Hiccstrid - A szerelem próbatétele

3. Szembesítés

Walland, Tennessee

A reggel még soha nem indult ilyen nehezen Hiccup számára, mint ma. Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, így mindkét szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Kedvtelenül kikászálódott az ágyból és a fürdőszoba felé vette az irányt. Szégyenkezve bámult tükörképére, miközben megállás nélkül pörögtek a tegnap délután pillanatai a szeme előtt. Még most sem akarta elhinni, hogy tényleg elhangzottak azok a szavak és ők komolyan szakítottak Astriddal. Azóta persze volt egy egész estéje végiggondolni, hogy mennyire elvakította a rózsaszín álomvilág, amit saját magának kreált, miközben körülötte mindenki próbálta felhívni a figyelmét a nyílvánvaló problémára. Miközben beszállt a zuhanyfülkébe, és megnyitotta a vizet újból sorra vette az intő jeleket. Amikor januárban elbúcsúztak Astrid még a tavaly nyári elválásuknál is jobban zokogott, és ahogy elköszönt Hiccuptól az sem volt egy olyan búcsú, ami mondjuk rövid időre szólt volna. Ekkor eszébe jutott a fiúnak, hogy még meg is jegyezte neki, hogy nem örökre köszönnek el egymástól, pedig Astrid akkor már úgy készült. Ahelyett, hogy a sarkára állt volna és tisztességesen megmondja neki, hogy nem szeretné folytatni, ezáltal őt is megkímélte volna közel hat hónapnyi hasztalan reménykedéstől. Talán már rég túl lehetne Astridon, és épp olyan hűvősséggel kezelhetné ő is, ahogyan a lány őt a minap. Helyette csak magára gondolt, és úgy szakított vele, hogy az egyedül az ő számára volt egyértelmű. És persze ott voltak azok a bizonyos kerülések is, amiket ő maga is beismert. Daguréknak is igazuk volt, amikor ennek kapcsán próbálták jobb belátásra bírni Hiccupot. Végig azt gondolta, hogy a barátai ostobák amiért próbálták Astrid ellen hangolni, pedig a legnagyobb ostoba ő volt egész idő alatt. Mindenki próbálta védeni őt, míg Hiccup vakon rohant a saját vesztébe, pedig valójában a lelke mélyén ő is tudta, hogy valami nem stimmel, ezért volt a rémálom is. Még Fogatlan is próbálta megakadályozni, amikor az ellen tiltakozott, hogy az első útjuk Hoffersonékhoz vezessen. Borzasztóan nevetségesnek érezte magát. Miközben zuhanyozott a kellemes meleg víz segített ellazítani az izmait, ám lelki sebeire nem hatott. Nem tudta mit kezdjen most, hogy ide utazott feleslegesen. Gyorsan megtörölközött, felöltözött, majd annak tudatában, hogy egy roppant kínos szituáció következik nagybátyjával lekullogott a konyhába. Gobber feszengve szürcsölte tovább a kávéját, miután egy szolid üdvözlést elmormolt. Hiccup a számára kikészített palacsinták közül kelletlenül elvett egyet, mert még erről is az jutott csak az eszébe, hogy a palacsinta Astrid kedvenc reggelije. Természetesen az étel mennyei volt, ő mégis úgy ette, mintha Gobber a legundorítóbb dolgot tette volna neki az asztalra, ami csak ezen a földön létezik. Fogalma sem volt arról, hogy mit mondjon, amivel egy kicsit is enyhíthetne unokaöccse fájdalmán.

- Arra gondoltam, hogy délelőtt besegíthetnél a műhelyben. Persze ha van kedved – hebegte egy bíztató mosoly kíséretében az öreg kovács, válasz azonban nem érkezett. Hiccup csak üresen meredt maga elé. Gobber tanácstalanul dobolt az ujjaival az asztalon.

- De ha gondolod lenne néhány teendő a ház körül – ecsetelte az újabb lehetőséget.

- Jól hangzik – préselte ki magából Hiccup, de arca továbbra is érzelemmentes volt.

- Kölyök, mégis mit tudnék tenni, amitől jobban éreznéd magad? – fakadt ki kétségbeesetten Gobber, és erre végre már unokaöccse is felfigyelt.

- Semmit – bökte ki szomorúan.

- De valamit akkor is ki kell találni. Hiszen itt minden rá emlékeztet téged, és azzal, hogy itt maradsz csak magadnak ártasz – kezdett bele monológjába az öreg kovács. – Kivéve, ha összeszeded magad és megmutatod neki is, meg az összes tyúknak, hogy egyik sem szórakozhat veled. El kell döntened, hogy maradni szeretnél vagy menni!