Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

9.

- Tara mit tegyek? Nem kéne beszélnem vele erről? – Mászkáltam fel-alá a szobámban.

- Nem tudom.

- Annyira tanácstalan vagyok!

- Jó, nyugodj meg! – Megfogta a vállam, és lenyomott egy székre. – Még ma beszélünk vele jó? Valami itt nincs rendben. Nekem is feltűnt.

- Rendben.

- Menj a játszótérre jó? Oda hívom.

- Oké. – Bólintottam, miközben a sírás kerülgetett. Egyértelműnek éreztem a helyzetet. Xanden nem lehet az igaz társam. Már az elején ott motoszkált bennem a gondolat, csak nem vette rólam tudomást. Hiszen ő víz képességű. Nem szabadott volna beleélnem magam a dologba, már rég megmondták, hogy nekem valószínűleg nincs igaz társam. 

Zombiként vonultam a játszótérre, nem figyeltem semmire, csak a gondolataimra. Amikor Taráék megjelentek az ösvényen, már tele beszéltem a fejem mindenfélével, így halál sápadtan vártam őket.

- Jóég! Tiszta sápadt vagy, mi történt, baj van? – Kapkodta a tekintetét Xanden köztem, és Tara között.

- Nem! – Nézett rám erőteljesen Tara, mert már nyitottam volna a szám, hogy rájuk zúdítsam az összes félelmemet, ezzel valószínűleg halálra rémítve Xandent. – Csak beszélgetni szeretnénk.

- Rendben. – Nézett rá ideges Xanden, és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a szituáció. – Miről?

- A bálról. – Rögtönzött Tara, majd mintha minden teljesen rendben lenne, lehuppant a helyére, a hintára, és enyhe fejrángatással jelezte, hogy kövessem a példáját.

Végül Xanden is leült elénk a földre, és érdeklődve figyelt minket.

- A ti sulitokban is volt bál? – Hintázott ártatlanul Tara.

- Nem.

- És voltak barátaid?

- Igen.

- És milyenek voltak, mesélj róluk.

- Na jó. – Túrt bele Xanden idegesen felnevetve a hajába. -Mire megy ki a játék?

- Arra, szépfiú, - Emelte fel kissé Tara a hangját, ugyanis nem szerette, ha nem minden a terve szerint alakul. – hogy semmit nem tudunk rólad, de konkrétan tényleg semmit! Elvárod a legjobb barátnőmtől, hogy mindennél jobban szeressen miközben annyit sem tudunk, hogy kutyás vagy vagy macskás? Vagy hogy szereted-e a csokit? Miért nem beszélsz a múltadról? Kik voltak a barátaid? Milyen suliból jöttél? Mit mondtak neked, amikor rád találtak? – Zúdított Tara Xandenre konkrétan mindent. A dühét, a kérdéseit, az aggályait.

 Lélegzetvisszafojtva néztem a Xanden arcára fagyott döbbenetet. Rá szólhattam volna a barátnőmre, hogy ne beszéljen így vele, de őszintén engem is nagyon érdekeltek ezek a kérdések, és tényleg akkor jöttem rá, hogy semmit nem tudok az igaz társamról.

Xanden miután felocsúdott, idegesen felnevetett, és a halántékát dörzsölgetve lehajtotta a fejét.

- Először is kutyás vagyok. Azt hiszem. Igazából még se macskával, se kutyával nem találkoztam. És szeretem a csokit. – Elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait, én meg összehúzott szemöldökkel néztem, ugyanis innen kezdődtek a fontos kérdések.

- Nem beszélek a múltamról, mert nem tartom fontosnak, és egyébként senki sem kérdezte. A múltam a múltam, a jövőm van előttem, és nem mintha az eddigi életem olyan izgalmas lett volna, egyszerűen nem szeretem felhánytorgatni. – Felnézett rám, majd Tarán állapodott meg a pillantása. – Szerettem a barátaimat, sok jó emlékem van velük, de nem voltak olyan fontos részei az életemnek. Ezerszer is életem szerelmét választanám. – Továbbra is Tarával nézett farkasszemet, én meg kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Nem is beszélve arról, hogy eddig tényleg nem kérdeztem semmi lényegre törőt a múltjáról, mégis óriási hisztit csaptam. Mellesleg nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy miközben én elvárom, hogy mindent megosszon magáról, én életem legnagyobb titkát nem mondom el neki. Teljesen elszégyelltem magam, így felálltam, anélkül, hogy megvártam volna, hogy az összes kérdésre válaszolna.

- Lizzy? – Nézett rám kérdőn Tara, ugyanis ő most kezdte csak élvezni a helyzetet.

- Menjünk. – Szóltam rá cérna vékony hangon.

- Nem! – Pattant fel, majd egy parancsoló mozdulattal odébb húzott. – Mit csinálsz?

- Kellemetlenül érzem magam. Hagyjuk békén.

- Lizzy! Nézz rám! – Fordított maga felé. – Egy kapcsolat nem egyszerű, nem futhatsz el minden szorult helyzet elől. Végre megnyílt, és beszél veled, őszintén! Látom rajta, hogy most őszinte. Ne cseszd el az esélyedet Liz! Hozzám jöttél segítségért, és tudod, hogy én nem hagylak cserbe, mindent megteszek, hogy jól érezd magad ebben a kapcsolatban, de akkor hagyd, hogy segítsek! Egyáltalán mitől félsz?

- Hogy utána ő kérdez. – Suttogtam, mire lefagyott pár pillanatra.

- Hogy mi? Mit nem akarsz neki megmondani? – Pásztázta az arcom, mire görcsbe rándult a gyomrom a felismeréstől, hogy elszóltam magam.

- Semmi. Semmit, mindegy. Bízom benned, menjünk. – Kikerültem, és vissza ültem a hintára. Xanden összehúzott szemöldökkel nézte, ahogy végül Tara is visszaül.

- Khm. – Szedte össze a gondolatait Tara. – Szóval a sulid. Milyen volt.

Xanden nekiállt válaszolni. A rá jellemző hosszúsággal jellemezte a sulijának minden szegletét, de én egy szót sem hallottam belőle a fülemben dobogó vértől. Magam elé bámultam, amíg össze nem szedtem minden bátorságomat, ahhoz, hogy végre feltárjam a titkaimat. Nem akartam többé titkolózva élni. Nem tehetem meg életem két legfontosabb személyével, hogy titkolom előlük, hogy valójában ki vagyok.

Nagy sóhajjal hoztam meg a végső döntést, majd nemes egyszerűséggel Xandenre szegeztem a tekintetem, és megszakítva a beszámolóját, az engem legjobban érdeklő kérdést szegeztem neki.

- Xanden. Neked csak víz képességed van?