Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sakura:
Sasukét pillantottam meg egy fenyves ágán, a megkönnyebbüléstől hatalmasat sóhajtottam.
- Sasuke – leheltem alig hallhatóan a nevét, hangom megremegett.
Könnyek csípték a szemem sarkát, alig akartam elhinni, hogy tényleg itt van. Megindultam botladozva felé, a hidegről meg is feledkeztem örömömben. Néhány lépés után besüppedt alattam a hó, mellkasig elnyelt engem. A hideg a ruhám alá férkőzött, fogaim vacogva ütköződtek egymáshoz. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy három lépés után elsüllyedek a tél takarójában.
Erős karok szorítását éreztem meg a hónaljam alatt, Sasuke egy könnyed mozdulattal kihúzott a hó fogságából. Megpörgetett a levegőben, majd szorosan, de mégis gyengéden átölelt. A hátába kapaszkodtam erősen, úgy szorítottam, mintha az életem függött volna tőle.
- Nem esett bajod? – könnyeim ebben a pillanatban törtek utat maguknak, képtelen voltam megszólalni, csak zokogni. Egy fejrázással jeleztem, hogy komolyabb aggodalomra nincs oka.
Sok érzelem kavargott bennem. Az elmúlt nap feszültsége egyszerre tört ki belőlem. Féltem, hogy soha többé nem látom Sasukét, rettegtem a tetovált arcú elrablómtól és attól is, hogy az Arachnosok vacsorájaként fogom végezni. Levetettem magam egy hegyről, mert szürreálisan megbíztam a nyakláncban, aztán újra elraboltak. Azonban új és titokzatos elrablóm valójában megmentett és segített, hogy újra találkozhassak Sasukéval. Még nem vagyok itt 24 órája, de már annyiszor meghalhattam volna, mint a halandók világában egész életem során.
- Sajnálom – suttogta fájdalmasan, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára, kezével a hátamat cirógatta nyugtatólag.
Fejem még jobban a mellkasába fúrtam, mélyet szippantottam az illatából. A mentol és fenyő kellemes illata keveredett egymással, egész nap képes lettem volna így maradni, ha nem lennék annyira fáradt.
- Már vége – néztem fel az arcába most először.
Szokatlanul fájdalmasan és tompán fénylettek az ónixai. Megérintettem az arcát. Sasuke is valószínűleg idegőrlő órákon van túl, legalábbis a szeme alatti sötét karikák erről árulkodtak.
- Sajnálom – suttogta ismét. Mély levegőt vett és köpenyéből előhúzott egy barna köpenyt, amit azonnal a hátamra is terített.
Ujjaimat lefejtettem fekete palástjáról, szorosan fogtam össze a selymes anyagot mellkasom előtt.
- Menjünk vissza Hinatához, biztos halálra aggódja magát – próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, de ő elnézett mellettem. A könnyeimet felszárítottam a köpenyem szélével – Sasuke?
- Az egész az én hibám... -kezdett bele a bocsánatkérésbe, de én egyáltalán nem hibáztattam Sasukét a kialakult helyzet miatt.
- Nem tehetsz róla – leheltem fáradtan. Az erőtartalékaim a végüket járták, a fáradtságtól összemosódott előttem minden, az egyensúlyomat elveszítettem.
