Hiccstrid - A szerelem próbatétele

24. Kórházi este

Maryville, Tennessee

Hiccup résnyire nyitotta a szemeit a vakító, fehér fényben, ami egyenesen az arcába világított. Amikor a szeme már hozzászokott a világossághoz elkezdte a számára ismeretlen plafont kémlelni, utána pedig minden mást, ami körülötte volt. Kicsit megijedt, amikor megértette, hogy egy kórházi szobában fekszik, de amint újra belenyilalt a fájdalom a mellkasába rögtön értelmet nyert a dolog. Jobbra pillantott az ajtó felé, de a látása még mindig nem volt tökéletes, így csak két fehér ruhás alakot tudott kivenni a homályból, akik épp róla beszélgettek. Az elhangzottak alapján észrevették, hogy felébredt, mert egyikük rögtön a hozzátartozókért küldte a másikat. Miután kiélesedett Hiccup számára a kép rögtön felismerte a szobában maradt, fehér ruhás férfit.

- Szervusz Hiccup! - köszöntötte barátságosan Albert, Bella testvére. A férfi semmit sem változott egy év alatt, mióta először és utoljára találkoztak. Akkor is Astrid miatt kellett megvizsgálnia, és ha szigorúan vesszük a dolgokat akkor most is.

- Albert? - értetlenkedett Hiccup, és ahogyan megpróbált felülni az ágyon rögtön ezer helyen csapott le a testére a fájdalom.

- Csak óvatosan! - figyelmeztette lágy hangon a férfi.

- Mi történt velem?

- Mire emlékszel?

- Hát - kezdte kissé elnyújtva a fiú, és egy darabig úgy tűnt nem is fogja folytatni. - Astrid szobájában voltunk, és mi épp öltük egymást Eliottal amikor megjöttek a rendőrök és elvitték őt. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ezután még magamnál voltam, le is ültem az ágyra, de aztán leengedték a függönyt.

- Eddig stimmel a történet. Miután elájultál Astrid hívta a mentőket, ők pedig behoztak téged. Amíg nem voltál magadnál megcsináltuk a vizsgálataid, talán húsz perce hoztak fel az osztályra.

- Meghaltam? - kérdezte értetlenül pislogva Hiccup, mire Albert halvány mosolyra húzta a száját.

- Nem, bár ahogy hallottam nagyon igyekeztetek Eliottal - magyarázta a férfi, és ezen már Hiccup is elvigyorodott.

- Akkor miért nem emlékszem semmi másra?

- A fejedet ért ütésektől agyrázkódásod volt, ezért ájultál el. Ezen kívül össze kellett ölteni a sebet az állad felett, illetve számos zúzódásod van, valamint eltört jobb oldalon a tizenkettes bordád - vázolta a száraz tényeket Albert, mire Hiccup nagyot nyelt. Elég rosszul álltak a dolgok. Amikor újabb kérdéssel bombázta volna Albertet, váratlanul Astrid toppant be a kórterembe. A gesztenyebarna srácnak rögtön szemet szúrt a csuklóján lévő rögzítő, és újból érezte a benne pulzáló haragot, amiért Eliot őt is képes volt bántani.

- Hiccup! - rohant az ágyhoz a szöszi, és rögtön szoros öleléssel üdvözölte volna az életbe visszatért kedvesét, de az feltartott kezekkel megállította.

- Várj! - sziszegte a fiú, és a fájdalomtól beharapta az alsó ajkát. - Óvatosan, mielőtt még valamim eltörik.

- Rendbe fog jönni? - szegezte kétségbeesett hangon a kérdést nagybátyjának.

- Hat hét amíg a törés meggyógyul, a varratait tíz nap múlva kiszedem, a fejét ért sérülés miatt pedig pár napig szigorú ágynyugalom javasolt. Rosszabbul is végződhetett volna - állapította meg Albert, és mire a mondandója végére ért betoppantak a Hofferson szülők Gobberrel kiegészülve, valamint a srácok.

- Uramisten! Minden rendben kölyök? - pánikolt Gobber, ahogy meglátta a kötésekkel tarkított Hiccupot. Egy kisebb szívinfarktust kapott, amikor Dean felhívta őt, és elmondta mi történt. Azonnal szedelőzködött, de mire átért Hoffersonékhoz, addigra a mentő elvitte Hiccupot. A srácok is döbbenten meredtek barátjukra, még mindig nehezükre esett elhinni ami történt, pedig Jacky részletes beszámolót tett nekik az ide vezető úton.