Akaratomon kívül - Aki Keres Az Talál |Befejezett|

2.

- Nézd! Új trükk!! – Rontott be a szobámba Tara alsó neműben. Rövid, világosbarna haja szanaszét állt.

- Mutasd. – Mosolyogtam rá, mire a hasához rakta a kezét, és egy szívet rajzolt rá. Pár pillanat múlva, egy vörös minta jelent meg a hasán, majd rögtön el is tűnt.

- Király mi? Csak neked baba! – Kacsintott, majd levetette magát az ágyamra. Mindig ilyen boldog, és élettel teli volt. Szerintem még egyszer sem láttam szomorúnak, vagy komolynak. Elővette a telefonját, és nyomkodni kezdte. – Új játékot töltöttem le. Csirkés. Jó nagy hülyeség. Ahhh halálra unom magam ezen a helyen, alig várom, hogy huszonöt legyek, és elhúzzak innen a francba! Egyedül Brad bá fog hiányozni.

- Ne hívd Brad-nek. Ő Mr. Griff.

- Te bárhogy hívhatod, kb az apád a pasi. Vagy a bátyád.

- A tanárom. Akivel történetesen jól kijövök.

- Pfff... Full a lányának kezel. Szerinted miért vagy nála színötös?

- Én minden tárgyból színötös vagyok, és azért mert tanulok. Te is kipróbálhatnád. Vagy legalább csak kinyithatnád néha a könyvet.

- Hjajj hagyd már! Ne gyere ezzel te is. Nekem bőven elég, ha elérem a minimumot. Nem vagyok olyan, mint te.

- Jó persze, de....

- Semmi de! Na gyere, lassan kaja. – Felpattant, és határozottan megindult az ajtó felé.

- Jó, de nem kéne valamit felvenned? – Emlékeztettem rá, hogy egy szál alsóneműben szándékozik megjelenni az ebédlőben.

- Ja! Tényleg ez a másik amiért jöttem! Adj már kölcsön valami rucit! Én megint elfelejtettem mosni. – Elindult a szekrényem felé, és beletúrt. – Anyám, mintha egy apáca szekrényében turkálnék! – Mutatott fel egy hosszú fekete ruhát, amit ünnepekre szoktam felvenni.

Végül kivett egy tapadós zöld pólót, és egy nagyon rövid nacit, majd még a fésűmet is kölcsön vette, hogy helyrehozza összekócolt oldalfrufruját, amit még tizenöt évesen vágott magának, mert unta a frizuráját.

Megállt a tükröm előtt, majd elégedetten bólintott. Mellé léptem. Hosszú, dús világosszőke hajam copfban volt, és sima farmerben, kék pólóban voltam. Hasonló fazonú volt, mint Tará-é, de neki ezerszer jobban állt. Az egyedüli dolog, amit szerettem magamon az a tengerkék szemem volt.

- Na go! – Karolt belém a barátnőm és kihúzott az ajtón.

- Jónapot Mr. Griff. – Köszöntem illedelmesen kedvenc tanáromnak az ebédlőben.

- Jónapot Lizzy!

Beálltunk az egyik hosszú sorba, és vártuk, hogy vacsorához juthassunk.

- Óóó, bakker, megint spenót. Csak én érzem úgy mintha heti háromszor minimum ezt kapnánk? – Húzta az orrát Tara.

Leültünk a szokásos helyünkre, a tanári asztal mellé, és nekiláttunk. Legalábbis én, Tara csak összepacsmagolta az egészet a lehető legundorítóbbra.

- Héééé! Itt vannak a kedvenc csicskáim. – Ugrott a mellettem lévő székre Aaron, a legidegesítőbb levegő képességű a világon. Szőke haja szokás szerint hátra volt nyalva, világoskék szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. Már az első nap amikor idekerült, azt hitte ő a világ ura. Próbált velem egy ideig kedves lenni, de őt is lekoptattam egy idő után. Nem voltak igazi barátai, túl élénk stílusa miatt senkinek nem volt szimpatikus, és bár én így is szívesen barátkoztam volna vele, nem tehettem. Miután Tara mellém csapódott, ismét bepróbálkozott, azóta néha velünk van, néha pár haverjával.

- Fogd be Aaron! – Szólt rá fel sem nézve Tara. – És könyörgöm, hagyd már ezeket a fura ruhákat. – Célzott Aaron tiszta ezüst szerelésére, amivel mindenki retináját kiégette.

- Ez az én stílusom. Ahogy neked a... hmmm hogy mondjam szép szóval?

- Ülj már le seggfej. – Nevetett rá a barátnőm, kicsit se véve komolyan Aaron baromkodását.

- Mi a helyzet hercegnő? – Nézett rám fülig érő vigyorral a száján. – Hogy megy a tankönyvek bújása?

- Komolyan lassan úgy érzem, mintha egyedül én tanulnék ebben az iskolában. – Néztem rájuk morcosan.

- Mert így is van. – Bökött meg Aaron, majd Tara kajáját kezdte vizslatni. – Én már ki sem kérem. Utálom.

- Mindenki utálja...

- Én nem. – Védtem be a spenótot.

- Jólvan hercegnő. Na én léptem, osztanom kell még egy kis észt a többi csicskámnak is. Viszlát csajok!

- Egyszer nagyon meg fogják verni. – Nézett utána Tara.

Este kiültünk a mini teraszomra Tarával beszélgetni. Meleg, tavaszi idő volt, egy kis jól eső széllel. Lehetett már hét óra, de még mindig világos volt.

- Már csak nyolc év és elmehetünk innen. Azt csinálunk, amit akarunk, azok lehetünk, akik akarunk.

- Igen. Persze. – Mondtam keserűen. Nem akartam letörni a lelkesedését, még van nyolc évem bevallani, hogy valószínűleg egyedül kell kilépnie innen.

- Már számolom a napokat. Remélem, addig meg lesz az IT-m.

- A mid? – Néztem rá kérdőn.

- IT. Igaz társ. Remélem a suli megtalálja nekem.

- Én is.... – Talán az enyémet nem is keresik. Nem tehetek ellene semmit.

- Zoráét múlt héten találták meg.

- Igen.

- Ő azt választotta ő megy ki a fiúhoz. Én iderendelném. Persze csak miattad. Ha nem lennél kimennék hozzá. – Mosolygott rám.

- Én is maradnék.

- És persze, ha elmennénk, nem lenne, aki elmagyarázza a tanároknak, hogy Aaron nem hergelésből hordja azokat a szörnyű ruhákat. – Nevetett fel.

- Hamarosan kapunk új adagot.

- Igen! Minél előbb menjünk, ne kapkodják el a jó darabokat.

- Addig válogasd ki, hogy te mit adsz!

- Öhmm... Koszosan ér odaadni? – Húzta el a száját, mire felnevettem.

- Kérjük lassan minden tanuló menjen a saját szobájába. – Szólalt meg az igazgató hangja a hangfalakból.

- Na akkor megyek. Jóéjt Liz! – Ölelt át erősen, aztán elment. Én még egy ideig üldögéltem kint a gondolataimba merülve, majd én is bementem.