Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

17.

- Mr. Griff? – Ismertem fel a sötétből, és az ablak kiszakításával járó porból kibontakozó alakot. De nem volt sok időm kicsodálkozni magam, ugyanis az ajtó nyílt, a társaim pedig már másztak ki ablakon, így én is felhúztam magam a poros ablak maradványra, majd lehuppantam a másik oldalon. A többiek már lélekszakadva menekültek a kapu felé, így én is eszeveszetten kezdtem rohanni.

Hallottam magam mögül, ahogy Mr. Griff motyog valamit, majd egy csobbanást, és a lépteit, ahogy utánunk indult.

Elértük a kaput, Taráék már idegesen álldogáltak előtte, ugyanis nem tudták a kódot, a képességeinket meg lehetetlen lett volna bevetni, ugyanis nem hatott rá egyikünk ereje sem.

Mr. Griff oda lépett, és nekiállt beírni az iszonyú hosszú számsor elejét.

- Jönnek! – Kiáltott fel remegő hanggal Tara. Hátra néztem, és valóban vagy öt őr közeledett felénk futólépésben.

- Használjátok az erőtöket. – Szólt hátra meglepően nyugodt hangnemben a tanárunk. – Ezek őrök, nincs képességük.

Összenéztünk Tarával, majd vissza a közeledő őrökre.

Rá néztem a középen futó nagydarab fickóra, és közelíteni kezdtem egymáshoz a két kezem, majd mintha hógolyót próbálnék gyúrni, mozgatni kezdtem a kezeim, és minden erőmet a tenyerembe összpontosítottam. Egy pillanat múlva érezni kezdtem, hogy egy vízgömb formálódik a kezeim között, de nem vettem le a szemem a közeledő őrökről, akik már csak pár méterre voltak tőlünk, és ordítottak valamit.

Nagyobb gömböt formáltam, mint valaha, majd minden erőmet összeszedve az egyik kezembe összpontosítottam, és elhajítottam.

Olyan erővel találta el az elöl futó embert, hogy hátra repült vagy három métert, és magával sodorta két társát.

A másik kettőt ugyanebben az időben a Tara tenyeréből kilövellő tűzcsóva találta el, amitől pánikba esve hátráltak, és ütögették a parázsló ruhájukat.

Meghallottam magam mögött ahogy a kapu nyikorogva kinyílik, így megfordultam, és Tara mögött kirohantam.

Mr. Griff zárta a sort, aki erősen becsapta mögöttünk a kaput, majd ránk ordított, hogy szedjük a lábunkat.

Nem kellett kétszer mondani, lélekszakadva rohantunk, nem is nézve merre megyünk.

Szál egyenesen futottunk az iskolát körbevevő sötét erdő felé. Mr. Griff megelőzött mindannyiunkat, így ő diktálta a tempót, és az irányt.

Befutottunk a fák közé, és bukdácsolva szlalomoztunk a hatalmas fák között. A sűrűn nőtt lombkorona eltakarta a csillagok fényét, így az orrunkig is alig láttunk, de a félelem, és a pánik hajtott minket előre.

Egyszer csak az előttem rohanó Aaronnak beakadt a lába egy kiálló gyökérdarabban, és tehetetlenül terült el előttem.

- Állj! – Kiáltottam rá a máris jóval előttünk haladó Xandenékre. Megtorpantak, és visszább jöttek, hogy lássák, mi történt.

Én leguggoltam Aaron mellé, aki még mindig fejjel lefelé feküdt a földön, de a kezeit az arca elé húzta, és rázkódott a válla.

- Aaron. – Szólítottam meg összeszorult torokkal. – Jól vagy? – Nem válaszolt,  így óvatosan megfogtam a vállát, és magam felé fordítottam.

Felszisszentem, ahogy megláttam a vér, és könny áztatta arcát.

- Basszus. – Csúszott ki a számon, és segítettem neki felülni és egy fa törzsének dőlni. – Ne aggódj! Minden rendben lesz.