Hiccstrid - A szerelem próbatétele

12. Egymás ellen

Walland, Tennessee

Astridnak a másodperc töredéke is elég volt ahhoz, hogy megbánja amit tett, és még ő maga is megrémülve figyelte a sajgó arcú Hiccupot, aki lassan az égő arcfeléhez emelte a kezét, és szomorúan lehunyta a szemeit. A Hofferson lány tettének következményei elől menekülve szaladt ki a sátorból. Hiccup mit sem változtatva eddigi pozícióján ácsorgott tovább, és várta, hogy a kellemetlen érzés megszűnjön, vagy legalább enyhüljön egy kicsit. Nagyon szerette volna Eliotra kenni ezt is, azonban tisztában volt vele, hogy ez egyes egyedül az ő hibája. Már megint átesett a ló túloldalára a fölényeskedésével, és miután újra átgondolta miket mondott el sem akarta hinni, hogy ezeket tényleg képes volt Astriddal is közölni. Csak simán meg kellett volna csókolnia, nem dumálni már megint. Feldúltan távozott a sátorból, de mielőtt visszatért volna a többiekhez még eleget tett korábbi ígéretének, és begyűjtötte a rajtszámát. Visszament Fogatlanért, majd miután eloldozta a kantárát nyeregbe pattant és a lelátó felé indult. A többiek a korlátnál ácsorogtak, és nagy mosoly jelent meg az arcukon, amikor meglátták a Haddock fiút, immár az ingére ragaszott számmal.

- A kettes egy jó szám – magyarázta bíztatóan Dagur, majd meglátta a vörös foltot barátja arcán. – Mit csináltál az arcoddal?

- Semmit – vágta rá határozottan. A többiek mind az éktelenkedő pirosságot fixírozták, és Jacky számára épp olyan gyanús volt a dolog, akárcsak Dagurnak.

- Astrid megütött téged? – fakadt ki belőle a felismerés. Mindannyian feszengve várták a válaszát.

- Mi? Dehogy! – legyintett Hiccup, mintha Jacky épp a földkerekség legnagyobb butaságát kérdezte volna meg. Ha tudta volna mennyire beletrafált. – Csak nagyon melegem van.

- Miért nem szállsz le még egy kicsit? Van közel negyed óra a rajtig – magyarázta Fishlegs. Hiccup vállat vont, és leszállt az éjfekete jószágról. Tőlük nem messze ismerős nevetésre lettek figyelmesek, majd megpillantották Eretet, oldalán Eliottal és a testőrként funkcionáló barátaikkal. Ruffnut is köztük volt, akire megvető pillantásokat vetett ikertestvére. A lány mély lélegzetet vett, majd ezen felbuzdulva elindult Hiccupék felé.

- Szervusz Hiccup! – köszöntötte kedvesen Ruff. Hiccup semleges arccal nézett a másikra. Már nem tudta eldönteni, hogy még a barátja-e, vagy csak egyike Eliot sleppjének.

- Hali Ruff! – viszonozta kissé kimérten, ami nem kerülte el a szöszi figyelmét sem.

- Szeretném ha tudnád, hogy legbelül, egy részem egész verseny alatt neked fog szurkolni – vázolta kedvesen, ami ledöbbentette Hiccupot.

- Ez kedves tőled – hebegte a fiú.

- A sok rossz ellenére én még mindig a barátod vagyok – ecsetelte álláspontját Ruffnut, és ez végre halvány mosolyt csalt Hiccup arcára.

- Ruffnut! – hasított át a pillanaton Astrid szigorú hangja, aki akkor érkezett meg a nézőtérhez, maga mellett vezetve Viharbogarat. Ruff gúnyosan elmosolyodott, de mivel háttal állt barátnőjének, így az nem érzékelt ebből semmit. Kissé kelletlenül indult vissza Eliot bandájához, de nem bánt meg semmit abból, amit Hiccupnak mondott. Astrid egy megvető pillantást vetett a Haddock fiúra, aki kitartóan állta azt, végül csatlakozott újdonsült lovagjának köréhez. Ruffnut azonnal kérdőre vonta.

- Neked elment az eszed?

- Ezt inkább én kérdezhetném tőled! – jegyezte meg dühösen Astrid, de igyekezett mérsékelt hangerővel beszélni, mert nem hiányzott, hogy meghallja őket Eliot. – Nem kell az ellenség lelkét istápolni.