Hiccstrid - A szerelem próbatétele

22. Megbocsátás

Walland, Tennessee

Jacky az utolsó pillanatig hitt abban, hogy valami történik majd, és mint a buta filmekben az igazi életben is végződhet boldogan a történet. Ez a remény akkor tört össze benne, amikor Gobber és Hiccup kifordultak az autóval az udvarból és elhajtottak. Újabb zokogásban tört ki. Snoutlout szerette volna magához ölelni, és egy apró mozdulatot tett is felé, amikor végül Ruffnut karolta át.

- Elkísérnétek haza? – szipogta Jacky, mire a többiek bólintottak, és elindultak a Hofferon birtok felé. Tuffnut utánuk ment a minibusszal, amivel Gobber farmjára érkeztek. Bella mintha kísértetet látott volna, úgy meredt a kis társaságra. Úgy festettek, mint egy csapat kivert kutya, és elképzelése sem volt róla, hogy miért néznek ki ilyen letörten. Ruffnut elkezdte mesélni a történetet, miközben az asszony egy kis süteménnyel próbált jobb hangulatot teremteni. Csak ültek ott némán, és kicsit mindannyian vesztesnek érezték magukat. Jackynek szerencsére sikerült megnyugodnia, és abbahagyta a sírást.

- Még a sütit sem tudom élvezni – motyogta Fishlegs, és csak piszkálta a tányérján lévő édességet. A többiek is csak sóhajtoztak szomorúan és egyetértően.

- Gyerekek, nem csúszhattok szét ennyitől – magyarázta Isabella. - Gondoljatok arra, hogy Hiccup azt akarná, hogy erősek legyetek!

- Hiccup azzal tette volna a legjobbat nekünk ha marad – mérgelődött Tuffnut.

- Tegyétek fel magatoknak a kérdést. Ha itt marad csak azért, hogy nektek jó legyen, de ő továbbra is szenved, az benneteket jó érzéssel töltött volna el? - kérdezte lágy hangon. Senki sem szólt, mert tudták, hogy igaza van, de attól még nagyon rossz volt nélküle.

- Olyan furcsa, hogy évekig elvoltunk nélküle is, mindig feltaláltuk magunkat. Most meg olyan – kezdte Snotlout a hasonlatot, de valahogy nem tudta befejezni.

- Üres és szürke – dünnyögte Jacky, miközben tekintetük végre összetalálkozott. Váratlanul hazaérkezett Astrid és úgy tűnt rettenetesen izgatott. Meglátta a depressziós bagázst a konyhában és értetlenül nézte őket.

- Jézusom, veletek meg mi történt? Olyanok vagytok, mint egy csapat zombi – furcsálta a lány. Jacky ökölbe szorított kezekkel próbálta türtőztetni magát, de a harag kikívánkozott belőle.

- Hogy tehetted ezt Astrid? Mire volt ez jó? Annyira egy utálatos, szemét vagy! Hogy bírod magad elviselni? - fakadt ki a lány, és ha az ikrek nem fogják le, talán képes lett volna unokatestvérének ugrani. Astrid meg is ijedt egy pillanatra, és ez a dolog csak mélyítette benne az értetlenséget.

- Neked meg mi bajod van?

- Mit tettél Hiccuppal? Van fogalmad arról, hogyan érezheti magát ezekben a percekben? - üvöltözött tovább keservesen Jacky, a többiek pedig lesújtóan bámultak Astridra.

- Igen, minden oka megvan rá, hogy utáljon én is tudom – kezdte a szöszi egyetértően. - De átgondoltam a dolgokat, tisztában vagyok vele, hogy hibáztam és nem kellett volna így bánnom vele. Viszont mind megnyugodhattok, mert újra minden olyan lehet, mint régen – fejezte be mosolyogva és izgatottan a lány, amire újabb szörnyülködéseket kapott.

- Én elhiszem, hogy örülsz neki, hogy elment, de ez azért még tőled is erős volt Astrid – magyarázta Fishlegs, Astrid pedig a szemeit forgatta.

- Úgy értettem, hogy innen hozzá fogok menni, és megmondom neki, hogy szeretem és vagy ezerszer bocsánatot kérek tőle, és megkérem, hogy kezdjük újra – ecsetelte vigyorogva a terveit. A többiek összenéztek, és mindannyian olyanok voltak, mint akik kísértetet láttak.