Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Haruno Sakura vagyok, 24 éves, és az orvosi egyetemet pár hete fejeztem be. Friss diplomásként életem első munkahelyére tartok, Konoha legnagyobb és legmodernebb kórházába. Izgatottan léptem be a kórház ajtaján, ahol már mentorom Tsunade-sama várt. Üdvözöltem, majd körbevezetett a hatalmas épületben. Tsunade- sama nagyon sokat segített nekem az egyetemi évek alatt, hozzá voltam beosztva gyakornokként. Közel állunk egymáshoz, szinte anya-lánya kapcsolat áll fenn kettőnk között.
Megállt az egyik ajtónál, megigazította a köpenyét, végül benyitott. A legmodernebb rendelő, amit valaha is láttam. Ámulattal néztem körbe. A nő megköszörülte a torkát.
- Isten hozott a rendelődben, Sakura.
Megilletődtem.
- Ez...ez az enyém? – nem akartam hinni a szememnek. Túl szép, hogy ez a valóság legyen.
- Hát ki másé? – nevetve kotorászott a zsebében, és a kezembe ejtette a rendelő kulcsát. – El ne veszítsd! Ha bármi van, tudod, hogy hol találsz.
Tsunade sarkon fordult, és becsukta a rendelő ajtaját. Vigyorogva ültem le a saját székembe. Hamarosan az első betegem is megérkezett, aki a szemét fájlalta. Megvizsgáltam, a diagnózist könnyen felállítottam. Írtam egy szemcseppet a kötőhártya-gyulladására. A betegem hálásan távozott. Az egész napom így telt. Ebédelni se volt időm, annyi beteg érkezett ma hozzám. A munkaidő lejárta előtt beugrott hozzám Tsunade-sama, és egy kakaóscsigát dugott az orrom alá.
- Ne kínozz, még nem végeztem – a papírmunkával voltam nagyon elfoglalva, be akartam már fejezni mielőtt más tevékenységbe fogtam volna.
- Már az első napodon túlhajszolod magad – csóválta fejét a tanítóm.
Lenyomtam a bélyegzőt, ezzel befejezettnek nyilvánítottam az aznapi teedőimet. Elvettem a péksüteményt, és gyermeki örömmel majszolni kezdtem.
- Fontos, hogy ne csak a betegeid egészségével törődj, hanem a tiedével is – bólintottam.
Befejeztem az evést, közben Tsunade panaszkodását hallgattam a „túlképzett" betegeiről.
- Elegem van! Ma is bejött egy, hogy neki a Google szerint már csak 48 órája van hátra, közben csak egy egyszerű anyajegyről volt szó. Természetesen elküldött a fenébe, hogy nem veszem komolyan az ő problémáját, fel fog jelenti bla-bla.
Elnevettem magam, Tsunade nagyon jól ki tudja figurázni a betegeit.
- Mit csináltál vele végül? – kérdeztem érdeklődően
- Szerinted? Kihajítottam a rendelőből.
Elképzeltem a jelenetet, nagyon mulatságosnak találtam, de egyben elszomorítónak is. A böngészőnek jobban hisznek, mint az évek alatt kemény munkával megszerzett diplomás embereknek. Nekünk, orvosoknak ez a szakterületünk, ne a keresővel állítsa már fel a diagnózisát a beteg.
