Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Itachi:
- Légy óvatos! – suttogtam az előttem álló Izuminak, homlokára egy puszit nyomtam búcsúképp.
- Sietek! – felelte komolyan, sötétbarna íriszei a kezében tartott macska álarcra vetődött.
Oldalára csatolta a hófehér maszkot, melyet vékony vérvörös vonalak bonyolult mintája tarkított. Megfordult, köpenye aljába belekapott a szél, a hajnal vörös felhők hullámoztak az anyagon. Levette a fekete köpenyét, amit a kezembe nyomott.
- Csak akadályozna – vonta meg a vállát. Megértően bólintottam.
Hátrált egy pár lépést, a szemkontaktust egyszer sem szakítottuk meg. Elvesztem a gyönyörű és meleg füstkvarcos tekintetében. Enyhén elpirult, ajkait szétnyitotta, de nem szólalt meg. Élesen beszívta a levegőt, majd teste vibrálni kezdett. Izumi helyén egy kék vércse jelent meg és röppent el Ekosan fővárosa felé.
Utáltam ezt az egész helyzetet. Mindenki ismeri a chakrámat, ezért távolságot kell tartanom, még a legapróbb faluba sem léphetek be, nehogy felismerjenek. Messziről el kell kerülnöm a civilizáció legapróbb jelét is. Épp ezért Izumi szokta elvégezni a beosonásos küldetéseket, ami rendszerint dühvel töltött el. Tehetetlennek éreztem magam ilyenkor, míg a párom életét kockáztatja a fajunk jövőjéért.
A gondolataim elterelése végett, megírtam a helyzetjelentést, amit elküldtem Peinnek, az Akatsuki vezérének. Oldaltáskámból elővettem egy tekercset, amit már rongyosra olvastam, az elnyűtt pergamenen a megkopott betűket már kívülről fújtam. A tekercs több ezer évvel ezelőtti véres világról szólt, mikor még az emberek hadban álltak a démonokkal. Akkoriban még a világok határain sokkal szabadabban lehetett közlekedni. A táplálkozási piramis csúcsán akkor a démonok álltak, az emberek akkor nem jelentettek többet a fogyasztásra szánt állatoknál. Az emberek az égi istenekhez fohászkodtak, imájuk meghallgatásra talált. Az istenek a halandók világát megáldották a chakrával, és elég sokan megtanulták uralmuk alá hajtani a természet energiáit. Egyenrangú felekként küzdöttek a démonok és emberek, míg az istenek odafentről passzív nézőként figyelték a több száz évig dúló háborúkat.
Ezer éve az emberek nyertek és az istenek rájöttek, hogy mekkora hibát vétettek, mikor a kezükbe adták a chakrát. A mérleg karja átbillent az emberek oldalára, az erőegyensúly felborult. Az istenek félték a halandók hatalmát.
Ezer éve megnyílott az ég, ragyogó fény kíséretében egy hosszú, ezüstös hajú istennő szállt alá. Egyik szeméből gyémántkönnyek hullottak, míg a másikból fehér vér patakzott. Az istennő a szívéhez érintette a kezét és hét fényes gömb jelent meg mögötte, melyek a hét mennyei erényt jelképezték. Ezután kitárta a karjait, a halandók világából a chakra felé kezdett áramlani. Az emberek összeestek az erejük hiányától, míg az istennő egyesével megérintette a gömböket a főbűnök megnevezésével és azok sötétebb fénnyel kezdtek ragyogni, mint az éjszaka.
