SZÓLÍT EGY HANG

már megint TE .

már megint te.

utánad futok, mert nálad hagytam az uzsonnás dobozom, mert azt mondtad, hogy együtt buszozunk haza, és belegyömöszölted az alapból is teli taskádba, hogy majd helyettem te viszed.

de aztán anyám feltűnt a láthatáron, én pedig azt mondtam neki ; ,,Várj!”, hiszen még ott voltál az utca végén, és annyira nem vagyok lassú futásban, hogy el ne értelek volna.

megkocogtatom a vállad, a nevedet kiabálom, de nem veszel észre, nem hallasz meg, ezért eléd kell pördüljek.

nem mutatsz ki az arcodon meglepettséget, mert talán mindig is tudtad, hogy ennyire feledékeny vagyok (főleg a közeledben), ezért levágod a legközelebb padra magad és elkezded kötögetni a bakancsod cipőfűzőjét.

egy ideig csak csendben ülünk. te a csukáddal bíbelődsz, én meg azon ügyködöm, hogy véletlenül se egyszerre találkozzon össze a tekintetünk.

de hát tudod mennyire béna vagyok (főleg a közeledben), szóval akaratlanul is, de egy pillanat erejéig egymásba fúrod a tekintetünket, amit édesanyám kajabáló hangja vág ketté, hogy ,,Gyere már Kislányom, mert sose érünk haza!"

te pedig egy icuri-picurit, de elmosolyodsz, és én olyan boldog vagyok belül, de aztán csak annyit mondok, hogy ne hozz már még ennél is kínosabb helyzetbe!

te pedig odahajolsz hozzám, és adsz nekem egy simítást az arcomra, amire minden porcikámnak bele kell remegnie, mert ez olyan helyénvaló reakció a testben, amit nem tudok megállítani, ha felém közeledsz.

majd felállsz,
mert a cipődnek a fűzője már nem kalimpál ide-oda, és elindulsz haza.

tudod, hogy menned kell,
mert anyám vár rám.

némán ballagsz át a téren, és hagyod el magadat, hagyod el ezt az éned, ami talán soha nem is voltál, de tudod, én ebbe szerettem bele.

hiányzol.

—
200507 ©irinaesthetic