr sokszor próbálta megbélyegezni őt, de sehogysem fogott rajta a bűbáj. Így viszont a Nagyúr neki külön mondta el a feladatait. Beérve saját sátrába, ( mert minden csoport halálfalónak volt saját sátra, mintha kempingezni mentek volna) rögtön levágta magát az ágyára, majd kisebb varázslatokkal kezdett babrálni, míg Bellatrix be nem szólt neki, hogy a Nagyúr fogadja. 

Zara mindent megtudott aznap a másnapi csatáról. Azt, hogy ő merre megy, mit csinál. Illetve azt, hogyan fogja meglepni a roxforti népet létezésével, ám arra nem számított, hogy megjelenése nem lesz újdonság.

Draco Malfoy a Mardekár asztalánál ült, s talán utolsó vacsoráját fogyasztotta a Roxfortban. Ő ugyanis tudta, hogy másnap mindennek vége lesz, az iskola köré vont határt le fogják rombolni a halálfalók és Harry Potternek is annyi. Mindennek annyi lesz. Volt, nincs. Igaz szíve legmélyén nem ezt akarta, mégis most ez lesz. Éppen Pansy Parkinson dühkitöréseit hallgatta, akinek valami varázslat balul sült el, amikor az egyik hollóhátas ötödéves lány berohant a nagyterembe és odaugrott egyik osztálytársához, majd boldogan kezdett kiabálni.

- Egy angyal! Egy angyal érkezett a segítségünkre - határtalan örömével először nem igazán osztozott társaival.

- Ne viccelj már Julie, hiszen angyalok nem is léteznek. Biztos valamit rosszul láttál - szólt rá az egyik barátnője.