SasuSaku: A démoni kör ✔

45. fejezet

Sakura:

Az Arachnos egy pók és egy ember torzszülöttjét jelentette. Felső részét erős túlzással emberinek lehetett tekinteni, szája helyén csáprágók meredeztek, melyről méreg csepegett le, karok helyett hosszú éles borotvapengék álltak ki, melyek egy csapásra képesek a törzstől elválasztani a fejet. A potrohából 3 pár láb nőtt ki, melyek végeit szintén borotvaéles karmok borították.

Egy tucat Arachnos kerített minket körbe.

- Frisssz hússszt érzek! Emberhússszt! – sziszegte túlvilági hangon az egyik.

Átfutott rajtam a hideg, akaratlanul is közelebb húzódtam elrablómhoz.

Egy szörny kivált közülük, feltehetőleg a vezetőjük volt.

- Nocsak, nocsak! Mi szél hozta ide Dalanos örökösét? És micsoda ritka látvány erre egy emberlány! – vérfagyasztó volt a hangja és örültem, hogy nem egyedül vagyok körülvéve ezekkel a szörnyetegekkel.

- Ugyanolyan sorsra akarsz jutni, mint az anyád? – kérdezte flegmán Dalanos örököse.

- Elérkezett az idő testvéreim! – felemelte a pengekarjait – Lakomát csapunk a Királynő gyilkosának testéből! Aki elém hozza a gyilkos fejét, azé lehet a halandó!

Az Arachnosok csattogtatták karjaikat, engem a rosszullét kerülgetett. Reméltem van valami fantasztikus terve a fehérhajú fickónak és őszintén reménykedtem, hogy nem fog ledobni a szörnyeknek lakomának, míg ő elhúzza a csíkot. Ajkai egy vonallá préselődtek, ami nem töltött el nyugalommal.

- Őszinte leszek – suttogta a fülembe – Kifogytam a chakrából – letett a faágra, kétségbeesve néztem rá – Nem hagylak meghalni! – egy tőrt nyomott a kezembe – A szájából halálos méreg csepeg, potrohából ragacsos hálót lő ki. Célozz a szemei közé, az az egyetlen gyengepontja.

Hisztérikusan felnevettem. Persze, mi sem természetesebb, mint egy halandó kezébe adni egy kést és megküzdeni a szörnyekkel, akik legalább 2 méter magasak voltak. Mégis, hogy gondolta ezt? A szemei közé, hogy célozzak? Előbb vágja le a fejemet a karjaival vagy ha sikeresen kikerülöm a pengéket, akkor a méreg végez velem. A ragacsos hálóra inkább nem is gondoltam. Épp rá akartam zúdítani a világ összes káromkodását egy mondatba foglalva, mikor ott hagyott az ágon.

- Fel tudnak lőni odáig, szóval kerülgesd ki a hálókat. Ja és fára is tudnak mászni ezek a dögök – a sírás kerülgetett az újabb jótanácsaitól.

Elrablóm egy másik tőrt húzott elő, és harcba szállt az Arachnosokkal. Könnyedén kikerülte az összehangolt támadásaikat és egy pillanatra elhittem, hogy van esélyünk a győzelemre. A reményem gyorsan tovaszállt, mikor néhány szörny úgy döntött, hogy megpróbál lelövöldözni a fáról. Eleinte nem is volt gondom a kikerülésükkel, de amikor már egyszerre hatot lőttek rám, ott már elég komoly problémába ütköztem. Az egyik eltalálta a karomat, amitől elvesztettem az egyensúlyomat. A faágon kapaszkodtam és kettő megindult felém.

- Van egy kis gondom! – a fehérhajúnak is meg voltak a maga gondjai, egyszerre 6 szörnnyel küzdött és nem ő állt nyerésre.

- Bízz a megérzéseidben! – kiáltotta.

- Jobb tanácsod nincs? – sikítottam, ugyanis az egyik Arachnos meglendítette a karját, a borotvaéles penge a szoknyám alsó részét hasította le.

Sikerült lendületet vennem, hogy a lábaimmal átöleljem a faágat és visszatornázzam magam álló pozícióba.

- Az Uchiha nem közölte, hogy a nyaklánc egy ereklye, mely megvéd a bajtól? – értetlenül pislantottam magam elé.