SZÓLÍT EGY HANG

bár több ideig csókoltalak volna

bár több ideig csókoltalak volna a pislákoló utcai lámpa alatt azon az őszi estén, amikor lerohantam érted a városba, mert hirtelen találkát szerveztél. akkor már vagy több hónapja nem láttalak, mert kezdtél kiesni az életemből, meg nem is akartál az én barátaimmal találkozni, és már kezdtem elfogadni azt, hogy nem érdekellek. (akkor milyen könnyen vettem a hiányod, valószínűleg azért, mert tudtam, hogy nem végleg veszítettelek el, csak egy meghatározhatatlan ideje nem jelentkeztél már, de fogsz. meg is tetted). végül ettünk egy jót, majd hazakísértelek, és a lámpafény alatt az arcod egy olyan arcot mutatott meg nekem, amit még akkor soha nem láttam rajtad. mintha te is tudtad volna, hogy akarom, hogy mind a ketten már egy ideje akarjuk azt a csókot.

és akkor megcsókoltam a dús ajkaidat, azóta sem láttam és éreztem hozzá hasonló puhaságot, egyszerűen mesebeli volt. bár több ideig csókoltalak volna. bár örökre egybevarrtam volna forró testünket, hogy soha, de soha többet ne kelljen szétválnunk. hihetetlen voltál. hihetetlen vagy a mai napig, vagyis az emlékeim mindig is így fognak feleleveníteni téged. egy hihetetlen erős, vonzó ember, akit végül én űztem el, mert önző voltam.

bár tovább csókoltalak volna.

2021_02_26 irinaesthetic