Hiccstrid - A szerelem próbatétele

10. Fordulat

Walland, Tennessee

Jacky dolgát nem könnyítették meg könnyei, amik az amúgy is sötét terepet mégnagyobb homályba borították. Hamar Gobber házához ért, majd kikötötte Sarkcsillagot a kerítéshez. Biztos volt benne, hogy az öreg kovács nem lesz elragadtatva, amiért az éjszaka közepén kopogtat az ajtaján, de nagybátyjáékhoz semmiképp sem akart visszamenni. Mielőtt a bejárathoz lépett volna feltűnt neki, hogy Fogatlan istállója nyitva van. Ebből arra mert következtetni, hogy Hiccup hazaért. Halk léptekkel indult az épület felé, amikor megütötte a fülét valami, amiről aztán hamar rájött, hogy halk zene. Hiccup ott ült a földön, a telefonja kijelzővel lefelé volt fordítva, és a készülék vakuja adott némi fényt számára, miközben szólt belőle a zene. Fogatlan békésen szunyókált a bokszban, gazdája pedig csak üresen meredt maga elé, egészen addig, amíg meg nem jelent előtte a szöszi.

- Jacky – préselte ki magából kissé meglepődve, majd feltápászkodott a földről. Az Eliot házában történt incidens és az azóta eltelt idő elég volt ahhoz, hogy magához térjen az alkoholos mámorból. Már hosszú ideje csak ült a földön, és ostorozta magát, amiért nem hallgatott Astridra, hogy lépjenek le feltűnés nélkül a házból. Ő nem elégedett meg azzal, hogy a lány akiért odament le akart vele lépni, muszáj volt hősködnie, ezzel elszúrva mindent, akárcsak régen. Már azt hitte, hogy az eltelt egy év teljesen megváltoztatta, de apránként rájött, hogy ugyanaz a balek aki tavaly is volt. Halványan pislákolt benne a remény, hogy esetleg Astrid majd feltűnik itt, és folytathatják amit ott abbahagytak. Jessica közelebb lépett hozzá, így pedig jól szemrevételezhetővé vált a fiú számára a könnyes arca. Pedig már épp kérdőre vonta volna, hogy mit keres itt ilyen későn, vagy egyáltalán minek háborgatja Hiccupot még a történtek után. Bizonyára volt elég baja így is Jackynek, különben nem záporoztak volna könnyei.

- Történt valami? – hebegte kissé tanácstalanul, mire a szöszi minden előjel nélkül megölelte őt. Teljesen összezavarodott, mert azt hitte dühös lesz rá, amiért elment a buliba. Rázta a zokogás, és egy darabig nem is tudott megszólalni tőle. Régóta gyűlt benne a fájdalom, amit Astrid okozott neki azzal, hogy eltaszította magától.

- Annyira sajnálom Hiccup – szipogta Jessica. Kicsit szűk megfogalmazás volt ez ahhoz képest, hogy mennyi mindenért kérhetett volna bocsánatot Hiccuptól, mégsem futotta többre. A Haddock fiú csak most értette meg igazán, hogy mit kellett mostanáig kiállnia a másiknak. Astrid az unokatestvére volt, így érthetően nem tett volna keresztbe neki szándékosan semmivel, Hiccupot pedig nagyon megkedvelte, és nem szerette volna megbántani az igazsággal, amiről valójában már úgy is tudott a többiek által. A külső hasonlóságokon kívül volt még valami, amiben nagyon hasonlított Jacky és Astrid, még pedig abban, hogy ha rosszat tettek, azt minden áron megpróbálták helyrehozni. Ezért nem hagyta békén Jacky sem Hiccupot, miután hazudott neki, de amikor másodszorra gyanusította meg, hogy összejátszik Astriddal, akkor valahogy hagyta parlagon heverni napokig. Ebből tudta Hiccupo, hogy Jacky csak jót akart neki, amikor bejutatta őt Astrid szobájába. Lassan csúsztatta fel a kezeit a zokogó lány vállaira.

- Ma este te voltál a legigazibb barátom – sutyorogta, és gyengéden megsimogatta a szőke feje búbját. – Amikor mindenki más lelépett, te akkor jöttél, és csak ez számít, hogy a kellő pillanatban végül itt voltál.

- Nem akartam hazudni neked – rebegte Jacky, ami lágy mosolyra késztette Hiccupot.

- Elhiszem – nyugtázta, s bár tudta, hogy talán ez a legrosszabb amit most megkérdezhet, mégis elfojthatatlan volt a kíváncsisága. Belenézett a másik könnyes szemeibe, miközben a sajátjából is fájdalom tükrödőzött. – Astrid?