Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

31.

A teremre néma csend ereszkedett. Ez volt az a pillanat, amikor még Mr. Griff is leesett állal bámult, és fogalma sem volt, mi fog történni.

Én teljesen lesokkolva ültem, és a lélegzetemet visszatartva vártam, hogy mi következik.

- Úristen. – Hallottam meg magam mellől Tara suttogását, ami a néma csendben igencsak hangosnak hatott.

- Khm.. – Köszörülte meg Elijah a torkát Aaronra szegezve a tekintetét. – Azt hiszem ez megváltoztat pár dolgot.

Senki sem törődött vele, továbbra is mindenki azt várta, hogy Aaron, vagy a lány tegyen valamit.

Végül Aaron mozdult elsőként, és két lépéssel átszelte a közte és a lány között lévő távolságot. Olyan közel állt meg hozzá, hogy a lélegzete meglebbentette a lány szőke fürtjeit. Egymás szemébe néztek, és számunkra egyértelművé vált, hogy mindent és mindenkit kizárnak jelenleg maguk körül, és csak egymást látják. Nem érdekelte őket, hogy úgy bámuljuk őket, mintha tv-t néznénk.

Aaron felemelte a kezét, és olyan óvatosan, mintha csak porcelánból lenne, megérintette az arcát. A lány erre hozzásimult Aaronhoz, és magához húzva átölelte. Aaron a lány nyakába temette az arcát.

Lépteket hallottam meg magam mellől, így elszakítva róluk a tekintetem a hang irányába fordultam. Mike eddig bírta nézni a jelenetet, és megelégelve a szituációt, gyors léptekkel indult arra, ahonnan érkeztünk. Ez biztosan vérig sértette volna a főnököt, ha nem éppen Aaronékat bámulta volna ledöbbenve.

Felpattantam, és utána siettem. Felrántotta az ajtót, ahonnan pár perccel korábban érkeztünk, majd elviharzott a két meglepődött őr mellett.

- Mindjárt jövünk vissza fiúk. Nem kell követni, vagy valami. – Szóltam hátra a vállam fellett, ahogy elfutottam mellettük Mike-ot követve.

Kirontott az étterem ajtaján, és jobbra fordulva elindult.

- Mike! – Kiáltottam utána kifulladva. – Mike, várj!

Megtorpant, majd pár másodpercre rá felém fordult. Lassítottam a lépteimen, majd megálltam előtte.

- Hová mész? – Megrántotta a vállát, és kerülve a tekintetemet, a cipőjét kezdte el tanulmányozni. Szörnyen éreztem magam, ahogy rá néztem, és nem tudtam, mit mondjak neki. A tekintetéből, az arckifejezéséből, a testtartásából, mind sugárzott a szomorúság és az idegesség. – Itt hagysz minket? – Kérdeztem végül suttogva.

- Mit vársz tőlem? – Csattant fel, mire levegő után kaptam. Nem voltam felkészülve a dühkitörésére. – Én bírlak titeket Liz, de nem vagyok képes így itt maradni. – Intett az étterem felé. – Vagy elvárnád tőlem, hogy minden nap ezt bámuljam, miközben úgy érzem, belül összeroppanok?

- Ne legyél dühös. – Suttogtam a könnyeimmel küszködve.

- Nem vagyok dühös. – Hunyta be a szemét miközben kényszerítette magát, hogy halkabban beszéljen. – Figyelj. Aaron nem áltatott, megmondta, hogy van valahol egy lány, akivel összetartozik. Tisztában voltam vele. Mégis őt választottam, és reménykedtem közben, hogy ebben a hatalmas világban nem másnap futunk bele ebbe a lányba. Nem jött be. – Tárta szét a karját tehetetlenül, kicsit sem boldog nevetést hallatva.

- Sajnálom. – Mondtam továbbra is suttogva.

Pár másodpercig csak álltunk egymást nézve.

- Basszus. – Szólalt meg végül, és magához húzva átölelt. – Sajnálom, hogy kiabáltam. Tényleg bírlak.

- Mike! – Hallottam meg magam mögött Aaron hangját, mire elhúzódtam Mike-tól. Aaron az Igaz Társa kezét fogva közeledett felénk, de amikor elég közel ért, elengedte, és Mike-é után kapott. – Ne menj el!