Fogolyként

Mit teszel, mondd?!

Bent kellemes meleg fogadott, a levegőben sült hús és édes gyümölcs illat keveredett. Önkéntelenül is megkordult a gyomrom. Eysrone az egyik sarok felé húzott, ahol a fekvőhely volt és odaérve elengedte a kezem. Magának háttal fordított és matatni kezdett a csuklómmal, míg nem a kötél meglazult, s leesett.
Nem fél attól hogy elmegyek. Nem hiszi, hogy megteszem, vagy tudja hogy nincs hová meneküljek. - elkaptam kezemimet, s dörzsölve igyekeztem piszkos kezemmel enyhíteni a fájdalmon.
Agyamat mély burokba vontam, szinte kényszeredetten próbáltam megoldást találni a szabadságom visszaszerzésére.
De hisz tudnék is innen menekülni? Mikor hosszú km-eken át az ellenség övezi a várost? Ha ennek a katonának karjaiból el is futok, biztosan egy szemhunyás alatt egy másikéban találom magam.

Először esett meg, hogy nem tudtam mi legyen. Hogy igazán egy út maradt, szembenézni az ellenséggel.
A megfutamodás már megszokott volt, de ez; nyers és félelmetes.
És az elmúlt hónapok után, készen álltam rá.
Készen kellett állnom.

~