Hiccstrid - A szerelem próbatétele

8. A botrány házhoz megy

Walland, Tennessee

Astrid feszengve ült az anyósülésen, miközben az ujjaival játszadozott. Ma este hatalmas partyt szervezett újdonsült lovagja, ahova sok európai versenytársát meghívta. A fiú szülei már előző nap elutaztak, így a Hofferson lány megígérte neki, hogy besegít a készülődésbe. Dean lett a szerencsés, aki elfuvarozhatta a szinte már palotaszerű házhoz.

- Minden rendben? - kérdezte lágy hangon édesapja.

- Miért ne lenne? - sóhajtozta Astrid, és meg sem próbálta leplezni a lelkében dúló valódi állapotokat.

- Csak rád kell nézni - állapította meg a férfi, de választ nem kapott rá. Aggódott lányáért, mert egyáltalán nem volt egészséges amit művelt, de aztán hirtelen megváltozott Astrid arckifejezése.

- Voltál már úgy, hogy elhallgattál valamit valaki elől csak azért, hogy megóvd? - szegezte határozottan a másiknak a kérdést Astrid. Dean idegesen markolászta a kormányt, mert el sem tudta képzelni, hogy miért pont tőle kérdezi meg ezt a szöszi. Amióta Jacky megérkezett hozzájuk sokszor érezte azt, hogy Astrid próbál számára utalni valamire, ezzel számos alkalommal sarokba szorítva őt. Mindig csak sejtelmesen fogalmaz neki, de konkrétan soha nem jelentette ki, hogy mire próbál kilyukadni, és ez egyre jobban kiborította a férfit. Dean pedig nagyon úgy tűnt, hogy kereste a szavakat valami olyasmihez, ami már régóta nyomta a szívét, pedig ez határozottan nem a megfelelő pillanat volt ennek a dolognak a megbeszéléshez.

- Talán - préselte ki magából, és többre nem is futotta tőle. Astrid a szemeit forgatta, ami szintén nem volt újdonság az utóbbi időben, főleg amikor ilyen kitérő választ adott neki.

- Hát persze - sutyorogta a lány, de nem elég halkan, mert édesapja így is meghallotta.

- Nem lehetne, hogy elmondd inkább mire próbálsz kilyukadni már hetek óta? - fakadt ki belőle, de válasz nem érkezett. Közben megálltak a hatalmas ház kovácsoltvas kapuja előtt. Astrid kiszállt, majd feldúltan szedte össze a holmiját a hátsó ülésről, és erőteljesen becsapta az ajtót. Az anyósülés melletti ablak le volt húzva, s mielőtt bement volna a kapun még visszafordult, és így szólt:

- Majd ha te is őszinte leszel velem, akkor talán én is megnyílok neked. - Deant lesújtották a hallottak. A leghalványabb elképzelése sem volt arról, hogy mi játszódhat lánya fejében. Nyilván még mindig nagyon ki volt bukva Hiccup miatt, ez azonban még nem adott okot arra, hogy őt is ellenségként kezelje. Szívesen kérdőre vonta volna, de Astrid addigra már a ház bejárata előtti lépcsőnél járt, így nehéz szívvel, de elhajtott. A szöszi pár másodperc erejéig követte az autót a tekintetével, de csak amíg ki nem nyitották előtte az ajtót.

- Szia! – üdvözölte kedvesen mosolyogva Eliot, ami Astridot is lágy mosolyra késztette.

- Szia! – rebegte a lány, és még mindig kicsit zaklatottnak tűnt, ami nem kerülte el az angol srác figyelmét sem.

- Valami baj van?

- Nem. Csak az apámmal nem jövünk ki mostanában túl jól – ecsetelte a lány. – Nem szeretnék róla beszélni ha nem gond.

- Semmi baj – nyugtázta a fiú, majd gyengéden végigsimított Astrid arcán. A szöszi csak meredt a másik szemeibe, és kétségbeesetten várta, hogy mi fog történni. Eliot játékosan megcsóválta a fejét, amiért a másik szemmel láthatóan még mindig tartott tőle. Már nem tudta elképzelni, hogy mivel nyerje el Astrid bizalmát, de kitartó maradt. Óvatosan magához húzta, és megölelte. – Én nem foglak bántani, nem kell tőlem félned.

- Tudom – préselte ki magából a lány, és nem teljesen értette, hogy miért mondja ezt neki Eliot. Hogy érti azt, hogy ő nem fogja bántani? Hiccup sem bántotta, nem ő tehetett a több ezer mérföldről, ami elválasztotta kettejüket. Azzal bántja, hogy képtelen belátni Astrid igazát, és ahelyett, hogy hazamenne még mindig itt van, és folyamatosan történnek a szerencsétlen véletlenek. Miért van az, hogy mindig a legrosszabb pillanatban sikerül neki felbukkannia? Mint legutóbb is, minek eredményeként Astrid érezte pokolian magát, annak ellenére, hogy valójában semmi nem történt meg abból amit Hiccup hitt.