Fogolyként

Titkon, féltve

~

Napokkal később is, a férfi erősen tartotta a kezem és vezetett, sétára fogott.
Nyugodtnak és kitartónak akartam tűnni, nem vagyok veszett ügy és hurcolhat, akkor sem adom majd fel, ha az ájulás kerülget.
A katonák végig viccelődtek, jó hangulatban közeledtünk a fő palotához.
Gyaloglás közben sokszor eszembe jutott, mikor először megláttam szó szerinti "elkapómat".
10-12 évvel idősebb lehetett. Arcán néhány régi sebhely hege látszott, tapasztaltnak tűnt, aki pontosan tudja mennyire szabad közeledni, távolságot tartani. Figyelni és lépni a megfelelő pillanatban. Magas volt és erős, inas és szikár. Sötét haja homlokára hullott, mély barna, szinte fekete szemei haláli nyugalmat tükröztek, eres kezei szinte alig hagyták el karomat. Bár azt mondta nem sikerült volna elszöknöm, mégis úgy őrzött mintha attól tartana újból megpróbálom, mitöbb sikerrel járok. Ez akaratlanul is büszkeséggel töltött el.
Néha én és ő lemaradtunk.
Nem tudom miért volt, de beszélgettünk. Vagyis eleinte csak ő beszélt majd amikor már nem bírtam hallgatni én is megszólaltam.
"Gyorsan futsz magadhoz képest." Csendben maradtam. "Túl sokáig gondolkodtál." Szünetet tartott.
"Különleges zsákmánynak számítasz. Épségben kell eljuttatnunk a palotába, a várkapitányokhoz."
"Miért? Tudod miért vagyok értékes zsákmány?"
Most ő hallgatott egy percre. Még annyira se ha belegondolok.
"Nem kell tudnom." Megmozdult karomon a keze és lazult tartása.
"Nem érdekel, hogy ki vagyok, mi vagyok? Nem sokat vesztettél volna velem, ha hagysz elfutni. Elhiheted."
"Meggondolatlan vagy. Megint. Nem mondtam hogy értêkes vagy s te elárultad hogy igenis az vagy. Lám, lám, a hölgy mintha nem tanulna hibáiból."
Fejbekólintottam magam képzeletben, s lassan visszazárkóztunk a csapathoz.

~

Az ilyen kis párbeszédek többszörösen ismétlődtek.
A megtett kilométerek száma pedig nőtt, s ezt a lábaim is megérezték.
Igyekeztem, de a férfi is érezte hogy már szinte húznia kell.

Úgy, hogy megint lelassított. Távolabb kerültünk a csapattól.
"Fáradt vagy.- a tegeződésre észrevétlenül tért át, hangja így bizalmasabban, törődékenyebben csengett. S igaza volt. Leterheltnek éreztem magam és kimerültnek.
De válasz helyett csak lassabb tempóját kiélvezve szuszogtam, próbáltam lelassítani szívem dobogását.

Jelentéktelen törődése jól esett lelkemnek. Nem játszotta meg magát. Hiszen az ellenségem volt és nem tagadta ezt. Nem próbált megmenti, de ott volt. S még ha óvatosságból, (jogos) bizalmatlanságból is, de törődött velem.