SZÓLÍT EGY HANG

aludnék

Fekszem az ágyamon és Tamura Kafka történetét olvasom. Érdekes srác, velem egyidős. Az eső kint megint rákezdett, remek alapot nyújt az olvasáshoz, pihentető a párkányra verődő cseppek hangja. Egy fura mámorban vagyok a könyv hatására, mintha nem is ebben a világban léteznék, amikor a kezembe veszem. A lámpa fénye, ami az íróasztalomról érkezik, eltompul, nem sokat ér. Nem is számít, valahogy a szemem adja a ragyogást a soroknak. Mellettem itt fekszik a telefonom, amikor az előbb megnéztem még csak 23:37 volt, most már húsz perc eltelt. Azt hittem jóval későbbre jár az idő, de ilyenkor mindig elvesztem ezt a tulajdonságom, hogy meg tudjam állapítani az óra állását. 

Az eső most elcsendesedett, de pár perc múlva biztosan újra leszakad az ég, és akkor megint hallgathatom a zengedezést. A nyugodt remény hangját, hogy a természet még nincs a kihalás szélén. A könyv lassú folyású, mert nagy hangsúlyt fektet a növényekre, a földi világra, de emiatt szeretem. Elgondolkodtat.

Érzékcsalódások környékeznek meg, ahogy a puha, kellemes tapintású párna rengetegben fekszek. Olykor azt hiszem, hogy a folyosón járkálnak, és bármikor leteremthetnek, hogy ma nem az alvást választottam esti elfoglaltságnak. Január óta, ami számomra egy szörnyű hónap volt, szunnyad a kiskomódon a könyv, mindig szépen visszabújtatva a védőborítóba. Megfogadtam, hogy egy éjszaka alatt befejezem, véglegesen véget vetek Nakata ügyének.

Kíváncsian lusta vagyok, mert a betűk kicsik, az én szemem meg már nem az igazi. Nem is tudom, hogy mióta írok ilyen őszintén, ilyen felszabadultan, alig várom, hogy megoszthassam ezt. Érdekes lesz elolvasni ezt holnap. Ó hoppá, hogy már holnap is van. 0:04, észre se vettem. Meglepő, hogy nem érzékelem az átmenetet. Hétfő van, bár ennek jelentősége vajmi kevés, mert nyáron minden nap összefolyik. Úgy érzem, hogy bármelyik napon is halok meg, ebben az évszakban nem számít, mert úgyse fog rá senki se emlékezni.

Visszahajolok olvasnivalómhoz, most tartok az 599. oldalon. Vaskos darab, nem is értem, hogy volt képes ennyit írni nekünk Murakami. Hála neki, érdekes írásai vannak. Bár bevallom eddig csak a Norvég Erdőt sikerült elolvasnom, de ahhoz is meg kellett mozgatnom a szürkeállományom. Japán és európai gondolkodásmód, teljesen külön világ. De szeretek más lenni, de egyben ugyanolyan is egy könyv erejéig.

Most kint csend honol. Ha Varjú belekárogna az éjszakába, azt hiszem megijednék.

© irinaesthetic 20190624