Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

5.

           

-        Szóval csak víz képességű vagy? – Néztem rá furán. Már kint ültünk a hatalmas udvaron, egy padon.

-        Igen. De hát te is. Nem?

-        De! De, persze. – Tagadtam rögtön. Szóval csak víz képességű. Rögtön agyalni kezdtem. Arra gondoltam, három lehetőség van. Az első, hogy hazudik, ami lehetséges, hiszen én is azt tettem. Lehet belé is súlykolták, hogy ne árulja el senkinek. A második, hogy szimplán valami kavarodás történt. Hogy én vagyok csak elrontva, és alapból víz képességű lennék. Lehet nem véletlen esett erre a képességre a választásom.

A harmadik -és ebbe belegondolni is szörnyű volt- mégsem ő az igaz társam. Ennek a lehetőségnek a gondolatára is görcsölni kezdett a gyomrom. Ki kellett találnom valamit.

-        És.... Szóóóóval mikor is születtél? Pontosan.

-        Hát. – Nézett rám. – Nehéz megmondani. Mivel december 31-én születtem. Pontban éjfélkor. De hát tudod. – A görcs elmúlt. Óriási különlegességem ez a dátum, és már nem vagyok vele egyedül. Ha tényleg akkor született, kétség sem fér hozzá, hogy az igaz társam.

-        Hát igen. – Nevettem fel megkönnyebbülésemben. De nem sokáig örvendezhettem, mert a következő pillanatban megszólalt a csengő. – Jaj, ne! – Eszméltem fel. – Futás!

-        Mi? – Nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-        A többiek le fognak támadni. Nincs hozzá hangulatom. Csak egy embernek akarlak bemutatni, aki tudja, hogy hol keressen. Gyere, futás! – Rángattam fel a padról, majd a bokrok mögött futni kezdtem, egyenesen a bejárat felé. Szegényt magam után rángatva kerültem meg az épületet, majd bebújtam egy nagy fa mögé, mert jött egy csapat tanuló velünk szemben. Belenéztem a szemébe, és a szám elé tettem a kezem, hogy el ne röhögjem magam. Láttam rajta, hogy ő is ezzel küzd. Kikukucskáltam a fa mögül, majd egy bólintással jeleztem, hogy mehetünk. Óvatosan átrohantam egy bokor mögé, majd hátra néztem, és mutogatni kezdtem, hogy jöjjön már.

-        Komolyan itt kommandózunk, mert nem akarsz beszélgetni az emberekkel? – Nevetett rám hatalmas vigyorral.

-        Pontosan. – Válaszoltam röviden, majd megfordultam, és tovább futottam. Hallottam ahogy mögöttem fut és röhögcsél, így én sem tudtam visszafogni a mosolygást. Bebújtam két nagy bokor között egy alig észrevehető kis résen, majd felegyenesedve hátra néztem rá.

-        Gyere!

-        Megyek én! – Állt meg mellettem.

-        Erre. -Mutattam az egyenesen vezető kis ösvényre.

-        Hát, mit ne mondjak! – Röhögött fel. – Kemény csaj vagy.

-        Ezt bóknak veszem. – Vigyorogtam rá, miközben megérkeztünk a régi játszótérhez.

-        Az is volt. Ide jöttünk? – Nézett körbe. A játszótér két hintából, és egy kis csúszdából állt. Természetesen Tarát vártuk. Ez volt a mi helyünk, mindig itt találkoztunk, és itt beszéltük meg a fontos dolgokat. Csak mi tudtunk erről a helyről, legalábbis soha nem futottunk még össze senkivel.

-        Igen. A legjobb barátnőmet várjuk. – Leültem a hintámba, és mosolyogva néztem ahogy Xanden tanácstalanul álldogál. A hinták valószínűleg nem bírták volna el, így végül a földre ült le. – Itt is van! – Néztem az ösvényre, ahol Tara tűnt fel. Óriási vigyorral az arcán lépkedett felénk, és láttam rajta, hogy majd kicsattan az örömtől. Amikor odaért hozzánk tetőtől talpig felmérte Xandent, majd kezet nyújtott neki.

-        Heló. Tara vagyok. A suli legnagyobb egyénisége Aaron után, csak én jó értelemben, és az igaz társadnak a legfontosabb ember a világon. Már egyszer megbeszéltük, és nálad is fontosabb vagyok neki. Bocs. – Kacsintott. Felnevettem, és oda léptem melléjük megmenteni a helyzetet.

-        Xanden, ő a legjobb barátnőm. Elválaszthatatlanok vagyunk.

-        Ohh. – Ocsúdott fel az első döbbenetből életem állítólagos szerelme. – Örülök. Xanden vagyok.

-        Örvendek. – Udvariaskodott Tara, mire elmosolyodtam.

-        Engedd ki! – Néztem rá, mire egy hangos sikítógörcs tört ki a barátnőmből, és oda ugrott hozzám, hogy kinyomja belőlem a szuszt is az ölelésével.

-        Úristen! – Lelkendezett – El sem hiszem, hogy megvan az IT-d!! Hamarosan nekem is meglesz, és majd négyen nyomulunk a nagyvilágban.

-        Úgy legyen! – Nevettem rá, majd agyalni kezdtem. Vajon így mi lesz a sorsom? Hiszen már két emberről van szó. Ráadásul Xanden csak víz képességű...