SZÓLÍT EGY HANG

* a rágó filozófája *

— ‘ már a rágót is meguntam,
ez gond. ’

ilyen beszélgetésfoszlányok fültanúja vagyok és elgondolkozok. vajon milyen lenne az ember élete rágógumi nélkül? be kell valljam, hogy amúgy nem szeretek rágózni, mert az a fura utóérzés lép fel, ha kiköpöm, hogy bármit is eszek utána az hideg lesz. és tudjátok ez elég kellemetlenül érint, mert egy jó kis húsleves elég fura hidegen, amikor amúgy meg melegen rakta elém édesanyukám.

de még mindig úgy gondolom, hogy rágózni iszonyat jó dolog. először amúgy én vagy két percig tartottam a pofámban, aztán kiköptem, mert elmúlt a varázsa. vagyis nem éreztem már az epret vagy a kedvencemet, a sárgadinnyét. na, arra mindig úgy emlékszek vissza, hogy kettő percembe se telt, mire már nyúltam a számhoz és kidobtam. természetesen csak a kukába.

a rágóval az a baj, hogy mindenhova odaragad. de nem csak hova, hanem bele is a dolgokba. főleg az én szép aranybarna hajamba. kiskoromban persze, most már csak mosogatólé barna, meg nem is hosszú.

na, de a rágó eme tulajdonsága förtelmes és egyszerűen ki nem állom, amikor megkapaszkodnék a busz egyik fogójában, mert a sofőr már megint szívott valamit és ezerrel repeszt, és akkor ott az a híres-neves ragadvány. ezért az egész mutatvány borul és az út további részében morcosan néz rám a mellettem álló néni, akinek a bordája közé könyököltem. de hát azért is rossz ez a tulajdonság, mert nem mondhatom, hogy “ tessen alássan megbocsátani, az egész a rágógumi hibája volt! ” el se hinné, aztán másnap már azt hallanám vissza mástól, hogy azt terjesztik rólam, nagy rágós vagyok és mindenhol megjelölöm a területemet, még a buszon is.

na látjátok, emiatt nem értem a rágó lényegét.

unom is, hideg is lesz tőle a szám és még ragad is.

mégis annyian veszik, mint a cukrot. talán azért, mert az is van benne.

—

© irinaesthetic 20191102
valami új stílust próbálgatok. nem tudom, hogy megy e