Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

16.

Még egy óráig szórakozhattunk, amikor vissza nem térő alkalom jött velünk szembe.

Én éppen Aaronnal iszogattam a rózsaszín folyadékot, amikor egy hangos csörömpölést hallottam magam mellett. Egy számomra ismeretlen lány ugrott éppen odébb az általa levert tányér elől. Az összes ajtónál álló tanár egyszerre mozdult az esemény felé, mire én egy másodperc alatt gondolva át a lehetőségeket belenyomtam az eseményt bámuló Aaron kezébe a poharamat egy "pisilnem kell" kijelentéssel, és futva indultam a középen ugráló Tara és Xanden felé.

Egy szó nélkül ragadtam meg Xanden kezét, és húztam ki az ajtón. Természetesen Tara követtett minket egészen a folyosó végéig, ahol kopogó szívvel fordultam be.

Megtorpantam, és Taráék felé fordultam. Mindhármunkból sugárzott a félelem, de le kellett nyugodnunk, ha véghez akartuk vinni a tervet.

Behunytam a szemem, és vettem egy mély lélegzetet, de a szívem dübörgése nem maradt abba. Éreztem, hogy valami rosszul fog elsülni...

Amikor újra rájuk néztem, mindkettőjük magabiztosabban nézett vissza rám.

- Indulhatunk? – Suttogtam, bár valójában normális hangerővel akartam kérdezni, nem sikerült kipréselni magamból a szavakat. Éreztem, ahogy a rózsaszín folyadék felkavarodik a hasamban.

- Igen. – Nézett rám Tara elhivatottságtól szikrázó szemmel. – Aaron?

- Leráztam. – Fordultam vissza.

Végig mentünk az üres folyosón, majd a rövid út helyett a hosszút választva jobbra fordultunk. Mivel ez elsősorban a mosdókhoz vezetett, nem állítottak ide őröket, így probléma nélkül haladhattunk. Amit viszont sokan nem tudtak, hogy a mosdók mögött volt egy kopott ajtó, ami a fal színére volt festve, így alig észrevehető volt. Beléptünk az ajtón, majd léptünk is ki a következőn es az igazgató irodájának folyosóján találtuk magunkat.

Nem volt ott senki, a lábam mégsem engedelmeskedett, amikor az iroda felé kellett volna mennem.

Tara egy enyhe lökéssel a vállamon indított el.

Reszkető kézzel álltam meg a szürke ajtó előtt, majd kinyitottam a táskámat, és beletúrtam a lapokba.

Nagy nehezen kihalásztam a leggyűröttebet, és Xanden kezébe nyomtam, majd beálltam az ajtó mellé szerelt kis szerkezet elé.

- 1, 9, 3, 2 – Diktálta Xanden a négyjegyű számot suttogva, mire a szerkezet pittyent egyet, az ajtó pedig egy szisszenő hangot kiadva kinyílt.

Besurrantunk az ajtón, mire az hangos puffanással csukódott be mögöttünk.

- El sem hiszem, hogy sikerült. – Suttogta Tara inkább magának, mint nekünk miközben hihetetlenkedve nézett körül.

- Fogjátok! – Nyomtam a kezükbe egy-egy mini zseblámpát, majd kivettem a táskámból a következő lapot. Nem hagytam magamnak időt, hogy elgondolkodjak mit is csinálunk, és pánikba essek. Inkább odaléptem a hatalmas fém szekrényhez, ami az ajtó mellett volt balra, és szemügyre vettem a kis lakatot. Ezt is egy számkód nyitotta, így kikerestem az oda illőt, és csavargatni kezdtem a számokat, amíg a lakat egy kattanással elengedett, és probléma nélkül akasztottam le a helyéről.

- Segítenétek? – Szóltam hátra a vállam fölött, ugyanis a két bűntársam túlságosan el volt foglalva az igazgató képeinek nézegetésével.

- De hát olyan jól csinálod. – Lépett azért mellém Tara, mire egy mérges pillantással illettem.

Felegyenesedtem, majd egy mozdulattal kitártam a szekrény ajtaját, mire megszámlálhatatlan mennyiségű akta tárult a szemünk elé.