minden olyan tökéletes és nyugodt, pedig még a csillagok sincsenek fent, hogy táncot járjanak köröttünk.
mégis ahogy itt fekszel mellettem a takaróhalmazban, érzem, ahogy kezed közé veszed combomat és azt cirógatod.
játszol, mintha csak egy apró játékbaba lennék, de nem azon a csúnya módon teszed, mint az aluljáróban a bácsik.
először kecsesen, kicsit határozatlan mozdulatokkal nyúlsz értem, nyúlsz oda, ahova apám szerint nem szabad. szóval igen, szépen és lassan csinálod, de élvezem. aztán valamiért azt mondod, hogy ne olvassam ezt a könyvet, mert már unod, hogy nem nézünk egymásra.
és akkor törik meg minden.
arcod némán zuhanyzik,
éppen csak annyira, hogy
máris kezem koze vegyelek
és csitítgatni kezdjelek.
fura vagy, mert amúgy sose csinálsz ilyet, mindig csak itt karácsony idején, meg amikor valamiért a magam dolgát akarom tenni.
de tudod ez a furaságod vezet ahhoz, hogy félrerakom a könyvet és a bevetetlen ágyam mélyére húzlak. összeolvadunk. megmagyarázhatatlan könnyedséggel olvadsz az oldalamba, mintha csak Isten keze teremtett volna oda.
milyen szépen sírsz, és ezt úgyis látom, hogy a hold derengő sugara nem veti rád szemét.
pedig jó lenne, ha megtenné.
különben nem lennénk együtt ennyire magányosak.
—
© irinaesthetic 20191104
— tej és méz olvasása közben.
avagy mennyire inspirál az írónő
YOU ARE READING
SZÓLÍT EGY HANG
Short Storyelbeszélések az élet nagy dolgairól. ©irinaesthetic 2019 január -
