Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

3.

           

-       Jóreggelt Tanulók! Mindenki kezdjen készülődni a tanításra!

Lassan kinyitottam a szemem, és felültem. Még mindig ott voltam a suliban. Az álmomban huszonöt voltam, és kiengedtek engem is. Tarával a világot jártuk az Igaz Társunkat keresve.

Felvettem egy térdgatyát, és egy virágos pólót. A hajamat copfba fogtam, és felcsatoltam a csuklómra a Lizzy feliratos, arany színű karkötőmet, amit Mr. Griff-től kaptam a tizenötödik születésnapomra.

Felkaptam az íróasztalomról az előre odakészített tankönyveket, és kiléptem az ajtón. Befordultam jobbra, és egyenesen mentem, amíg el nem értem a 102-es szobát, és benyitottam .

-        Gyerünk, gyerünk! – Oltottam fel a villanyt Tara szobájában, mire egy morgást kaptam válaszul. – Na haladj, nem késel el megint, hajrá ébredj! Hasadra süt nap.

-        Melyik tizenhét éves mondja azt, hogy hasadra süt a  nap? – Kérdezte Tara, még csukott szemmel.

-        Hát ez a tizenhét éves! Na gyerünk, keljél! – Lehúztam róla a takarót, majd kihúztam a feje alól a párnát, és rádobtam egy adag ruhát.

-        Naaa!! Nemár! – Emelte fel a ruhákat amiket rádobtam. – Ezek rondááák!

-        Akkor legközelebb mosol! Na öltözés, fogmosás, siess!

Miután sikerült Tarát kivonszolni a szobájából, végre elindultunk órára.

Az első óránk együtt volt. Történelem, Mr. Griffel.

-        Jóreggelt! – Köszöntünk kórusban.

-        Jóreggelt lányok! – Mosolygott ránk.

Túléltünk még három órát külön, mire újra találkoztunk az ebédlőben. Délelőtt voltak az átlagos óráink (töri, magyar, matek, föci), és most jöttek a képesség óráink. Nekem volt egy vizes gyakorlati, és egy elméleti órám, együtt pedig volt egy társadalom ismeret, és egy túlélő óránk.

Az elméleti órákat nem nagyon élveztem, csak írtunk végig, ami rengeteg tanulnivalót jelent.

Viszont a gyakorlati órákat imádom.

-        Jónapot Diákok! – Lépett be a tanterembe Mr. Griff. A vizes gyakorlatit is ő tanítja, legnagyobb örömömre.

-        Jónapot tanár úr! – Zengett az "osztálykórus".

-        Nyissátok ki a könyvet a 234. oldalon. – Kinyitottam, és rögtön egy kép fogadott, ahol egy nő egy víz labdát tart a kezében. A labda alig észrevehetően elemelkedett a kezétől. A második képen a nő egy pontnak hajítja a labdát.

-        Ahogy látjátok, a mai órán egy erős vízlabdát fogunk képezni. Toljátok szét a padokat, és álljatok be egy sorba. – Amíg az osztály a padokat tologatta, Mr. Griff kitolt a raktárból táblákat, amiken nagy céltáblák voltak. Beálltunk egy sorba, és türelmesen hallgattuk Mr. Griffet, hogy hogy kell képezni a labdát.

-        Akkor mindenki próbálja meg! – Bólintott, mire mindenki becsukott szemmel nekikezdett. Én nem csuktam be a szemem, a célpontra bámultam, és elkezdtem formázni. Éreztem, ahogy a kezembe víz keletkezik, és egyre nagyobb, és nagyobb lesz a labdám. Majd a jobb kezemre koncentrálva áttettem rá, és elhajítottam. Teli találat, a céltábla közepére.

-        Csodás. Ügyes vagy Lizzy! – Mosolygott rám Mr. Griff. A többiektől csak lesújtó pillantásokat, és pár beszólást kaptam, amiért megint nekem sikerült legelőször a feladat.

Nap végére álmosan mentünk vissza az ebédlőbe vacsorázni.

Nyugodtan eszegettük a spagettinket, amikor Aaron ült le hozzánk.

-        Hallottátok Csajok?

-        Mit?

-        Találtak egy új igaz társat.

-        Úristen tényleg? – Csillant fel Tara szeme. – Lehet, hogy az enyém.

-        Hát azt nem hinném.

-        Mi, miért? – Tört le a barátnőm.

-        Nem pontosan tudom, Ray hallotta a hírt. Ment órára épp, amikor meghallotta, hogy két tanár beszélget. – Magyarázott Aaron izgatottan. – Az egyik állítólag azt mondta: Újabb bejelentés jött.
Majd belesúgott valamit a másik fülébe, mire az: Csaknem? A szöszié?
Úgyhogy téged, Tara kizárhatunk, de lehet, hogy enyém, vagy Lizzy-é! Hát nem izgalmas?

-        De akkor nem szóltak volna már? Mindig rögtön szólnak. – Kérdeztem.

-        De, lehet. Nem tudom. Reménykedem. – Mondta Aaron, majd elment. Igen. Én is reménykedem.

Egész este görcsben állt a hasam, hátha egyszer csak megszólal a hangosbemondó, hogy jöjjön valaki az igazgatóhoz. Az én nevemet akartam hallani. De semmi. Se aznap, se másnap.

Egy hétig semmi. Már mindenkiben elhalt a remény.