Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

36.

Tara idegesen mászkált fel-alá a nappaliban, miközben én fáradtan rogytam le a rozoga kanapéra. Tyler az egyik ablak elé állt, és onnan figyelte az erdőt.

- Remélem hamar itt lesznek. - Mondtam, elnyomva egy ásítást.

- Már itt is vannak. - Szólt Tyler, és hallatszott a hangján, hogy mennyire meg van könnyebbülve.

Mindannyian rögtön feléledtünk, Tara és Tyler már lépett is a bejárathoz, és én is rögtön felpattantam és utánuk szaladtam.

Meresztenem kellett pár másodpercig a szemem mire kivettem a sötétből a közeledő alakokat. Oda futottunk hozzájuk.

- Mi tartott eddig? - Kérdeztem átölelve Aaront, aki kimerülten nézett le rám.

- Követtek minket páran, nem akartuk idevezetni őket. - Válaszolt Noah, miközben lepacsizott Tylerrel. - Menjünk be.

Én rögtön visszaültem a kanapéra, Aaron mellé, aki előkerítette a telefont, amit még Mike szerzett a városban, és éppen azt nyomkodta.

Aaron mellé leült Mike, és mivel ezzel el is foglaltuk az egész kanapét, Tara a pultra ült fel Noah-val, a többiek pedig megálltak körülöttünk.

Xanden biztos távolságra állt meg Tarától, és végig a tekintetét kereste, de a lány egyenesen maga elé nézett, és nem vett tudomást Xandenről.

- Biztos mindenki ki van merülve. - Mondta Noah. - Osszuk fel, hogy ki mikor maradjon fent őrködni, a többiek pedig pihenjenek le. Nem lenne jó, ha valaki összeesne a fáradtságtól holnap.

- Kezdem én. - Ajánlotta fel Tyler.

- És én. - Vágtam rá rögtön. Bármilyen fáradt is voltam, nem akartam egy percet sem alvással tölteni, ha közben Tylerrel lehetek.

- Rendben. - Noah lepattant a pultról, és bevezette a többieket a hálóba, ahonnan egy újabb ajtó vezetett egy másik szobába, ahol szintén lehetett aludni.

Amíg a többiek elosztották az alvóhelyeket, addig én Tylerrel kimentem a ház elé. Rövid gondolkodás után az egyik fához lépett, leült, és a törzsének vetette a hátát. Felém nyújtotta a kezét, majd megrakadva a csuklóm az ölébe húzott.

Mosolyogva dőltem neki a mellkasának miközben az egész testemet átjárta a boldogság.

- Nem kéne.... megismernünk egymást? - Kérdeztem pár perc csöndes ücsörgés után, bár amint kimondtam, értelmetlennek találtam a kérdést.

- Úgy érzem már ismerlek. - Szólalt meg végül, mire felé fordítottam a fejem, így egymás szemébe néztünk. Ismét elcsodálkoztam a sűrű szempillákkal keretezett csokoládébarna szemén, amibe arany pöttyök vegyültek, mintha oda fröcskölték volna őket egy ecsettel. - Egész életemben ismertelek, csak nem találtalak. De nem vagy idegen számomra. - A tekintetemet fürkészte miközben halkan, szinten suttogva beszélt.

- Te sem számomra. - Vallottam be. - Olyan érzés, mintha már mindent tudnék rólad. Mintha világ életemben mellettem lettél volna.

- Melletted is voltam. - Hajolt még közelebb, és óvatos csókot lehelt a számra. - Minden nap rólad gondolkoztam, te jártál a fejemben.

- Azt hiszem álmodtam veled. - Mondtam ki, mire érdeklődve döntötte kicsit oldalra a fejét. - Néha álmomban volt velem valaki... te. Nem láttam soha az arcát, de éreztem, hogy fontos számomra. Most már tudom, hogy te voltál az.

- Ez érdekes. - Nézett rám elgondolkodva. - Még nem hallottam olyanról, hogy valaki álmodott volna az Igaz Társával. Biztos én voltam az a fiú?