Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

22.

Miután megbizonyosodtunk róla, hogy semelyikünknek sem esett komolyabb baja, futva hagytuk el a harc színterét. Szerencsére találtunk egy eldugott kis tisztást a pataktól nem messze. Minden oldalát sziklák szegélyezték, és pont akkora volt, hogy mindannyian kényelmesen le tudtunk ülni egy-egy szikla tövébe.

A fejemet a térdemre hajtva próbáltam összeszedni magam.

A tüdőm fájt, és zihálva vettem a levegőt. A ruhám víztől és izzadságtól tapadt a bőrömre, a hajam koszos tincsekben hullott az arcomba. Félig elöntött a megkönnyebbülés, amiért győztesen kerültünk ki ebből a csatából, félig viszont egyre kevésbé tudtam elkerülni a kérdést, hogy hogy fogunk teljesíteni hosszútávon.

Elszakítottam a tekintetem a talajról, és felnéztem a társaimra. Velem szemben Mr. Griff becsukott szemmel, gondterhelt arccal gondolkodott, mellette Xanden ült, akinek Tara éppen a kötését rendezgette. A két oldalamon Aaron és Mike ült, mindketten kimerülten lihegtek maguk elé bámulva.

- Hogy találtak ránk? – Tette fel a kérdést Aaron nagy nehezen, miközben kerülte Mike tekintetét.

- Azt mondták, - Nézett fel Xanden. – hogy Mike vezette ide őket.

- Mondom, hogy nem én voltam! De tényleg! Nincs is nálam semmilyen kommunikációs eszköz. – Rázta a fejét a fiú. A tekintete őszinte volt, így inkább azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen más módon találhattak ránk. Talán nem Mike volt áruló. Vagy talán ő volt, csak nem tudott róla...

- Akkor hogy máshogy magyarázod? – Akadékoskodott Xanden tovább.

- Mike. – Emeltem rá a tekintetem. – Nem lehet... Nem lehet, hogy úgy követnek, hogy nem is tudsz róla? Nem lehet, hogy követőt raktak rád? Mármint nem csak rád, hanem minden őrre?

Mike először meglepődve nézett rám, majd a gondolataiba merült. Egyszer csak elfehéredett, és kikerekedtek a szemei.

- De lehet.. – Válaszolt végül nagyon halkan.

- Na, király! – Horkant fel Xanden. – Úgy látszik nem kutattunk át eléggé. Végig látták, hogy merre vagyunk. Baromi jó. És éppen most is tudják hol vagyunk. Valószínűleg éppen küldik utánunk a következő halálosztagot, csak még nagyobbat, és még halálosabbat. – Magyarázott gesztikulálva, majd végül szegény egyre fehéredő Mike-ra mutatott. – Vedd már le magadról azt a készüléket haver, és dobd a rohadt patakba! – Tara nyugtatóan a vállára tette a kezét.

- Nyugi már Xanden! – Szólt rá emelt hangon Aaron, majd ő is a mellettem ülő Mike-ra nézett, és nyugodtabb hangon szólt hozzá. – Miért nem veszed csak le, és akkor lenyugodna az idegbajos.

- Nem lehet csak úgy levenni.. – Válaszolt alig hallhatóan Mike. – Nem rajtam van. Bennem van.

Döbbent csönd ereszkedett ránk.

- Hogy mi? – Szólaltam meg elsőként. – Ezt hogy érted?

- Első nap amikor ide kerültem minden újonnan jött őrt bevittek egy váróba. Onnan egyesével szólítottak minket. Egy fehér ajtón vezettek be minden embert, de ki senki sem jött onnan. Enyhén idegesen vártam, hogy mi fog ott várni rám. Végül én is sorra kerültem. Bementem a helyiségbe, ami leginkább egy orvosi szobára emlékeztetett. Le kellett feküdnöm egy orvosi ágyra, aztán belém injekcióztak valamit.
Onnantól nem emlékszem semmire. Másnap a szobámban ébredtem sajgó tagokkal, és egy furcsa érzéssel a hasamban. Amikor megnéztem megláttam, hogy egy vágás van a hasamon, de nem értettem miért. Körbe kérdeztem a többieket, ugyanis mindenki kapott egy heget pont ott, ahol én, de senki sem tudta mi történt abban a szobában. Most már azt hiszem tudom. Belém ültettek egy követőt. – Nyelt egy hatalmasat. Mindenki ledöbbenve bámult maga elé.